Oroszország Nyugatnak: A bizalom végképp fogytán van

2018. április 17. 07:27

„Kezdjük elveszíteni a nyugati barátainkba vetett bizalom utolsó maradványait is” – fogalmazott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a BBC műsorában.

2018. április 17. 07:27

Az orosz külügyminiszter szerint a folyamatos kétoldalú katonai kapcsolattartás miatt nem volt nagy a kockázata annak, hogy az orosz és az amerikai fegyveres erők közvetlen összetűzésbe keveredjenek a Szíriában szombaton végrehajtott nyugati légitámadás során, de a bizalom Oroszország és a Nyugat között most már végképp fogytán van.

„Kezdjük elveszíteni a bizalmunkat” 

Szergej Lavrov a BBC televízió HardTalk című napi interjúprogramjának hétfő esti adásában elmondta: a két hadsereg konfliktusmegelőző kommunikációs csatornája, amely a két főváros között és „Szíriában, a terepen is” működik, mindvégig használatban volt. Lavrov szerint az orosz és az amerikai hadsereg nagyon profi módon tárgyalt a nyugati akció alatt és tárgyal egymással továbbra is a szíriai helyzetről és más ügyekről, „értik egymást, és talán mindenki másnál jobban megértik az ilyesféle kalandok veszélyeit”. „Most már viszont kezdjük elveszíteni a nyugati barátainkba vetett bizalom utolsó maradványait is, ők ugyanis azt a kifacsart logikát részesítik előnyben, hogy a büntetés ténye egyben a bizonyíték is” – fogalmazott az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov szerint ez érvényes az angliai Salisbury városában történt mérgezéses incidensre is, amelyben a brit fél „először büntetett, most pedig arra vár, hogy a Scotland Yard a vizsgálat végére érjen”, és a Nyugat először büntetett Szíriában is, és most várja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálatát Dúmában. A szíriai városban a nyugati szövetségesek szerint a szíriai hadsereg április 7-én vegyifegyver-támadást követett el, és erre válaszul hajtotta végre az amerikai, a brit és a francia haderő a szombat hajnali összehangolt légitámadást szíriai vegyifegyver-létesítmények ellen. A szíriai rezsim és Oroszország is tagadja, hogy Dúmában vegyifegyver-támadás történt volna.

A Salisburyben március 4-én elkövetett, idegméreggel végrehajtott támadás célpontja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal volt. Mindkettőjüket hetekig válságos állapotban kezelték, de Julija Szkripal a minap már elhagyhatta a kórházat. Édesapja állapota sem válságos már, de továbbra is súlyos. London gyilkossági kísérletnek tartja az incidenst és az orosz kormányt tekinti felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

„Legyenek már egy kicsit komolyabbak”

A hétfő esti BBC-interjúban az orosz külügyminiszter kijelentette: semmi bizonyíték nincs arra, hogy Dúma városában vegyifegyver-támadás történt volna. Hozzátette: diplomataként nem engedheti meg magának, hogy udvariatlan legyen más országok vezetőivel szemben, „de mindaz, amit a francia, a brit és az amerikai vezetők (bizonyítékként) emlegettek, sajtójelentésekre és a közösségi médiára alapult”. Lavrov elmondta: ő is látta a bizonyítékként használt képeket, köztük azt, amelyik egy gáztartályt ábrázolt. Ez a tartály egy ágyon hevert, amely sértetlen volt, és a helyiség ablaküvege sem volt betörve. „Legyenek már egy kicsit komolyabbak”  fogalmazott a BBC-műsorban az orosz külügyminiszter, feltéve azt a kérdést is, hogy a három nyugati hatalom miért hajtott végre támadást egy nappal az OPCW ellenőrző küldöttségének tervezett érkezése előtt. Arra a felvetésre, hogy az OPCW amerikai delegátusa szerint félő, hogy Oroszország manipulálta a dúmai helyszínt, Lavrov kijelentette: garantálja, hogy ilyesmi nem történt. Kijelentette, hogy Dúmában vegyifegyver-támadás sem történt, „ami történt, az megrendezett volt”.

A Salisburyben történt mérgezésről az orosz külügyminiszter azt mondta: a brit szakértők által kimutatott Novicsok osztályú idegméreg-hatóanyagot valóban  a brit vizsgálat megállapításának megfelelően  még a Szovjetunióban fejlesztették ki, de a fejlesztésen dolgozók egyike később Amerikába települt át, és nyilvánosságra hozta a hatóanyag vegytani képletét, amelyet az Egyesült Államok szabadalmaztatott. Lavrov hozzátette: ez a hatóanyag rendkívül gyorsan párolog, és orosz szakértők szerint a helyszínről két héttel később gyűjtött minta nem lehetett olyan magas koncentrációjú, ahogy az a brit vizsgálati jelentésben szerepel.

Arra a felvetésre, hogy az amerikai pénzügyminisztérium további szankciókkal akarja sújtani Oroszországot Szíria támogatása miatt, és az orosz gazdaság most már szorult helyzetben van, Szergej Lavrov csak annyit mondott, hogy „köszönjük az együttérzést, de túl fogjuk élni ezt is”.

(MTI)

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MatulaBa
2018. április 18. 14:07
No lám, egyesek mindig csak a feneket keresik, ahová benyalhatnak :)
kgyula
2018. április 17. 14:46
Komcsizd azt a szarkupacot, ami "civil összefogás"-nak nevezi magát, miközben tele van egykori mszmp-tagokkal. :)
hartnesz
2018. április 17. 12:14
Ez is bizonyítja, hogy Szíriában a nagyhatalmakháborúznak egymással
kgyula
2018. április 17. 10:46
Ennek a vén majomnak nem érzékenykednie kellene, meg tanácsokat osztogatnia nyugati politikusoknak, hanem büszkén vállalnia, hogy a jégcsákánytól (Trockij) sikerült eljutniuk az idegméregig... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!