Új részletek vannak a kém megmérgezéséről

2018. március 08. 11:04

Brit belügyminiszter: Nagyon ritka idegméreg okozta a mérgezést.

2018. március 08. 11:04

A brit belügyminiszter szerint „nagyon ritka” idegméreg okozta a délnyugat-angliai Salisbury városában történt mérgezéseket. Amber Rudd a BBC rádiónak nyilatkozva csütörtökön elmondta azt is, hogy a helyszínre elsőként érkező rendőr, akit szintén súlyos mérgezéses tünetekkel szállítottak a helyi kórházba, már kommunikál a környezetével, de állapota még mindig súlyos.

Rudd az eddigi hivatalos nyilatkozatoknak megfelelően továbbra sem volt hajlandó felfedni, hogy pontosan milyen hatóanyaggal követték el a mérgezéses támadást, amelynek két célpontja egyöntetű brit sajtóértesülések szerint a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, és 33 éves lánya, Julija Szkripal.

A belügyminiszter ugyanakkor annyit elárult, hogy „nagyon ritka” idegméreg-hatóanyagról van szó. A BBC szakértői forrásokból származó csütörtöki értesülése szerint nem szaringázról van szó – ilyen anyagot tartalmazó vegyi fegyvereket vetettek be emberi jogi szervezetek gyanúja szerint a kormányhű erők az elmúlt években a szíriai polgárháborúban, és ezt használták a tokiói metróban 1995-ben elkövetett vegyi támadás végrehajtói is –, és nem is VX idegméregről, amellyel a vizsgálat szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérét tavaly Malajziában meggyilkolták.

A BBC forrásai szerint e hatóanyagoknál is ritkább, nehezebben hozzáférhető idegmérget használtak a Salisbury városában vasárnap elkövetett gyilkossági kísérlet végrehajtói. Arra a kérdésre, hogy ha bizonyítékok merülnek fel Oroszország felelősségére, a brit kormány készen állna-e intézkedésekre Moszkva ellen, a brit belügyminiszter a csütörtöki BBC-interjúban csak annyit mondott: ha a brit hatóságok összegyűjtöttek minden bizonyítékot arról, hogy „egyáltalán mi történt”, akkor majd „megneveznek valakit” az incidens felelőseként, „ha ezt helyénvalónak találják”.

Amber Rudd hangsúlyozta: ebben az ügyben „hideg fejjel” kell eljárni, „híresztelések helyett tényekre támaszkodva”. Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának parancsnoka szerda esti londoni sajtótájékoztatóján jelentette be hivatalosan, hogy a rendőrség idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletként kezeli az incidenst. Rowley elmondta: a két sértett továbbra is válságos állapotban van, a szintén mérgezést szenvedett rendőr állapota súlyos.

A terrorellenes szolgálat vezetője kijelentette azt is, hogy a szakértők azonosították a hatóanyagot, de annak pontos mibenlétéről – azon túl, hogy idegméregről van szó - ő sem adott további tájékoztatást. A rendőr állapotáról a csütörtöki BBC-interjúban Amber Rudd azt mondta: a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályától azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendőr nem szorul intenzív ellátásra, kapcsolatban van és beszél a környezetében lévő emberekkel. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy állapota ne lenne súlyos, továbbra is súlyos állapotban kezelik, az egész helyzet súlyos” – fogalmazott a brit belügyminiszter.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fiorini
2018. március 09. 13:23
Szkripalt Salisburyben mérgrzték meg, ahol már vagy hat éve lakott. És ugyanott van van Porton Down, a világ legrégebbi vegyifegyver-laboratóriuma, számos emberkísérlet helyszíne. https://index.hu/kulfold/porton6254/ http://nol.hu/archivum/archiv-479655-281031
Total
2018. március 08. 22:26
Putyin egy hete az elnöki üzenetében megfenyegette az egész nyugati világot az új (kamú)fegyvereivel. Rá három napra egy interjúban azt boncolgatta, hogy miként bombázná atommal amerikát, ha megtámadnák őket. Azután jött ez az eset a nyilvánvaló üzenettel, "bárkit, bárhol elintézek amikor csak akarom.. " Ő a legveszélyesebb skizofrén jelen pillanatban a világon, de hála istennek a nyugatnak vannak módszerei az ilyenek ellen.
homo orbanicus
2018. március 08. 13:43
Érdekes, hogy mindig GB-ben történnek ilyen regényes dolgok. Előbb Markov, (jó 30 éve) majd Litvinyenko, most meg ez az eset. Nem Le Carré írja ezeket? Másutt hogy csinálják?
Gregorius
2018. március 08. 11:40
Kettős ügynöknek lenni nem egy életbiztosítás, teljesen függetlenül attól, hogy kik a "megbízók"....Azt nem értem csak, hogy az oroszok miért engedték ki, ha később megbánták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!