Orbán beszéde egy mese volt

2018. március 18. 16:20

A mesében sem minden úgy történik, ahogy a valóságban, mégis benne van a valóság.

2018. március 18. 16:20
Ámon Kata
Mérce

„Először is nézzük, mivel állunk szemben. Orbán Viktor szerint, aki a Békemeneten mondott beszédet, egy teljes birodalommal, egy az egész világot átitató nemzetközi hálózattal állunk szemben, Magyarországon pedig a csatlósaikkal, akiket a nemzetközi spekulánsok, elsősorban Soros György fizet. Orbán a magyar nép nevében és érdekében szólal meg, harcba hívva mindenkit a birodalom ellen, ami más kontinensekről akar a magyar kultúrát, törvényeket, életformát nem tisztelő bevándorlókat betelepíteni, és a végső célja az, hogy a magyarok kisebbségbe kerüljenek, majd eltűnjenek.

Ahogy két nappal ezelőtt Diószegi-Horváth Nóra írta, Orbán képes egyetlen történetre, mesére felfűzni a politikai eseményeket, így tudja a választásokat is korábbi magyar történelmi események mentén értelmezni, így lesznek az ellenzéki erők »csatlósok« – janicsárok, labancok, majd elvtársak –, akik fenyegetik a nemzetet. Mindenki más pedig a »jó katona«, akinek a szíve tele hazaszeretettel, aki büszke és harcba megy a hazájáért. Ők azok, akik tisztességesek, becsületesek, egyenesek, míg a többiek alantasok, fortélyosak, és tisztességtelen eszközökkel, pl. független jelöltek indításával, „álruhában« támadnak.

»Nekünk van még egyesítő és egységesítő eszménk« – mondja Orbán, majd azt is, hogy »létezésünknek van értelme saját magunkon kívül«. Célja tehát az, hogy olyan víziót adjon át, amelyben tudnak az emberek hinni, és olyan közösséget alakítson ki, amelyhez büszkeség tartozni. Bár végig magyarokról beszél, mintha az egész nemzetet szólítaná meg, valójában közösséghez a »birodalommal« szembenállók tartoznak. A közösség érzelmi közösség: olyanoké, akik szeretik a hazájukat, a szívük piros-fehér-zöld stb., illetve olyan közösség, amely organikus folytatása a kereszténységnek és a nemzeti történelemnek egyaránt.

Orbán civilizációról beszél, amely szemben áll azokkal a civilizációkkal, amely tagjait be akarják telepíteni, és amelyben Magyarországnak vezető szerepe van. Tehát nem csak amiatt lehetnek büszkék a magyarok, amiért van közös eszméjük, és eddig megvédték a hazát, hanem azért is, mert Magyarország volt az első, amelyik elutasította a bevándorláspárti politikát, utána pedig Orbán szerint Magyarországot követte Lengyelország, Csehország, Szlovákia, az USA, Nagy-Britannia és Ausztria. Ezzel felborítja a szokásos Kelet-Nyugat hierarchiát, és Magyarországot vezető szerepben lévő államként mutatja be, ami szintén a közös büszkeségérzetet táplálja.

Eközben Orbán mögött a díszlet egy kisiskolás megemlékezésre emlékeztet: piros-fehér-zöld, tulipánok, majd a legvégén jelmezes emberek lépnek be. Maga a beszéd is gyerekessé válik itt-ott, annál a kiszólásnál főleg, ami Soros Györgynek szól: »Gyuri bácsi, menj vissza Amerikába!«, mondja. Nem is különösebben álcázza ő azt, hogy amit elmond, az mese: egy népmese a tisztességes magyar emberekről szemben a csalafinta ördöggel, aki próbál túljárni az eszünkön. És pont azért, mert jól mesél, azt meséli, amit hallani akar a közönség, és pont annyi részletet emel be a valóságból, hogy ne lehessen hozzá kapcsolódni, amit elmond, az igazsággá válik – hiszen a mesében sem minden úgy történik, ahogy a valóságban, mégis benne van a valóság.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2018. március 19. 15:29
Szerintem egy bizonyos kor alatt nem kellene engedni a gyerekeket, hogy cikkeket írjanak politikai témában..Írjanak mesét, írjanak a Dörmögő Dömötörbe ha még meg van, a Nők lapjába vagy mit tudom én mit..de ha nem képesek értelmezni egy felnőtt politikus beszédét, akkor ne írjanak róla..
kitiltott
2018. március 19. 10:26
hogy jön ahhoz ez a kis libsi picsa akinek a tojás háj még a valagán van hogy fikázza Orbán Viktrot és azt aki őt szereti és rá fog szavazni?, attül még kettős a mérce hogy az egyetlen igazságot levettétek a honlaptokról Jámbor fattyú !
Vakfolt
2018. március 19. 08:38
A mesét mindenki megérti, az üzenetet mindenki meg tudja fejteni, a mesében tudod ki kivel van, és kinek kell drukkolni és tudod, hogy te hova tartozol. Akkor ezek szerint jól csinálja a dolgát. Amit közölni akart, az átment, és érthető volt. N,a akkor rendben is van. Az ilyen hülye faszságokkal nem tud mit kezdeni az ember, hogy szolidaritásból fogadd be a megszállókat, meg hogy azért mert ezer emberből egy buzi, azért te már ne apa legyél, hanem kettes szülő, meghogy a gyilkos cigányt agyon kell jogvédeni, de ha a románok megtiltják a magyar nyelvhasználatot, akkor nincsen szükség jogorvoslatra. Ha mese akkor mese, mindig ami kell.
Peter8811
2018. március 19. 08:29
Kata néni tudod mi volt a mese a tiétek, az Elvtársak csak még egy kicsit kell várni és nektek is jó lesz és 70 évig löktétek a süket dumát pedig ez egy emberöltő Rajk Lászlónak kettő. Nagy Imrének lódenkabát, aztán nektek volta körülmetélés nekünk meg a körömmetélés És ki csinálta meg a jólétet Orbán Viktor. Akartál valamit közölni Ámon Ré vagy Rémámon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!