Petíciót indítottak a Pentagon ellen a Google-nél

2018. május 16. 07:56

A Google munkatársai kérvényezték, hogy a cég ezentúl ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal.

2018. május 16. 07:56

A Google internetes óriáscég munkatársainak többsége petícióban kérte a vállalatvezetéstől, hogy a továbbiakban ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal. Kedd estig a munkatársak közül több mint négyezren írták alá a kérvényt, amelyet három hónappal korábban kezdtek el körbeadni a vállalaton belül. A beadványban azt kérik, hogy a cég a továbbiakban maradjon ki a „háborús kereskedésből”, vagyis szüntesse be az együttműködést a Pentagonnal. Konkrétan: ne segítse a hadsereget abban, hogy a drónjai hatékonyabbak lehessenek, könnyebben azonosíthassanak be célpontokat. 

A műszaki és tudományos információkkal foglalkozó Gizmodo című amerikai portál kedden este arról adott hírt, hogy a Google tucatnyi munkatársa nyújtotta be felmondását etikai megfontolásokra hivatkozva. Kifogásaik között szerepelt éppen az is, hogy a cég a Pentagonnak mesterséges intelligencia felhasználásával olyan eszközöket (szoftvereket, algoritmusokat) ad el, amelyek segítségével a célra irányított drónok azonosítani tudnak objektumokat és embereket. A petíciót aláírók meggyőződése szerint a pilóta nélküli repülőgépek egyre elterjedtebb alkalmazása kifejezett veszélyeket rejt magában.

A Google vezetői amerikai lapok megkereséseire sem kívánták kommentálni a petíciót, arra hivatkozva, hogy vállalati belső ügyekről van szó. A cég korábban kitartott amellett, hogy a Pentagonnak végzett munkái csupán javítják a drónok teljesítményét, ám az Elektronikus Határok Alapítványa (EFF) nevű jogvédő szervezet a portálján néhány aggasztónak tartott dologra hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy a célpontok felismerésére használt algoritmusok korántsem olyan megbízhatóak, mint azt az amerikai hadsereg illetékesei gondolják, miközben a drónok önállóan cselekvő fegyverekké válhatnak.

„Nem állunk messze attól, hogy autonóm drónokat automatikus gyilkolásra indítsanak útnak” – ezt már a Nemzetközi Bizottság a Robotfegyverek Ellenőrzéséért (ICRAC) nevű szervezet írta a honlapján. A Google munkatársainak petícióját egyébként mind az EFF, mind az ICRAC támogatja.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aleb19
2018. május 16. 08:56
viccesek es alszentek ezek a balos-libsi ITbarmok...a google/apple/microsoft/amazon/stb egeszpalyasan lop, adot csal es hazudik evtizedek ota, de ebedre ceges ingyen lazac van es magas fizetes ugyhogy ITbarom kussol es ingyen lazacot zabal
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!