Narancsvidék

2018. április 18. 16:53

Vidéken az emberek sokfélék, gondolkodnak, szavaznak meggyőződésük szerint, és nem fújnak a fővárosra.

2018. április 18. 16:53
Nagy Ottó
Magyar Hírlap

„Kisvárosban születtem, ott tanultam és ott is érettségiztem, ahogy rokonságom jelentős része is. Diplomát egy kicsivel nagyobb városban, megyeszékhelyen szereztem, ahogy más vidéki és Budapesten született vagy akkor éppen lakó évfolyamtársaim, akikkel békésen megfértünk a kollégiumban, és a vonaton is egymás mellé ültünk. Sőt egymás homlokát is fogtuk a sokadik sör után. Utána Pestre kerültem, azóta itt dolgozom, sokáig itt is laktam, most az agglomerációban, bár még mindig itt dolgozom.

Közben lettek más rokonaim és barátaim más vidéki településeken, és ahogy otthon is – értve ezalatt szülő- és lakóhelyemet –, úgy mellettük sem rohant el az idő. Ismerik minden említett helyen az internetet, még az idősebb korosztály is naponta használja, nem a Kossuthot hallgatja éjjel-nappal, és nem a királyi tévét bömbölteti álló nap, mert a kábelszolgáltatók őket is behálózták, és száz csatorna közül választhatnak, s a nagymamám még az ATV-t is nézi. Eligazodnak a Facebook útvesztőiben, telefonjaikon internet-előfizetéssel és annyi applikációval, hogy még az ötödik kerületben is megirigyelnék.

(...)

Sokfélék, gondolkodnak, szavaznak meggyőződésük szerint, és nem fújnak a fővárosra, de időnként – egy jó részük legalábbis – narancsba borítja az országot. És persze vannak Budapesten élő rokonaim és barátaim is, de ők már tudják mindezt. Meg azt is, hogy a nem fővárosban élők is gondolkodnak, mint a napokban a világnak mellékelt ábra mutatja – és agrárpéldánál maradva –, meglehetősen éretten.

És az ellenzék értelmesebb része most őket akarja learatni. Nehéz dolguk lesz, bele kell szokniuk a munkába.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béri Balogh Ádám
2018. április 20. 11:30
Számomra mindennél beszédesebb a hazáját szerető és az internacionálé bűvkörében élő emberek arcai közötti, jól látható különbség. Míg az előbbiek elégedett, mosolygós, jó kedélyű, vidám népek, úgy az utóbbiak rossz arcú, mosolytalan, megkeseredett és minden problémáért, valamint saját hibáikért is másokat okoló személyek. Jó lenne Őket is áthozni erre a partra, de ez sajnos - remélem csak egyenlőre - nem lehetséges, mivel politikusaik, sajtójuk és jelenleg tüncizőik 04.08. után sem képesek szembenézni saját démonaikkal....
Valodi
2018. április 18. 23:03
Vaj'h ki lehetsz te, hazudós fidesz-legényke? "... otthon vannak a biokémiában, a talajtípusokban, ismerik azok összetételét, makro- és mikroanyag-tartalmát" - és ezért nem használnak vegyszert: "Emlékszik jóuram Kárthágó történetére, midőn sóval hintették be a rómaiak, hogy többé ne lehessen ott termelni? Felém kultúránként 6-700 kg műtrágya kerül kijuttatásra. Vegyük az AN sóindexét, ami 1.2 - így ez egyenértékű azzal, mintha 720-840 kg konyhasó kerülne a talajra hektáronként. Szórna-e konyhasót a termőföldjére? Ez a sómennyiség olyan ozmotikus sokkot okoz a talaj termékenységét létrehozó és fenntartó mikroorganizmusoknak, amit csak a legellenállóbbak élnek túl, ezek pedig általában kórokozók... Minden műtrágyával gazdálkodó a saját földjének természetes termőképességét teszi tönkre és a betegésgek melegágyát teremti meg, Ezek az egyszerű biológiai tények." "..az ő traktoraik és egyéb mezőgazdasági gépeik évek óta műholdas navigációval járják a földeket – egyedül" - dehogy egyedül! Csányi OTP Sándor robot-Józsi bácsija segít nekik: "Az élelmet a 375 méter hosszú istálló közepén, a két sor között egy, önjáró porszívóra hasonló - de annál sokkal nagyobb - robot visszasöpri az állatok elé naponta 5-6 alkalommal." Van neki kalapja is meg gangája, hogy hasonlítson az Orbán-parasztra!
brekker
2018. április 18. 22:09
"Magyar szegénység: véget ér e tél, Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér"
balbako_
2018. április 18. 17:16
Szorgalmasan újramelegítik a népi urbánus vitát az ellenzékből. A pökhendi álláspontjuk változatlan ők a fejlettek, haladók, européerek, övék a jövő. Most ítéletet mondtak a szavazók nemcsak vidéken, falun a nagyvárosokban sőt a fővárosban is. És az ítélet úgy szól, hogy nem fejlettek, nem haladók, és nem az övék a jövő. Nehéz ezt megemészteniük. És miután annyira "haladók" visszahozták a 70 éves receptet, hogy a szellemi elit az újlipótvárosi, rózsadombi káderkölykökből tevődik ki és Soros bukszája biztosítja nekik a kellő hírverést. A többi barackpálinka és bő gatya. Hát én gyanítom ebből sem lesz átütő siker!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!