Egy nagy hazafi emlékének sárbatiprásáról

2018. július 19. 09:39

Szabad-e sárba rántani Nagy Imrét, megtagadni 1956 lényegét, nemzetegyesítő szerepét és aktuális üzenetét?

2018. július 19. 09:39
Jeszenszky Géza
Jeszenszky Géza
Vendégszerző

Jeszenszky Géza történész, korábbi külügyminiszter írása

 

Trombitás Kristóf e fórumon megjelent írásában kívánatosnak tartja Nagy Imre szobrának eltávolítását a Kossuth-térrel szomszédos Vértanúk teréről és átszállítását a „Szoborparkba”, a kommunista korszakban készült emlékművek gyűjtőhelyére. Indoka: „egy mesterségesen kialakított, a semmiből létrehozott Nagy Imre-kultuszt toltak le a torkunkon, hősnek beállítva egy velejéig kommunista, hazaáruló és szó szerint nemzetvesztő, mérhetetlenül negatív alakot”.

Aki megélte '56 lázas napjait és gyászolta a megtorlás áldozatait, az nem akar hinni a szemének ezt a „jellemzést” olvasva. Remélem, hogy ez a cikk nem egy kampány kezdőlövése, csak egy feltűnést kereső, de a történelemhez és a lélektanhoz nem értő, a magyar 56 nemzetközi értékelését nem ismerő publicista súlyos tévedése, kegyeletsértése. Az 1956-os magyar forradalom világtörténelmi jelentősége tagadhatatlan.

A 13 nap nemcsak a moszkvai Kremlt rendítette meg, de olyan csapást mért a kommunista eszmére és mozgalomra, amiből az sosem gyógyult fel, idővel bele is pusztult.

'56 egyik fontos szimbóluma és igenis hőse Nagy Imre.

Több mint szobordöntés, merénylet nemzeti mitológiánk ellen Nagyról olyan jelzőket írni, hogy hazaáruló, moszkovita, nemzetvesztő, gonosztevő. Az 1970-es években sokunkat felháborított a „deheroizálás” divatja, kísérletek a történelem hőseit letaszítani a piedesztálról, minimálisan kisebbíteni cselekedeteik jelentőségét. Utoljára a kommunista korszak próbálta átírni történelmünket, tagadta meg nagyjaink jelentős részét. Jellemző volt, ahogy az 1919-es Kommün eltakarta, vörös drapériába burkolta királyaink és annyi hősünk szobrát. Rákosi rémuralma alatt olyan szobrokat olvasztottak be és készítettek belőlük Sztálin-szobrot, mint Andrássy Gyuláét és Tisza Istvánét.

A rendszerváltozás lehetővé tette, hogy történelmünket reálisan, szépítés és meghamisítás nélkül lássuk és tanítsuk. A szellemi szabadság azonban a hamis nézetek számára is szabad utat engedett, az internet pedig lehetővé teszi ezek könnyű terjesztését. Teljes joggal hirdette meg Lovász László, az Akadémia elnöke, hogy fel kell venni a kesztyűt, szembe kell szállni a téveszmékkel. Történelmünkben van sok esemény, személy, amelynek, illetve akinek a megítélése vitatott. Nagy Imre mozgalmas életpályája esetében is megengedett, sőt kívánatos a tisztánlátás, életrajza ne legyen se hagiográfia, se apológia, de Trombitásnak nem csupán a mártír miniszterelnökre használt kegyeletsértő jelzőit kell visszautasítani, hanem történelmünk egy gyászos, majd egy felemelő szakaszának félremagyarázását.

1956-ot én nemcsak a szakirodalomból ismerem, benne éltem, a forradalom tette nagykorúvá a 15 éves, már akkor történésznek készülő fiút. Tudom, hogyan gondolkodott akkor Nagy Imréről az ország. November 4-e után életem második nagy megrendülése volt, amikor egy 1958. június közepi vasárnapon a Magyar Nemzetben egész oldalas beszámoló jelent meg arról a perről, amiről addig egy szót sem hallottunk. És a lap alján ott volt a szörnyű mondat: „az ítélet jogerős, az ítéletet végrehajtották”.

Akkor is és most is az a meggyőződésem, hogy amit Nagy Imre 1956. október 25-e után mondott és tett, azzal

beírta nevét a magyar történelem nagy hősei közé.

