Egy zseniális blogbejegyzés

2018. április 17. 10:43

Lukácsi Katalinra először akkor figyeltem fel, amikor egy Echo TV-s beszélgetés során „gyönyörű tanúságtétel”-nek nevezte – mondjuk ki nyíltan, ne legyünk szégyenlősek – a saját tanúságtételét.

2018. április 17. 10:43
Johannes Thezeroth
Johannes Thezeroth blogja

„Lukácsi Katalinra először akkor figyeltem fel, amikor egy Echo TV-s beszélgetés során »gyönyörű tanúságtétel«-nek nevezte – mondjuk ki nyíltan, ne legyünk szégyenlősek – a saját tanúságtételét, amelyet egyébként még a KDNP-ből történt (az igazat megvallva szintén igen jóképű) kilépése után szerzett, majd tárt oda a nagy (profilból kissé tokás) nyilvánosság elé, de ez most nem olyan lényeges.

Bevallom, engem elsőre kicsit meglepett ez a kijelentése; ha jól rémlik, pár percet vissza is tekertem a műsort, hátha kiesett valami, témát váltottunk, és egy ideje már valamely derék ókeresztény szentről, pl. Karl Marxról vagy – épp ellenkezőleg – Friedrich Engelsről folyik a szó, de nem ez volt a helyzet, nem az ő tanúságtételüket dicsérte meg a Katalin, hanem tényleg, direkte a sajátját.

Látta, hogy az ő tanúságtétele jó. Gyönyörű.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2018. április 18. 08:57
Önazonosságát vesztett, megélhetési politikus lett.
ato boldizsár
2018. április 17. 20:40
Egy igazi lelkes hülye.
balbako_
2018. április 17. 18:57
Eltévesztette a pártot az MSZP keresztény tagozata kell neki.
1000bocs
2018. április 17. 14:30
Ha nektek ez a nő dögös és jó bőr, azt kell mondjam titeket nem kényeztet az élet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!