A hódmezővásárhelyi győzelem valódi jelentősége

2018. március 06. 21:39

S ami a győzelem valódi jelensége: nagyjából semmi. Csupán szimbolikusan fontos, politikailag nem.

2018. március 06. 21:39
Hirth Zsófia
Ilyen Ez a Politika

„S ami a győzelem valódi jelensége: nagyjából semmi. Csupán szimbolikusan fontos, politikailag nem. Miért?

Alapjáraton senkit nem érdekelne, kicsoda Hódmezővásárhely polgármestere, a helyi lakosságot leszámítva, ám a településen 28 éve nem tudott győzni a baloldal, néhány önkormányzati képviselői körzetet leszámítva, ez azonban most megdőlt, vagyis az ellenzék ott tudta gyengíteni a Fideszt, ahol a (egyik) legerősebb. Márki-Zay (57,49%) csaknem 16%-al győzte le a Fidesz-KDNP jelöltjét, Hegedűs Zoltánt (41,63%), ami 22903 szavazat alapján 3608 szavazatot jelent a független jelölt számára. A 60-61%-os részvétel tükrében ez a szám nagy különbség, és azt mutatja, hogy az »ellenzék« tudta mobilizálni a saját választópolgárait. Márki-Zay Péter a kampány során folyamatosan használta a közösségi média adta lehetőségeket: folyamatosan tartotta a kapcsolatot a választóival, videó üzeneteket posztolt, emellett folyamatosan kiemelte, hogy 60% felett legyőzhető a Fidesz. Az önbeteljesítő jóslat alapján fontos kialakítani a választóban azt az érzetet, hogy szavazata nem lesz elvesztegetett, hiszen gyakran megfigyelhető, hogy a választó, bár változást akar, nem megy el szavazni, mert a közvélemény-kutatásokban szereplő bizonyos pártok felülreprezentáltsága, a média és egyebek miatt azt a következtetést vonja le, hogy a verseny már eldőlt, nem érdemes másik pártot választani. Azonban, ha egy párt meg tudja győzni az erejéről, legyen az reális vagy hamis, nagyobb hajlandósággal fejezi ki az akaratát, abban a hitben, hogy az érvényesülni is fog. 

Jelen esetben pedig az önmegtagadó jóslat elmélete is megjelenik jól kivehetően azokból az üzenetekből, amelyekben számos politikus gratulált Márki-Zay győzelméhez.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2018. március 07. 08:04
Politikailag az sem lesz fontos, ahogy a zsidesz majd kapitulál áprilisban. Csak szimbolikusan.
metálgitár
2018. március 07. 07:42
Kis aranyos. :) Az más kérdés, hogy két egymást követő mondatba sikerült egy nagy ellentmondást becsempésznie, de tudjuk be figyelmetlenségnek: "ám a településen 28 éve nem tudott győzni a baloldal, néhány önkormányzati képviselői körzetet leszámítva, ez azonban most megdőlt" és "jelent a független jelölt számára"
rajgy
2018. március 07. 05:54
Végignézve mégegyszer a 2006-os eseményeket, Orbán azért nem ítéltette el, és azért nem tiltatta el a Gyurcsány örökre a közügyektől és a politikától, hogy mindíg bomlaszhassa a baloldali ellenzéket. Ennél jobb szolgálatot, hogy MEGOSZT, nem tehetne a Gyurcsány a Fidesznek.
Berecskereki
2018. március 07. 03:07
Tévedés. Nem a baloldal, nem az ellenzék győzött, hanem a gyurcsányi hazugság, amely 2006-ban félrevezette a szavazók nagyobb részét, melyre az összödi beszéd után felébredtek, de akkor már későn volt. Ha apróra váltjuk a hazugságot, akkor megtalálhatjuk az irigységre, a gyűlöletre, a 30 ezüstre (ingatlanadó eltörlése) építkező kampányt, amely félrevezette a szavazók nagy részét. Ennek is meglesz felébredése, azzal a különbséggel, hogy nem egész két év után lehet korrigálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!