Antall és a rendszerváltozás valamennyi résztvevője, köztük a jelenlegi miniszterelnök, így látta, így értékelte. Nagy Imre elválaszthatatlan az '56-os forradalomtól, a megtorlásnak nem pusztán áldozata, de hőse. Emlékét éppen úgy nem lehet, nem is szabad kikezdeni, ahogy Rákóczit, Széchenyit és Kossuthot sem, létező gyarlóságaik, tévedéseik, elkövetett hibáik ellenére.

A legnagyobb történelmi személyiségek is gyarló emberek voltak, az idők változásával változtatták politikai nézeteiket. Winston Churchill sokat ivott és életében kétszer váltott pártot, de megnyerte az angol történelem legnehezebb háborúját. A fiatal Kossuthnak le kellett győznie kártyaszenvedélyét, hogy a reformerők vezetője, majd a magyarság leginkább tisztelt hőse legyen. Európa városaiban hány szobor áll, amelynek a jogosságát vitatni lehetne. Mekkora aránytévesztés az amerikai polgárháborúban a Konföderáció hadseregét vezető zseniális katona és nagy jellem, Lee tábornok szobrait eltávolítani!

Szükségtelen sorra venni és cáfolni a Nagy ellen Trombitás által felhozott vádakat, Méray Tibor és mások mellett Rainer János kétkötetes életrajza, majd Gáti Károly '56-ról írt könyve hiteles képet ad a hithű kommunistából a kommunizmus és a szovjet uralom elleni szabadságharc miniszterelnökévé váló politikusról. Némi történelmi érzékkel, a XX. század első fele dilemmáinak és életpályáinak ismeretében érthetővé válnak Nagy életének fordulatai is.

Csodálkozhatunk-e, elítélendő-e, hogy egy somogyi szegényparaszti család igyekvő sarja, világháborús sebesült, Szibériába szállított hadifogoly, megérintve a kommunista utópiától 1918-ban, a fogolytáborból szabadulás fejében csatlakozik a csehszlovák légió ellen harcoló Vörös Gárdához? Micsoda ferdités, inszinuáció, hogy „már az Aurora idején is géppisztollyal állt a vörös csillag alatt.” (Még a cári család meggyilkolásának idején is Szibériában volt.) Hazatérve egy legális szocialista pártban az agrárkérdések szakemberévé képezte ki magát, miközben az illegális kommunista pártnak is tagja volt. Rövidebb börtönbüntetések után családjával együtt a jobb jövőt építőnek hitt Szovjetunióba emigrált és ott a szovjet Akadémia Agrárintézetében folytatott tudományos munkát mindaddig, amíg Kun Béla feljelentésére állását el nem vesztette. Az 1930-as évek második felében, a „nagy terror” éveiben a kommunista emigránsok mindegyike megfigyelés alatt állt és maga is jelentett társairól – ez kommunista kötelesség volt. Nagy valószínűleg azért úszta meg a pereket és maradt életben, mert nem a pártban nyüzsgött, agrárelméleti kérdésekkel foglalkozott.

Mellékes, de pozitívumnak is tekinthető, hogy a szovjet vezetésben a rettegett, de egy nyitottabb, racionálisabb politikát szorgalmazó Berija támogatta Nagyot. Moszkvából hazatérve írásai, megnyilvánulásai és betöltött funkciói alapján – úgy vélem – joggal feltételezhetjük, hogy

Nagy Imre azt hitte, szülőhazájában most az orosz hibáktól és bűnöktől mentesen valósítható meg a szép társadalmi utópia.

Ő lett a földosztó miniszter. Hitt a szocializmusban, de vallotta, hogy ennek megteremtése hosszú átmeneti időt igényel. Ez elkerülhetetlenül vezetett a konfliktushoz Rákosival és az akkori vezetéssel. Ekkor jól jöhetett a moszkvai kapcsolat, mert börtön helyett az egyetemi tanársághoz engedte, Sztálin halála után pedig a miniszterelnöki székbe helyezte. Ha 1956 októbere előtt egyik szívinfarktusa elvitte volna, Nagy Imre történelmünkben akkor is pozitív megítélést kapna az általa 1953 júniusában meghirdetett és végre is hajtott „új szakasz”-ért.” Felhagyta a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikát, s ezzel lehetővé tette az életszínvonal emelését. Részleges amnesztiát léptetett érvénybe, feloszlatta az internálótáborokat, köztük a recskit és a kistarcsait, és feloldotta a kitelepítéséket. Lehetővé tette a kilépést a termelőszövetkezetekből, nagyobb türelmet tanúsított az egyházakkal szemben. Az ÁVH-t a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta.

