A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre szobra

2018. július 18. 20:08

A Steindl Imre Program vezérigazgatója elmondta: a Vértanúk tere rehabilitációja során a második világháború előtti arculatot állítanák vissza.

2018. július 18. 20:08

A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobra – tudatta Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.

Mint mondta, javaslata alapján a Jászai Mari tér lehet az új helyszín, ahová az alkotóval folytatott egyeztetés és a szükséges engedélyek beszerzése után állíthatják fel Nagy Imre szobrát.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Wachsler Tamás az ülés zárt jellegére tekintettel a megbeszélés részleteit firtató kérdésre nem válaszolt, ugyanakkor elmondta, hogy hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz. 

A környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren – mondta a vezérigazgató.

Jelezte, a bizottság ülésén kapott kérdést a Nagy Imre-szobor sorsáról is. Wachsler Tamás álláspontja szerint – az Országgyűlés vonatkozó határozata szellemében – a Vértanúk tere rehabilitációja során „a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani”. Ennek megfelelően az 1936-ben felavatott és 1945 szeptemberéig a téren álló Nemzeti vértanúk emlékművét korabeli fényképek, dokumentumok alapján tervezik rekonstruálni. 

„A jelenleg itt álló Nagy Imre-szobor új, méltó helyre kerül” – mondta Wachsler Tamás.

(MTI)

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2018. július 19. 07:07
Komoly s rendkívűl jelentőségteljes hír és döntés. Legalább van mivel foglalkoznia a közvéleménynek, ugye. Ez érdekesebb: a nemzetbiztonsági bizottság délelőtti zárt ülésén a közbesz törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is." -nemzetbiztonsági bizottság -zárt ülés -kbt alóli mentesség Egy tér felújítására......!!!!!! Tapsoljon ám a tábor, ütemesen, sokat.
apamaci
2018. július 19. 06:55
Leginkább egy szoborparkba való ennek a hithű kommunistának a szobra! Egyébként meg minimum gyanakodnunk kell amikor a komcsik rajonganak a "fasiszta csőcselék" vezéréért!!
kortárs
2018. július 19. 00:13
Pár napja volt a 100. évfordulója, hogy Nagy Imre és elvtársai kivégezték az orosz cári családot, ezért a szobor eltüntetése most időszerű, felállítása meg a Szobor Parkban lenne helyes!
Akitlosz
2018. július 18. 22:56
Nem kellene a magyarokat ilyen kommunisták szobrával hergelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!