Irány a múlt?

2018. augusztus 07. 08:27

Európa még Orbán kedvéért sem tér vissza a múltba.

2018. augusztus 07. 08:27
Rónay Tamás
Rónay Tamás
Népszava

„Orbán Viktor még Tusnádfürdőn felvetette, hogy bár azt tervezi, kivételes politikai törekvéseit, a kereszténydemokrácia újraértelmezését az Európai Néppárton belül valósítja meg, ha a konzervatív pártcsaládban csúnyán viselkednek vele, akkor új európai szintű mozgalmat alapít. Kénytelen ugyanis elképzeléseit egy más tömbben megvalósítani, ahol végre nyíltan ki lehet mondani: az igazi demokrácia az illiberalizmusban, az egypártrendszerben gyökerezik. 

Elképzelhető, hogy az állami hírügynökség túl szigorú a kormányfőhöz, és nem adott hírt arról, Európában milyen kiváló visszhangja volt a magyar miniszterelnök távlati elképzeléseinek; mindenesetre nem találtuk jelét annak, hogy bárki is jelezte volna: szívesen csatlakozna a magyar miniszterelnök migránsellenes pártcsaládjához. Az Európai Parlamentben öt ország legalább húsz képviselője hozhat létre frakciót. A Fidesz elvben összefoghat nevenincs szélsőséges közép-és kelet-európai tömörülésekkel, de a frakciónak semmilyen politikai súlya sem lenne, azt pedig nehéz elképzelni, hogy a nevesebb európai populisták (pl. Salvini, Strache) olyan pártcsaládhoz adnák a nevüket, amelynek Orbán a szellemi irányítója.

A magyar kormányfő tusnádfürdői beszédét lehet nagyívűnek minősíteni, komoly hiányossága azonban, hogy abból indul ki, Európát is a Fidesz uralma alá lehet hajtani. Európa-képének lényege: ellenségnek minősíteni a többi pártot, leszalámizni a jobboldal mérsékeltjeit. Ez a stratégia itthon működőképes, hiszen a Fidesz saját érdekei szerint alakította a törvényeket, anyagilag ellehetetlenített másokat, miközben a saját zsebeit folyamatosan tömködi. Európában azonban elképzelhetetlen az egypártrendszer, mert más országokban értéknek számít a politikai sokszínűség, a multikulturalizmus. Ez az, amit itthon a Nyugat hanyatlásának, halódó demokráciának minősítenek. 