Aki akkor élt, pláne ha börtönben vagy internálótáborban volt, vagy kitelepítettként szenvedett, az tudja, mit jelentett Nagy rövidre kényszerült miniszterelnöki működése. Mindezt bagatellizálni megbocsáthatatlan. A Hazafias Népfront létrehozásával a politikai pluralizmus helyreállítása felé is tett egy lépést.

Amikor a Kreml hatalmi harcai és Rákosi intrikái következtében 1955 áprilisában Nagyot leváltották a miniszterelnökségtől, rövidesen a Pártból is kizárták, sőt megfosztották akadémiai tagságától és egyetemi katedrájától is, az akkoriban szokásos önkritika-gyakorlás helyett vitairatokban védte meg politikáját abban a hiszemben, hogy maga mellé tudja állítani a Pártot. Ez nem sikerülhetett, de a Rákosi-klikk politikájából kiábrándult párttagok benne látták a megújulás lehetőségét, komoly értelmiségi bázis alakult ki körülötte. Mindez magyarázza, hogy 1956. október 23-án a nép Nagy Imrében bízott, őt követelte az ország élére, és a 24-re virradó éjszaka a pánikba esett kommunista vezetés visszavette a Pártba, sőt miniszterelnökké nevezte ki. Saját ideológiai korlátai egy ideig még működtek, de – a későbbi megtorlások során kivégzett hívei, barátai hatására –

fokozatosan felismerte, hogy az országban egy nemzeti és demokratikus forradalom zajlik.

Október 28-án megtiltotta, hogy a felkelők ellen koncentrált szovjet-magyar fegyveres támadás induljon, a Párt politikai bizottságával jóváhagyatta a tűzszünetet kihirdetését, majd négypárti koalíciós kormányt alakított és bejelentette, hogy megállapodtak a szovjet csapatok Budapestről történő kivonásáról. Elismerte a spontán alakult forradalmi bizottságokat, kérte támogatásukat. Bejelentette az ÁVH feloszlatását és a beszolgáltatás eltörlését is.

Mindez a harcok megszűnését, a felkelt nemzet követeléseinek a teljesítését jelentette, Magyarországot parlamentáris, többpárti demokráciává alakította. A folyamatnak nemcsak szimbolikus, de tényleges vezetője Nagy Imre volt, aki kormányában egyesítette az újjáalakult polgári erőket és az ideális szocializmust akaró baloldalt. Ez hervadhatatlan érdem, nem pedig bűn. A Varsói Szerződésből történő kilépés november 1-jei bejelentése nem elhamarkodott vagy felelőtlen lépés volt, hanem kétségbeesett kísérlet a már félreérthetetlenül fenyegető újabb szovjet intervenció elhárítására, és ez is Nagy személyes döntése volt.

A továbbiak, a Maléter vezette tárgyalóküldöttség letartóztatása, a Kádár-vezette bábkormány létrehozása, Nagy és hívei kicsalása az ideiglenes menedéket nyújtó jugoszláv nagykövetségről, elrablásuk és Romániába szállításuk, majd hazaszállításuk, az igazságszolgáltatást megcsúfoló perben történő elítélésük, Nagy Imre és vezető munkatársai kivégzése egy olyan dráma, amely bekerült nemcsak a magyar, de a világtörténelembe is. Nagy viselkedésében nem az volt a hősiesség, hogy nem kért kegyelmet, hanem az, hogy visszautasította Kádár ajánlatát: mondjon le miniszterelnök posztjáról, gyakoroljon önkritikát, és akkor tagja lesz a bábkormánynak, élete végéig kényelemben és jólétben fog élni.

A visszautasítás erkölcsi győzelem volt a valódi hazaárulók fölött,

példa minden politikus számára, hogy a becsület fontosabb az életnél.

