Németország befogadó ország, de nem a végtelenségig

2018. augusztus 14. 21:02

Érdekesmód, mégis azt tapasztalom, hogy a hozzám eljutó német sajtó nem igen lelkesedik a bevándorlás korlátozását szolgáló AnkER-központok iránt.

2018. augusztus 14. 21:02
Friedrich Anna
Vajdaság Ma

„Azok után azonban, hogy éppen Bajorországban kezdték megszigorítani az újonnan bevándorlók mozgását, lehet, hogy kicsit mégis módosul ez a kép, legalábbis ami az ezután érkezőket illeti. Németország befogadó ország, de nem a végtelenségig. Ezt mutatja a legújabb közvélemény-kutatás is, amelynek eredménye szerint a bevándorlás-ellenes AfD népszerűsége már 17 százalékra emelkedett, miközben az Angela Merkel nevével jegyzett CDU-CSU kormányzó pártszövetség 29 százalékra csúszott le.

Érdekesmód, mégis azt tapasztalom, hogy a hozzám eljutó német sajtó nem igen lelkesedik a bevándorlás korlátozását szolgáló AnkER-központok iránt, sőt némi fenntartással és lekicsinyléssel beszél Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter, a bajor CSU (Keresztényszociális Unió) vezetőjének ezen ötletéről, amely az illegális bevándorlás leállítását szolgálná. Mintha még mindig a népszerűségét egyre veszítő Angela Merkel beintésére várnának... Seehofer egy tévényilatkozatban fel is rótta a számlájára érkezett kritikákat, és azt mondta, hogy a véleményét ezentúl a Twitteren fogja közölni. Erre fel például a Südwest Presse baden-württembergi napilap ezzel a lekicsinylő címmel kommentált egy vele kapcsolatos eseményt: A sörsátori tribünről a Twitterre! Pedig csak annyi történt, hogy Seehofer a CSU-beli a párttársaival egy sörsátor alatt tartott találkozót.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2018. augusztus 15. 18:56
A retard német sajtó mégsem nevezi az AnkEr központokat koncentrációs táboroknak, mint tette a hasonló, eredeti Magyar központok esetében. Merkel sajtója, akármennyire globalista, mégis elnézőbb az echte Deutch megoldásokkal, mint a hasonló Magyar újításokkal. Hiába, nekik Deutschland még mindig "über alles."
syphax
2018. augusztus 15. 08:51
"...Németország befogadó ország, de nem a végtelenségig..." Világos. Én csak azt nem értem, hogy gogy' NEM LEHETETT UGYANEZT(!) tudni, mondjuk 2015 őszén. MIkor özönlött be a szemét,és "wilkommenskultur"-ról papolt Merkel. Meg "wir schaffen das"-ról s hasonlókról. Akkor ugyan miért nem voltak olyan nagyokosok, mint most? Ugyan miért? Mert már akkor is, igenis volt aki tudta, sőt, meg is fogalmazta, idézem: " a bevándorlásprobléma NÉMET PROBLÉMA"! (Dr.Orbán Viktor) És csak gúnyolódtak Rajta akkor azok, akik most ezeket a "heurisztikusan nagy horderejű fölfedezéseket" teszik....
kispufi
2018. augusztus 15. 04:38
hát a német sajtón nem kell csodálkozni. ők már maga a megvalósult európai értelemben vett sokszínűség.
Kanóc
2018. augusztus 14. 23:16
Németország mikor fogja visszaadni Szíriának az állampolgárait? Na mert a háborúnak tulajdonképpen vége van. https://orientalista.hu/dr-spedil-bianka-hazaterhetnek-a-sziriai-menekultek-video/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!