A más vélemény elutasítása azonban sem nem keresztény, sem nem demokrata. Sokkal inkább az ötvenes évek kommunista felfogását idézi. És Európa még Orbán kedvéért sem tér vissza a múltba.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2018. augusztus 07. 16:03
"Európában azonban elképzelhetetlen az egypártrendszer." Nem tudom milyen Európáról beszél ez a cikk. Magyarország ugyanis Európa része. Magyarország ma éppen a földrész sokszerűségéhez járul hozzá a nyugatabbi píszí és multikulti ízetlenségével szemben.
Vakfolt
2018. augusztus 07. 13:38
"Orbán Viktor még Tusnádfürdőn felvetette, hogy bár azt tervezi, kivételes politikai törekvéseit, a kereszténydemokrácia újraértelmezését az Európai Néppárton belül valósítja meg, ha a konzervatív pártcsaládban csúnyán viselkednek vele, akkor új európai szintű mozgalmat alapít." Ezt honnan vetted?? Milyen mozgalmat alapít? Miről hadoválsz?? Most vagy nem érted a szöveget, vagy a saját vágyaidat írtad csak meg. A beszéd kereszténydemokráciáról része ez: "Az ellenfeleink nagyon közel járnak a sikerhez. Nem is érzékeljük, hogy milyen közel. És nem is érzékeljük, hogy milyen jelentősége van ennek a ténynek. Hosszas magyarázatok nélkül csak egy rövid kitekintést akarok adni. Ha visszagondolnak az európai demokrácia elmúlt száz-egynéhány évére, akkor felfedezhetik azt a szerkezetet, hogy Európában lényegében a keresztény tradíciókon belül megmaradt alapokon szerveződő közösségek, mondjuk, hogy kereszténydemokrata pártok és ezt a hagyományt vitató, abból kilépő közösségek szervezetei, nevezzük őket baloldali, liberális pártoknak, versenye döntötte el. Európa úgy haladt, hogy ez a két erő versengett egymással, hol az egyik, hol a másik volt felül. Ez a verseny jótékony hatású is volt, energiákat, szellemi erőt is felszabadított. Tulajdonképpen ez a versenyfutás garantálta Európa fejlődését. Ez egyszerre volt politikai és szellemi versengés. Ez volt eddig Európa. Ez volt az európai politika, így dőltek el a hatalmi kérdések Európában. De, kedves Barátaim, ha beáll az a helyzet, hogy egy-egy országban lesz tíz százalékot elérő vagy meghaladó muszlim népesség, amelyről biztosan tudhatjuk, hogy keresztény pártra sosem fog szavazni, és ezt hozzáadjuk a keresztény hagyományokat elhagyó európai őslakosokhoz, akkor azt kell mondanom, hogyha így áll fel majd a helyzet, keresztény alapokon választást nyerni Európában többé nem lehet, és a keresztény tradíciót őrző csoportok és hagyomány kiszorul a hatalmi térből, és nélküle fognak dönteni Európa jövőjéről. Ez itt a helyzet, és ez itt a cél, és ilyen közel vagyunk ehhez, hogy ez bekövetkezzen, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért döntő jelentőségű az előttünk álló választás, ezen a választáson meg kell mutatnunk, hogy a liberális demokráciának van alternatívája, ezt úgy hívják, hogy kereszténydemokrácia, és a liberális elitet le lehet váltani egy kereszténydemokrata elitre. A kereszténység és a politika összefüggésében persze számos félreértés van Közép-Európában, ezért itt is kell tennem egy zárójeles megjegyzést. A kereszténydemokrácia nem arról szól, hogy hitelveket, ez esetben keresztény hitelveket védelmezünk. A kárhozat meg az üdvözülés kérdésében sem az államok, sem a kormányok nem illetékesek. A kereszténydemokrata politika azt jelenti, hogy a keresztény kultúrából kisarjadt létformákat kell védeni, nem a hitelveket, hanem az abból kinőtt létformákat. Ilyen az emberi méltóság, ilyen a család, ilyen a nemzet. Tehát a kereszténység nem a nemzetek felszámolása útján akar eljutni az egyetemességhez, hanem a nemzetek megőrzésén keresztül. És ilyenek a hitbéli közösségeink is, ezeket mind védeni és erősíteni kell. Ez a dolga a kereszténydemokráciának, és nem a hitelvek megvédése. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha idáig eljutottunk, akkor már csak egyetlenegy csapdát kell elkerülniük, egyetlen szellemi természetű csapdát, mert az ember már csak ilyen: nem szívesen lép ki komfortzónájából, nem szívesen vállal vitát, szívesen tesz engedményeket a vele vitatkozó feleknek, de ez szellemi természetű kérdésekben inkább kártékony, mint előnyös. Itt lóg, himbálódzik az orrunk előtt egy csali. Ez pedig az a mondat, hogy valójában a kereszténydemokrácia is lehet liberális. Javaslom, hogy ne kapkodjunk, nehogy véletlenül horogra akadjunk, mert ha ezt elfogadjuk, akkor az a harc, küzdelem, amit eddig folytattunk, elveszíti az értelmét, és akkor hiába dolgoztunk. Mondjuk ki nyugodtan, hogy a kereszténydemokrácia nem liberális. A liberális demokrácia az liberális, a kereszténydemokrácia per definitionem nem liberális, ha úgy tetszik, illiberális. És ezt néhány fontos ügyben, mondjuk, három nagy ügyben konkrétan is meg tudjuk fogalmazni. A liberális demokrácia a multikulti mellett áll, a kereszténydemokrácia pedig elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, ami egy illiberális gondolat. A liberális demokrácia bevándorláspárti, a kereszténydemokrácia bevándorlás-ellenes, ami echte illiberális gondolat. És a liberális demokrácia a variálható családmodellek pártján áll, a kereszténydemokrácia pedig a keresztény családmodell alapján áll, ami szintén egy illiberális gondolat." Nincsen az egész beszédben szó a néppártról! A beszéd utáni kérdés-válasz: (nahát, pedig Orbán bujkál az ilyen szituk elől? Ja, hogy nem is..) " Mi nem megyünk el az Európai Néppártból, onnan csak elzavarni lehet bennünket - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, ahol előadása után a hallgatóság kérdéseire válaszolt. Orbán Viktor azt mondta, ő bennmaradáspárti, fontos dolog a lojalitás, és az európai parlamenti választásoknak az Európai Néppárton belül szeretnének nekivágni. Ez a terv – mondta, ugyanakkor megjegyezte, hogy a néppártban egymástól gondolkodásban távol eső pártok foglalnak helyet, ezt áthidalni rendkívül nehéz, de szeretnék. Rámutatott: ők úgy tekintenek magukra mint a néppárt CSU-ja, a kereszténydemokrata platformot képviselik, és akkor erősek, ha össze tudják adni erőiket, még ha belső kompromisszumok árán is."
antioxi
2018. augusztus 07. 12:30
"Európa még Orbán kedvéért sem tér vissza a múltba" Ne kapkodj kisember: "Nyugtával dícsérd a napot"-:)
puszika
2018. augusztus 07. 11:10
Rónay elvtárs! Ha az a jövő amit az Eu. mostanság produkál........................ AKKOR INKÁBB A MÚLT!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!