1956 és a magyar demokrácia megtagadása lenne kétségbe vonni Nagy Imre emberi és politikai nagyságát, szobrának eltávolítását követelni. E követelés teljesítése, még a szobor áthelyezése is világméretű felháborodáshoz vezetne, hiszen a külvilág a magyar '56-ot, Nagy Imrét, mártír-társait és a forradalmárokat a mai napig csodálja. 1989. június 16-án a fél világ bámulattal követte rehabilitálásukat, a Hősök terén tartott ünnepséget és az újratemetést. 1956 és 1989 mosta le a gyalázatot, amit a XX. század első felében a magyar jobboldal és baloldal bűnösei reánk kentek.

Cui prodest Trombitás írása? Szabad-e sárba rántani hőseinket, megtagadni 1956 lényegét, nemzetegyesítő szerepét és aktuális üzenetét?

A rendszerváltozást követően az én javaslatom volt, hogy budapesti külügyminisztérium új épülete előtti teret, amire a Gyorskocsi utcai börtön, amire Nagy Imre kálváriájának egyik színhelye néz, nevezzük el a mártír miniszterelnökről. Trombitásra hallhatva kereszteljük vissza a Tanácsköztársaság bécsi követére emlékező Bolgár Elek térre?

Összesen 270 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2018. július 22. 10:20
Ballibbantjaink hivatalos álláspontja szerint a jó, pozitív cselekedetek, sőt egy egész pozitív életmű sem tudja jóvá tenni a rossz cselekedeteket. Ezért nem szabad például szobrot emelni Hóman Bálintnak, Horthy Miklósnak, stb. Nagy Imre esetében egy teljesen negatív, a totalitárius rendszer kiépítésében való aktív közreműködést kellene jóvátennie az 56-os magatartásának. Hát elvtársak ez sajnos nem működik, mivel némi kettős mércét látok itt. Az alapszerződéses "kerti törpe" nagyságú külügyminiszter - nem a testméretre és kinézetére gondolok - most is hozza a szokásos formáját. És ezt a debilt még meg is jutalmazta Orbán egy nagyköveti állással....
2018. július 21. 21:23
Nagy Imre tényleg kommunista volt amikor a Forrradalom elkezdödött, október 23-án a Parlament elött lehurrogták amikor elvtársnak hívta a tömeget, de - és ez egy nagy DE, a Forradalom alatt hazafi lett aki Magyarország érdekeit a legfontosabbnak vette át a Szoviet invázió ellen. Tehát hazafi lett és úgy is végezték ki mint hazafit. Elég aljas dolog lenne elvinni szobrát és akik ezt akarják azok mennyire hazafiak, hányszor veszélyeztették életüket Magyarországért?
Senye Péter
2018. július 21. 16:00
Nagy Imre abban különbözött a kommunisták többségétől, hogy néha gondolkodni is tudott. Elsősorban gazdasági kérdésekben. 1956. október 23-ához csak annyi köze volt, hogy beszédet mondott a Parlament erkélyéről, amit az őt hallagató tömeg 'Nem ezt vártuk!' kiáltása zárt le. A rá következő hét folyamán miniszterelnökként talán felismerte, hogy a magyar nép többségével került szembe és a kommunista rendszer bukása elkerülhetetlen és nem utolsó sorban a Budapesten tartózkodó Mikoján és Szuszlov színlelt beleegyezésével nem csak kommunistákból álló, az ország semlegességét kihirdető kormányt alakított. A moszkvai vezetés feltehetően csak erre várt és nem csak belügynek minősítve a kialakult helyzetet, háborús szintű katonai erejével lecsapott az országra. A fogságba esett Nagy Imre emberhez méltó magatartást tanúsítva nem akart egy kirakatper mindent szánó-bánó, Kádárék hatalomátvételét elismerő vádlottjává válni. Ezért megbecsülhető.
kurbitalis
2018. július 21. 14:35
Jeszenszky inkább arról regéljen, hogyan is volt, amikor a csehek felajánlották, hogy visszaadják a Felvidéket, az ukránok meg Kárpátalját? Hogy is volt, hogy Jeszenszky és Antall sürgősen aláírták a lemondásunkat a történelmi Magyarország e két területéről?! Ami ma Kárpátalján a magyarokkal történik, az ő felelősségük is, súlyos, történelmi felelősségük. Ne Nagy Imrét vikszolja, hanem adjon magyarázatot! Für Lajos bácsi nem titkolta, hogy ez történt! Akkor Jeszenszky is valljon színt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!