A technológia: méreg

2018. március 02. 14:59

Akiknek digitális méregtelenítésre lenne szükségük, azoknak többnyire épp az önmegtartóztatással van gondjuk.

2018. március 02. 14:59
Hegyeshalmi Richárd
Index

„Ray Bradbury 1953-ban írta meg A gyilkos (The Murderer) című novelláját. A történet főhőse, Albert Brock egy napon torkig lesz azzal, hogy megszámlálhatatlan forrásból ömlik rá a zaj és az információ; hogy az állandó összeköttetést biztosító csuklórádiója miatt egy percnyi magánélete sem lehet; hogy az okosháza is állandóan utasítgatja. Ezért elpusztítja maga körül az összes elektronikus eszközt, majd üdvözült mosollyal veszi tudomásul, amikor magánzárkába csukják, mert ott végre élvezheti a csöndet. A legjobb sci-fi szerzők nemcsak írók, hanem egy kicsit látnokok is, akik megjósolják, hogy miként fogja megváltoztatni az életünket a technikai fejlődés. Bradbury 65 évvel ezelőtt írt sorai bámulatos pontossággal mutatnak rá, hogy milyen a technológiával átszőtt mindennapokban élni, ahol az eszközeink uralnak bennünket, és nem mi az eszközeinket. 

»Örökké csak hívtak, hívtak, hívtak a barátaim. A fenébe is, semmi időm nem maradt. Ha nem szólt a telefon, szólt a tévé, a rádió, a lemezjátszó, a sarkon a mozi; reklámfilmeket vetítettek az alacsonyan járó gomolyfelhőkre. Már nem is eső esett, hanem szappanlé. S ha nem volt felhőreklám, gépzene szólt a vendéglőben; muzsika és reklám a buszon, amelyen munkába mentem. S ha épp nem volt muzsika, megszólalt a hivatali házitelefon vagy az az iszonyat csuklórádió, amelyen ötpercenként hívogatott a feleségem meg számos barátom.« (...)

De miért költenénk egy digitális elvonókúrára? Hát nem egyszerűbb kihúzni a kábelt a routerből, és átadni magunkat egy Trollope-regénynek, egy faggyúgyertya és egy pohár Glenmorangie Signet társaságában? Talán igen – de akiknek digitális méregtelenítésre lenne szükségük, azoknak többnyire épp az önmegtartóztatással van gondjuk. Ilyenkor valóban segítséget nyújthatnak az erre specializálódott cégek.

És hogy nekünk szükségünk van-e rá? Az biztos, hogy érdemes elgondolkozni egy kiadós méregtelenítésen”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2018. március 04. 18:54
Aztán meg ott a többi Indexes írás a legújabb faszomtudja milyen kurvamenő kütyüről, appról, autóról, meg a Muskról, hogy mekkora istenkirály, hogy fellőtte a rakétát... stb. Hiteltelenek vagytok ebben is.
annamanna
2018. március 03. 07:08
Mi lenne, ha arról írna, E/1-ben, hogy ő maga hogyan küzd meg a kütyüfüggőséggel. Sokkal hatásosabb lenne, mint az általánosítás.
gabor7th
2018. március 02. 15:56
Nem úgy méreg inkább így rossz: http://ujtechkor.blog.hu/2016/09/12/a_jovo_nem_marketing_anyag_szerint
Megtalálta
2018. március 02. 15:22
Nagyon megható az Index aggódása és moralizálása. Tényleg, a könnyeim kicsordulnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!