Szabadságot Czeglédynek!

2018. március 07. 20:38

Mindenkinek olyan Táncsicsa van, amilyet megérdemel.

2018. március 07. 20:38
Aristo
Aristo blogol

„»Vasárnap délutánra szerveznek egy tüntetést Czeglédy Csaba miatt Budapesten, a felszólalók listáján még szerepel Czeglédy Csaba, csakhogy őt péntek este ismét őrizetbe vették. De ott lesz helyette Lendvai Ildikó, Iványi Gábor és Mécs Imre.« – írja a HVG című propagandakiadvány. Akinek pedig ez nem lenne elég az elolvashatja a nagyszerű Szanyi kapitány Facebook bejegyzését, mely szerint »Ha kell, Táncsics módjára fogjuk kihozni a börtönből!«. Már csak ez hiányzott. A magam részéről ebből azt a következtetést vontam le, hogy mindenkinek olyan Táncsicsa van, amilyet megérdemel. Táncsics ugyanis egy utópista szocialista volt, míg Csabi egy utópista adóbevalló.

A jeles esemény, annak rendje-módja szerint le is zajlott. Jelen volt – a fenti márciusi ifjakon kívül – Vágó István »kvízprofesszor« és cirka száz DK-s, márciusi rohamnyugdíjas. Ha belegondolunk a három márciusi ifjú személyébe, Lendvai Ildikó, Iványi Gábor és Mécs Imre összesített életkora jóval több, mint amilyen régen az a bizonyos március volt.

A résztvevők alapvető követelése az, hogy Csabi helyére Tiborczot zárják, méghozzá kiszámított kegyetlenséggel, egy LED-lámpa kíséretében, melyhez nem lesz konnektor. »Most világíts!« – kiáltja majd az őr, miközben jogállamilag a Tiszába dobja a zárka kulcsát.

Sajnálatos módon Szanyi kapitány nem tisztelte meg jelenlétével a tüncit, ő gyaníthatóan a 444-es számú italbolt összes helységéből kialakított parancsnoki harcálláspontról szemlélte egyetértőleg az eseményeket.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. március 08. 11:21
Tán Csics Mihály naiv volt és tudatlan? Azoktól kér segítséget kiket meg .meg aláz? Ha teheti, lépten- nyomon meggyaláz... Ha mind erre pénze van.... Vátesz volt ő, ló-vátesz! Mert Német elvtárs, kitől is kért Hirdetést? Na ugye, hogy baj van a memóriátokkal, tanulság: ne házalj átokkal, mert visszahat! Éhes medve, nyalhatod a talpadat....
makapaka2
2018. március 08. 07:32
Fletó köztörvényes bűnözőt véd, mivel az ő sötét dolgait is segítette.
Harangláb
2018. március 08. 06:18
"mindenkinek olyan Táncsicsa van, amilyet megérdemel. Táncsics ugyanis egy utópista szocialista volt, míg Csabi egy utópista adóbevalló." Qrva jó!!!!!!!
Pelso j.
2018. március 08. 05:30
Ha egyenlő lenne a mérce, az eltartóidnak hány Táncsicsa lenne....?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!