Szálljon minden

2018. július 14. 09:47

A félelem mindent elront. Ezt már tudtam.

2018. július 14. 09:47
Szerencsés Károly
Magyar Hírlap

„Mondjam, hogy vesszen minden? Menjen. Elengedem. Menjen a Jézust ábrázoló szőttes, nem értékes. Rómában vettük, egy vacsoránk bánta. Nagyon örültünk neki. A Trevi-kút környékén bukkantunk rá. Nem tudom, miért döntöttünk a vásárlás mellett, de mint mindig, teljes volt az összhang. Szálljon az »ónémet asztal«, amelyet édesanyám szerzett valahol, nagyon olcsón, s három lakásunkban ott állt az ebédlőben kecsesen lekerekített formáival, masszív lábaival, amelyek közül egyiket még apám javította, örökölt, dédelgetett asztalosmesterségével. Szálljon a nagymamám szekrénye, amelyben a Prohászka-összest tartotta, minden viszontagság ellenére. Megmentette az oroszoktól (kiszórták, kettő vagy három kötet el is veszett), de összeszedte, vitte a kitelepítésbe a kuláklista idején, s vissza is hozta, a visszavásárolt és újjáépített házukba, a hatvanas években. S őrizte férje halála után is negyed századig, a Bibliával, kalendárium­mal, sokfelől hozott fényképpel, giccses ajándékkal. Menjen a szekrény, s vele minden emlék, amely most is itt áll: kis porcelánok, érmek: nincs értékük. Egy hal, egy mókus, egy elefánt.

Szálljon a parasztbútor, amit unokatestvérem hozott teherautóval, nagy hitvesi ágy, három szekrény, akasztós is, polcos is, s az ágy fölül a kereszt is, amelyet magam fabrikáltam, és egyszer, rossz jelként ketté is vált. Úgy esett le nesztelen a fehér falról. Menjen a konyhabútor, amelyet napokig mostunk, csiszoltunk, sikáltunk, hogy végre tiszta legyen, miként a villanytűzhely is, amely aztán valahogy tönkrement, az sem ér semmit. Repüljön a fürdőkád is, rettenetes ócska, ki fürödne benne, pedig én magam tettem rendbe, festettem át hófehérre. Szálljanak a keretben lévő képeslapok a régi Balatonról, Révfülöpről, Tihanyról. Pia­cokon kerestem őket, s találtam is nagy örömmel, lám, még gőzös járt a Balatonon, s a révfülöpi móló pont olyan ma is, mint ötven éve. A Hullám »hostel« is vendégeket fogad, kispénzű fiatalokat. A vízen a vitorlások elegánsan megdőlnek a szélben, s talán majd mi is veszünk hajót, ha lesz rá időnk és pénzünk.

Nem így lett. Repüljön hát a tizenkét tölgyfa s az egyetlen bokor is, amit Csillaghegyről hoztunk, s túlélte a fák tövében a mostoha sorsot, repüljenek az este poroszkáló sünök, a fákon kopácsoló harkályok s az a mókus is, aki egyszer felült ide a teraszra, és érdeklődve bámult a fénybe. Menjen a kígyó, amelyet megláttam egyszer, de soha sem mondtam el senkinek. Úgy véltem, legfontosabb, hogy a lányok gondolatait megvédjem, hogy soha ne féljenek. A félelem mindent elront. Ezt már tudtam. Majd én figyelek – gondoltam, s az úton átkarikázó esetlen lényt többet nem láttam. A kocsiban ott ült G. is. Vajon ő látta? S ő sem szólt. Így is védtük egymást, furcsa hallgatással. 

Egyszerre repüljön minden, a Led Zeppelin-plakát, az emeleti fürdőszoba, amelyet soha nem sikerült rendbe hozni, menjen a tálaló, amit még a Tűzoltó utcában vettünk a nagy »bútorbizományiban«, a könyvszekrény is, s akkor már szálljon belőle az összes könyvünk is, azok is, amelyeket mi írtunk, lássuk, mi lesz a sorsuk? Melyik szemétdombra kerülnek?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. július 16. 08:42
Na ehhez most nem mondok semmit, a szerettünk elvesztése az magánügy és nem ilyen cifra, ripacs ömlengés - szerintem - de hát mindenki máshogy éli meg és ezt nem kell minősíteni. Úgyhogy legyen itt csak annyi: részvétem.
kata56
2018. július 15. 21:25
Nagyon sajnálom Szerencsés Károlyt. Borzasztó lehet elveszíteni valakit, akit ennyire szeretünk...borzasztó lehet túlélni..minden napot...így..a rettenetes hiánnyal.. Szegény... És még azt se lehet mondani, hogy majd az idő megoldja..mert már nem fiatal..az idő már sokat segíteni nem fog..
matykox
2018. július 15. 10:31
Egyike a legszebb búcsúztatóknak, amit valaha olvastam. Mélyen megindított. Szerencsés Károly úr valóban szerencsés, hogy ezeket és így megélhette. Idézném a Szent Lajos király hídja utolsó sorait, de hiszem, hogy nem csak ismeri, de érti és megérti, mire gondoltam. Szeretettel, M.
matykox
2018. július 15. 10:22
Istenem! Adj néki nyugalmat! Vigasztalja a tudat, hogy csak azt fáj elveszíteni, ami értékes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!