Berlini belügyminiszter: Növekszik a németek elleni gyűlölet

2018. március 07. 18:50

Egyre több berlini érzi úgy, hogy a menekültek érkezése óta növekszik a bűnözés, a német főváros pedig „a rettegés helyévé” változott.

2018. március 07. 18:50

Növekszik a németekkel szembeni gyűlölet Berlinben a német főváros belügyminisztere szerint írja a The Local DE. 

Andreas Geisel kifejtette, tud a németek elleni gyűlölet növekedéséről. „Nem mindennapos jelenségről beszélünk, de egyre gyakoribbá válik – eltitkolni pedig helytelen volna” – nyilatkozta a belügyminiszter a Tagesspiegelnek.

Ezután elmondta, mit tehetnek a jelenség ellen: nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az emberek integrációjában. „Ebbe beletartoznak a lehetőleg minden menekültnek tartandó német- és etikakurzusok” – ecsetelte a megoldást Geisel.

A belügyminiszter arra a Tagesspiegel által kedden megjelentetett riportra reagál, mely arra kíván választ adni, „a rettegés helyévé” vált-e a főváros. Ugyanis az újság arról számolt be, hogy számos berlini úgy érzi, városában „növekszik az agresszió, és a félelemérzet”, ennek pedig „valamilyen köze van a menekültek érkezéséhez”.

A Tagesspiegel számos berlini lakost – köztük menekülteket segítő aktivistákat – megszólaltatott, és sokan erősítették meg közülük a bizonytalanság érzését. „A biztonságérzetünk veszélyben van” – mondta egy tanár a vagyonosabbnak számító Zehlendorf kerületből. 

A cikk arra is kitér, hogy öltözködése alapján több nőt is zaklatnak, és a parkokban szexuális célzattal a bokrokhoz hívják őket félre. Eközben a fiatal arab férfiak úgy érzik, kisebb bűncselekményeket nyugodt szívvel elkövethetnek, mivel a rendőrség nem igazán tudja kiterjeszteni jogkörét az olyan problémásabb helyekre, mint például a Neukölln kerület-beli Hermannplatz.

Giesel ennek ellenére nem érzi, hogy a helyzet kritikus lenne: rámutatott, hogy a bűnügyi adatok azt jelzik, a város „folyamatosan biztonságosabbá válik”. A múlt pénteken kiadott bűnügyi jelentés valóban arról értekezik, hogy tavaly a 2016-os évhez képest 50.000-el kevesebb bűncselekmény történt Berlinben.

Ugyanakkor míg 2007-ben a bűnügyek felét sikerült felgöngyölíteni, tíz évvel később ez a szám 44,2 százalékra esett vissza.

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alarik
2018. március 07. 22:09
A zsákmányállatok sorsa a pusztulás. Főleg, ha közel engedik magukhoz a ragadozókat. Etikakurzus ragadozóknak... Ilyet csak valami életképtelen szerzet találhat ki.
Fer70
2018. március 07. 21:20
"Növekszik a németekkel szembeni gyűlölet Berlinben " Megoldás: "több integráció és etikakurzus" - akkor majd nagyon fogják szeretni a németeket, persze amíg ők teljesítik a kívánságaikat... Öccsém! - esküszöm a világtörténelemben nem volt ennyire egyszerű hódítás, soha! Kb. megkérik a kedves muszlim hölgyeket és urakat, hogy legyenek kedvesek meghódítani Európát. Az őslakosoknak pedig kötelező szépen mosolyogni és integrálni a népeket... No és erre a muszlim hölgyek és urak meg is teszik ezt, és nagy duzzogva meghódítják Európát... Európa és az ő több ezer éves múltja, kultúrája pedig kb. 50 év alatt eltűnik... Ennyi. :-(
Korn
2018. március 07. 21:04
álprobléma, ugorjunk...
atila68
2018. március 07. 20:48
"német- és etikakurzus" Ezen már sírni se tud a jóérzésű ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!