Ellenzékiek! Akarjatok győzni! (2. rész)

2018. március 18. 09:27

Egyelőre semmi jele, hogy az ellenzék fokozatos erősödésének dinamikáját bármi megtörhetné a hátralévő hetekben.

2018. március 18. 09:27
Elek István
Magyar Nemzet

„Egyelőre semmi jele, hogy a választási részvétel növekedésének, a kormánykoalíció defenzívába szorulásának és az ellenzék fokozatos erősödésének dinamikáját bármi megtörhetné a hátralévő hetekben. Az átszavazási hajlandóság erősödésére is okkal számíthatunk. Ha azonban a koordináció nem terjed ki az eddigieknél jóval szélesebb körre – amint korábban jeleztem, legalább 79 kerületre –, s a civil nyomásgyakorló szervezetekre, illetve a választókra marad annak a felismerése és széles körű tudatosítása, hogy ki a legesélyesebb, akkor a legjobb esetben is éppen csak egyszerű többségre vergődhet az ellenzék, de még mindig valószínűbb, hogy a Fidesz–KDNP szerez többséget.

A Taktikaiszavazás.hu március 12-én frissített adatai szerint ha az eddig létrejött koordináció ismeretében ma kerülne sor a választásra, 64 százalékos részvétel mellett az ellenzék összesen 14 egyéni mandátumot szerezhetne. Ami kétharmadoshoz közeli kormánykoalíciós győzelemmel járna. Arra számítva, hogy a részvétel április 8-ig még jelentősen növekszik, a koordinációt ösztökélő civil mozgalmak pedig hatásosan tudatosítják, hogy ki a legesélyesebb a győzelemre a talpon maradt ellenzéki jelöltek közül, ezért az eddigieknél is erőteljesebbé válik az ellenzéki pártok szavazóinak átszavazási hajlandósága, nos, ebben az esetben az ellenzék talán behúzhat április 8-án 40–42 mandátumot, amivel esetleg már kisebbségbe szorítható a kormánykoalíció.

Ha azonban legalább abban a 79 kerületben megtörténne a koordináció, amelyekben a mai állás szerint 50 százaléknál kisebb a kormánypárti induló támogatottsága, és ahogy a korábbi cikkeimben részleteztem, a részt vevő pártok társítanák ehhez a megegyezéshez korlátozott idejű és tartalmú, egy–másfél éves rendszerváltó közös kormányzás nyíltan vállalt programját, akár 79–80 egyéni mandátumot is megszerezhetne az ellenzék. És összesítve a kétharmados parlamenti többség sem lenne számára elérhetetlen. Ez az április 8-i választás tétje.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimród
2018. március 18. 20:15
Nem értem ezeket az Elek-féléket. Eleket különösen. Jelentős politikusi múlttal, a következmények felméréséhez szükséges ismeretek birtokában, hogyan képzeli a folytatást az ellenzék esetleges győzelme után? Úgy gondolja, a kormányzási képesség és minimális összhang nyilvánvaló hiánya következtében kitörő, esetleg sok hónapig tartó káosz, majd tehetetlen kormányzás sem túl nagy ár az Orbán kormány leváltásáért? Egy vitathatatlanul sikeresen működő kormány megbuktatása állítólagos korrupció és állítólagos hatalmi visszaélések miatt, az ország jövőjét fenyegető migrációs veszély közepette a hazaárulással egyenlő. Ez még akkor is meggondolandó, ha a rágalmak mind igazak volnának. Ami egyáltalán nem bizonyított. Szemben az ellenzék két meghatározó pártjával, melyek számos tagja ellen született ítélet, folyt és folyik eljárás.
leech1
2018. március 18. 17:18
Elek , miért írsz ilyen cirkalmas , hosszú mondatfüzéreket ? Miért nem beszélsz egyszerűen ? Azt hiszed így nem fogják fel , mekkora hazaáruló vagy ? Egy székely hamar megtanítana rövid tőmondatokban beszélni , mondjuk pik-pak rövid úton elküldene a büdös picsába a számaiddal .
Gyéressy Károly
2018. március 18. 16:55
Elek, te már az első ciklusban is egy pipogya szar alak voltál. Te meg Debreczeni. A két szemét. Az szdsz-szel paktálók. A Csurkát kizáratók. Az egyik ma gyurcsányista jelölt, a másik gyurcsányista publicista. Ha látnálak, leköpnélek. Már '90-ben kellett volna.
Türelem
2018. március 18. 14:50
Elek! Te egy gerinctelen .értékrend nélküli politikai prostituált vagy, aki újságírónak tehetségtelen, egy magára valamit is adó zsidó lapnál legfeljebb kifutónak alkalmaznának. Most csak felhasználnak, mint hasznos idiótát. Bizonyos politikai érettség, irányváltás még a normalitás határain belül mozog. De Te nem tartozol ebbe a kategóriába. MDF, egyik alapítója, majd jött a Fidesz, majd LMP egyik alapítója. Rajtad kívül talán nincs még egy ilyen gerinctelen senki. Egy gerinctelen féreg hívja egy táborba a hasonszőrűeket. Menj el falusi tanítónak, hogy végre valami hasznosat is végezz az életedben. Ami az összefogást illeti. ha ez megtörténik, akkor Landeszmannt haza kell hívni, hogy legyen egy értelmiségi is ebben a hazában ellenzéki oldalon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!