Pompeo: Feltételei vannak az Iránnal való tárgyalásoknak

2018. július 31. 07:19

Washingtonnak vannak feltételei az Iránnal folytatandó tárgyalásokhoz – mondta az amerikai külügyminiszter.

2018. július 31. 07:19

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ellentmondott Donald Trump elnöknek hétfőn, leszögezve, hogy Washingtonnak az elnök állításával szemben vannak feltételei az Iránnal folytatandó tárgyaláshoz.

Az amerikai diplomácia vezetője a CNBC televíziónak adott hétfő délutáni interjújában leszögezte: támogatja Donald Trump találkozóját az iráni elnökkel, de a találkozónak és minden tárgyalásnak vannak előfeltételei.

Az interjú alig két órával Donald Trump és Giuseppe Conte olasz kormányfő közös sajtóértekezlete után hangzott el, amelyen az amerikai elnök közölte, hogy szívesen találkozik az iráni elnökkel, vagy „bárkivel” az iráni vezetők közül, ha erre jelzés érkezik Teheránból. Trump leszögezte: nincsenek előfeltételei a találkozóhoz.

Mike Pompeo az interjúban utalt arra, hogy Washington már korábban is jelezte az amerikai elnök készségét a tárgyalásokra Iránnal, de hangsúlyozta: vannak feltételek. A külügyminiszter leszögezte: „Ha az irániak kinyilvánítják elkötelezettségüket arra, hogy alapvető változtatásokat hajtanak végre abban, ahogyan a saját népükkel bánnak, visszafogják kártékony tevékenységüket és egyetértenek azzal, hogy érdemes csatlakozni egy olyan nukleáris megállapodáshoz, amely valóban elejét veszi az (atomfegyverek) elterjedésének, akkor az elnök, mint mondta, kész leülni és párbeszédet folytatni velük”.

Elemzők emlékeztetnek rá: májusban Mike Pompeo 12 feltételt szabott ahhoz, hogy a többhatalmi iráni atomalku egyoldalú amerikai felmondása után tárgyalások kezdődhessenek Washington és Teherán között. Irán 2015 nyarán egyezett meg Németországgal, Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és az Európai Unióval atomprogramjának korlátozásáról az ellene életbe léptetett nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. A megállapodást azonban a 2017 elején hivatalba lépő amerikai elnök többször is megkérdőjelezte, azt állítva, hogy az atomalkunak védelmeznie kellett volna az Egyesült Államokat és szövetségeseit, ehelyett azonban szerinte lehetővé tette, hogy Irán továbbra is uránt dúsíthasson.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a hun
2018. július 31. 11:02
de Gaule panaszkodott, hogy lehet egy országot vezetni, ahol 130-féle sajt van forgalomban-holott egy követ fújt külügyminiszterével, de Murville-lel...
kalhana
2018. július 31. 08:15
Pompeo sajnos egy szót sem ejt arról, hogy az amerikaiaknak milyen feltételeket kell teljesíteniük.
turáni sólyom
2018. július 31. 07:37
Az USA agresszivitása már Vietnamban megbukott! Mára egy gyorsan fejlődő ország lett Vietnamból! Amerikaiak nélkül......
luga
2018. július 31. 07:24
"Hogyan bánnak a saját népükkel" Állandóan készenlétben álló "indok" idegen országok megtámadására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!