MSZP: Megszűnőben van a sajtószabadság

2018. augusztus 02. 14:16

Az MSZP szerint nem normális, hogy a fideszesek azt mondták a HírTV-vel történtekről, elégtételt éreznek.

2018. augusztus 02. 14:16

Példátlan, ami ma Magyarországon a médiában történik, az MSZP szerint megszűnőben van a sajtószabadság – mondta Őrsi Gergely, az ellenzéki párt fővárosi alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Őrsi Gergely azt mondta, a Fidesznek az a kifejezés, hogy a sajtó szabad, azt jelenti: a Fidesz-közeli oligarcháknak – Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek és Nyerges Zsoltnak – szabad médiát vásárolni, majd azt utána a Fidesznek szabad állami hirdetésekkel működtetni, nem egy esetben veszteségesen. Egy normális demokráciában egy sajtótermék tulajdonosa a médiáját befektetésnek tekinti és nem fegyvernek egy nagyobb, korrupcióra épülő játszmában – jelentette ki.

Az MSZP-s politikus szerint nem normális, hogy a fideszesek azt mondták a HírTV-vel történtekről, elégtételt éreznek, és elismerték azt is, hogy az ő tévéjük volt, amit elvettek tőlük. Szerinte az a fő kérdés, mit éreztek azok az emberek, akiktől egyik napról a másikra elvették a szabad tájékozódás lehetőségét, megszüntették az általuk nézett tévéket, internetes portálokat, újságokat.

Emlékeztetett arra, az MSZP múlt héten népszavazási kezdeményezéseket nyújtott be, hogy az állami hirdetéseket igazságosan –  az olvasottság, a nézettség és a hallgatottság arányában – osszák el. Őrsi Gergely értékelése szerint a HírTV-vel történtek bizonyítják ennek létjogosultságát.

Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja elmondta, szolidárisak a HírTV dolgozóival és azt kérte tőlük: „bízzanak bennünk, bízzanak abban, hogy ez nem sokáig fog (...) így menni, hogy az önök munkája a politika kénye kedvének lesz kiszolgáltatatva”. A kivándorlással kapcsolatban a szocialista politikus közölte, arra kérik a kormányt, fejezze be az ámokfutást, a fiatalok „elüldözését” az országból, teremtsenek élhető, normális életet.

Mester Barnabás, az MSZP EU-szakértője elmondta, a probléma megoldására hazaváró programot dolgoztak ki, hogy megakadályozzák a kivándorlást, hogy a kivándoroltak hazaköltözzenek és itthon is maradjanak. Javaslataik között szerepel az első diploma ingyenessé tétele, illetve vállalkozást segítő programok indítása. Fontosnak nevezte a kivándorolt magyarok érdekképviseletét, és kivándorlásügyi államtitkárság létrehozását javasolta. Hozzátette: hatszázezer magyar él külföldön és a Központi Statisztikai Hivatal mikrocenzusából az is kiderült, hogy további félmillióan gondolkodnak azon, hogy kivándorolnak. Negyedmillióan el is határozták, hogy elhagyják az országot – jegyezte meg.

(MTI)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SwordFish
2018. augusztus 04. 05:06
2010 óta. Tudjuk. :-))
syphax
2018. augusztus 03. 06:13
Aha! Meg a demokácia.Meg a seggemen egy pattanás. Etc...etc. Má' vagy 15--TIZENÖT éve--"megszünőben van a sajtószabadság"--mióta nem újságpapirral törölgessük..vagy a faszom tuggya mióta de mindenesetre kúrva régóta "megszünőben van"! Frankó. Egyfolytába "megszűnőbe' van oszt mégis akkora marhaságokat irhatnak TRÁGYABUTA, de magukat okosnak hívő BALIÁLLATOK, mint három budiajtó.....Oszakkó hogyafaszba írhatnak ilyen hontandrásfélék és egyéb egyedek, szeméthordalékok? Ha megszűnőbe' van máá' mijótaa....
libantkomcsi
2018. augusztus 02. 18:52
Én tökéletesen meglennék komcsilibsik nélkül. Vár a Nyugat menjetek!
tizuii
2018. augusztus 02. 18:50
nem világos, hogy menyiszer szünhet meg a sajtó szabadság. 2010-ben már megszünt utána meg évente, akkor ez ,hogy van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!