Jobbik: Az európai konzultáció a béruniós kezdeményezés sikere

2018. május 17. 13:30

Az összeurópai konzultációban szerepel a bérfeszültség ügye, ami Jobbik sikere Gyöngyösi Márton szerint.

2018. május 17. 13:30

A Jobbik a párt béruniós kezdeményezésének sikereként értékeli a májusban elindult európai konzultációt. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt, amelyen a párt belső ügyeiről szóló kérdésekre válaszolva méltatlannak nevezte, ha valaki nem fogadja el a párt kongresszusának döntéseit, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy sikerül megbeszélni a problémákat, és fenntartani az egységet.

Gyöngyösi Márton elmondta: a Jobbik tavaly májusban indította el béruniós európai polgári kezdeményezését, hogy felhívja az uniós és a nemzetállami döntéshozók figyelmét arra a súlyos problémára, hogy fiatalok százezrei és milliói kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket az alacsony bérek miatt. Közölte: annak dacára, hogy a szükséges egymillió helyett csak kicsivel több mint 500 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük, sikerként könyvelik el a polgári kezdeményezést, mert a május 9-i Európa napon elindított összeurópai konzultáció első két kérdésében szerepel a bérfeszültség és az egyenlő munkáért egyenlő bér ügye.

Hangsúlyozta: most az a feladat, hogy minden magyar állampolgár részt vegyen ebben a konzultációban és fogalmazza meg az Európa jövőjével kapcsolatos gondolatait. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült több embert megszólítania a Jobbiknak a béruniós kezdeményezésével, Gyöngyösi Márton azt mondta: a kormány és a legtöbb párt is "elkezdte fúrni", a kormánypárti sajtó pedig a "legádázabb ellensége" volt a kezdeményezésnek, valamint a kormány által megszállt szakszervezetek is szembehelyezkedtek vele.

A Jobbik frakcióvezetője, elnökhelyettese számos kérdést kapott a Jobbik belső ügyeivel kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy a múlt heti elnökválasztáson alulmaradt Toroczkai László maradása vagy távozása tenne-e jót inkább a pártnak, Gyöngyösi Márton azt mondta: jobb szereti a dolgokat az első körben a diplomácia eszközeivel megoldani, ha van rá mód. Jelezte: a tisztújítás valóban felkorbácsolta a kedélyeket, de szerinte 3-4 napig tart minden ilyen nagy esemény utórezgése, később talán mindenki lecsillapodik, és le tudnak ülni egymással beszélgetni, és találnak olyan megoldásokat, ami ezt az összetartó közösséget továbblendíti a nehéz perióduson.

„Ez egy egységes közösség. Az, hogy egy-két ember nem tudja elfogadni a kongresszus eredményét, ezt teljesen méltatlannak tartom, ez elég sportszerűtlen magatartás” – fogalmazott Toroczkai László nyilatkozataira utalva. Gyöngyösi Márton reményét fejezte ki, hogy „mindenki szépen lehiggad”, leülnek beszélgetni és jövő héten már a Jobbik előtt álló feladatokra tudnak koncentrálni.

A frakcióvezető kérdésre válaszolva azt mondta: eddig „technikai okokból” nem került sor erre a beszélgetésre Toroczkai Lászlóval, hiszen csak pár nap telt el a kongresszus óta, ő pedig Ásotthalom polgármestere. A pártszakadás lehetőségét firtató kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: először megpróbálják megbeszélni a problémákat és fenntartani az egységet, de ha ezt követően „egy-két ember úgy gondolja, hogy távozik, akkor távozik”, ezt viszont „erős túlzás” lenne pártszakadásnak nevezni.

Kérdésre válaszolva tagadta, hogy bármilyen levelet kapott volna Toroczkai Lászlótól, és is kizártnak nevezte, hogy Toroczkai László még alelnökként a sajtóból értesült volna arról, hogy a Jobbik nem szavazza meg a migrációval kapcsolatos alaptörvény-módosítást. Az alaptörvény-módosítás nem derült égből villámcsapásként szakadt a Jobbikra, a témát a frakcióban és a párton belül is élénk vita előzte meg, aminek a Jobbik legfőbb döntéshozói is a részesei voltak – tette hozzá.

Gyöngyösi Márton cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Jobbik vezetése valamilyen formában korlátozná a közösségi médiában történő megnyilvánulásokat, letiltaná politikusait a Facebookról. Hangsúlyozta: a kongresszuson, valamint azt megelőzően is ő maga fogalmazta meg, hogy a Jobbiknak sokkal fegyelmezettebbnek kellene lennie, nem a nyilvánosság előtt, hanem belső fórumokon kellene megvitatnia a problémáit, azonban ez egy kérés volt, semmiféle szankcióról vagy a tiltásról nincs szó.

Kérdésre válaszolva az elnökhelyettes megerősítette, hogy a párt nem indít jelöltet az V. és a VIII. kerületi időközi önkormányzati választásokon, mert az Állami Számvevőszék bírsága miatt a Jobbiknak nincsen pénze arra, hogy minden időközi választáson kampányt folytasson.

(MTI)

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2018. május 18. 10:47
Darabra mennyi aláírást sikerült gyűjteni Marci, és mennyi kellett volna? Ha megtennéd, hogy országonként lebontva írnál erről pár szót, csak mert a siker ugye szerepel a beszámolódba...
rajgy
2018. május 18. 10:43
Piszkos fideszes propaganda pont az ellenkezőjét hazudja a Magyar Időkben. Az ország bunkó része Orbánnak hisz.
zakar zoltán béla
2018. május 17. 19:51
Pojáca!
Héja
2018. május 17. 18:17
Jobikos hazudozással, félmillió aláírással, stb. nem érdemes foglalkozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!