A nagy őstörténeti csihi-puhi

2018. február 27. 08:55

Ekkora ostobaságot, hogy „eurázsiai, nem pedig finnugor”, ritkán látunk sajtótermékben leírva.

2018. február 27. 08:55
Zegernyei
Nyest

„Zegernyei leült íróasztalához, hogy megírja beszámolóját a debreceni finnugor ítélőszék munkájáról, de az élet elébe tolta ezt a hírt:

»Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport. Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője elsőként a Magyar Időknek mondta el: vizsgálataik alapján az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.« (Magyar Idők)

Ekkora ostobaságot, hogy »eurázsiai, nem pedig finnugor«, ritkán látunk sajtótermékben leírva. Az újságíró nem mert szólni az onkológusnak, hogy ezt így ne? Esetleg Kásler Miklós nem így mondta, csak az újságíró, netán a szerkesztő/cenzor alakította így a szöveget, nehogy már csak Vona Gábor ne legyen finnugor?

Röviden (mert többet nem érdemel): Eurázsia igen nagy, többek közt finnugor nyelvű népek is élnek benne. Az »eurázsiai« szembeállítása a finnugorral azt jelenti, hogy az onkológus szerint a finnugor valamiféle földrajzi kategória, ráadásul Eurázsián kívül helyezkedik el (hol? Ausztráliában? netán a Szíriuszon?). De nem: a finnugor nem földrajzi kategória, sőt, nem is etnikai, ha a tisztelt professzor úr esetleg arra gondolt volna. Ezt rajta kívül minden onkológus tudja. Egyébiránt bárhonnan is származott a cikk alcímében Turulnak nevezett Árpád-dinasztia, és ha netán Árpád apánk egy eurázsiai turulmadár tojásából kelt volna ki, az Árpádok akkor is magyar államot alapítottak, amelyben édes magyar anyanyelvünkön beszélnek mind a mai napig. A magyar pedig finnugor nyelv (erről lásd az általános iskolai nyelvtankönyveket). És ennek a ténynek semmi köze H. Béla, N. Béla, E. István vagy a többi Árpád-házi király génjeihez (erről bővebben: 24.hu). A genetikai eredményeket pedig köszönjük szépen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. február 27. 15:41
"Árpádok akkor is magyar államot alapítottak, amelyben édes magyar anyanyelvünkön beszélnek mind a mai napig" Te ostoba tahó. A honfoglaláskori honfoglaló síremlékek ~100 fősek, az időben ugyanekkor eltemetett halánttékkorongosoké pedig ~1000*N fősek. Olyan magyar helynevek vannak, ahol az - egyenlőre onogurnak azonosított, bár 50 éve még szlávoknak hitt - népen kívül nincsenek honfoglaló sírok. Szóval, hogy kifejtsem blődséged teljes terjedelmét, még mindig azt hiszed, hogy a tundrán, vagy az erdős folyópartokon lehet nagyállatokat tartani - lásd Ural bármelyik oldala - majd szépen délnyugatra vándorolva előbb kicserélődött a génkészlet, aztán a nyelv, jól agyonverve a besenyőktől idemenekültek, majd itt a Kárpát medencében szépen elmagyarosították a durván tízszer annyian itt élőket. p5s
Senye Péter
2018. február 27. 13:25
Esetleg tartva nem kívánatos politikai megjegyzésektől használták az 'eurázsiai' szót a 'turáni' helyett.
zolizolizoltan
2018. február 27. 13:08
Kijegyzeteltem Neparáczki doktoriját. Érdemes elolvasni. Nem használja a honfoglalókra az általánosító indoeurópai kifejezést. Aki ezt mondja bele sem nézett a doktorijába. Neparáczki közelebbi és precízebb szavakat használ a honfoglalók genetikai hasonlatosság megítélésére. Íme: "Eredményeink azt mutatták, hogy a népesség jelentős része közép-ázsiai eredetű, de viszonylag sok európai eredetű egyént is találtunk….. A populáció-genetikai vizsgálatok eredményei elsősorban közép-ázsiai népekkel mutattak hasonlóságot…. 89 honfoglalás kori minta mtDNS genom szekvenciáját határoztuk meg a három Karos-Eperjesszögi temető majdnem összes leletéből, 87 továbbá 6 másik honfoglalás kori temető néhány leletéből… 89 mtDNS genom elemzésével megállapítottuk, hogy a honfoglalók lehetséges őseinek 41,5 %-a xiongnu (ázsiai hun), 42,7 %-a skandináv-germán, 6,7 %-a kaukázusi (Közel-Keleti) , 2,2 %-a szláv és 6,7 %-a egyéb európai származású lehetett ……. A minták nagy 60 része egészen egyértelmű származást mutatott, 31%-uk Kelet-Belső Ázsiából, 28%-uk skandináv-germán népektől származó szekvenciákkal adott közeli megfelelést. A minták 6%-a mutatott nagy valószínűséggel kaukázusi-közel-keleti származást….. Meglepő módon a 3 szomszédos karosi temetőben a vezérek kivételével nem találtunk átfedő haplocsoportokat, vagyis a 3 temető népessége egymástól markánsan elkülönül. Az egyes karosi temetőkön belül vannak rokonok, de temetők között csak a vezérek lehettek testvérek (Karos-II/52-Karos-III/11). Talán ennél is meglepőbb, hogy a többi temetőkből származó kis mintaszám ellenére is több azonos mtDNS genommal rendelkező lehetséges rokont találtunk a Karosi minták és egyéb temetőkből származó leletek között. Ebből arra következtethetünk, hogy Karoson három hasonló összetételű (hun-germán lásd később), de eltérő azonosságtudatú törzs telepedett le, hisz egymással nem keveredtek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a távoli temetők között viszont közvetlen rokonokat találunk az a következtetés adódik, hogy a Kárpát-medence elfoglalását követően az egyes törzseket 48 megoszthatták, tagjaikat széttelepíthették, és az egyes területekre különböző törzsek töredékeit telepíthették egymás mellé……. A honfoglaló minták szekvenciái közül 38-nak a legközelebbi szekvencia megfelelései elsősorban skandináv-germán népekből származó szekvenciák, A Karos-II/13, Karos-II/23, Karos-II/13 és a Karos-II/32 honfoglalókhoz legközelebbi recens szekvenciák dán, svéd, ír, norvég, ukrán, fehérorosz, orosz, spanyol, török, kabardino-balkar, litván és marokkói egyénekből származnak A 15. ábrán egy olyan példát mutatok be, amely a honfoglalók egy részének kaukázusi, közel-keleti leszármazására utal. A Karos-II/52 és Karos-III/11 leletek az X2f haplotípusba tartoznak, amelyeket a mellékleteik alapján a régészek vezérnek határoztak meg. A hozzájuk legközelebb eső minta egy ásatag lelet Örményország területéről, amely korai Bronzkorból származik, de a legközelebbi recens minták is ugyanabból a földrajzi régióból származnak, iráni, drúz, örmény emberekből. Az X2l haplotípusba tartozik a Karos-II/16 és Karos-II/54 honfoglaló lelet, melyek recens iráni, dán és kaukázusi zsidó diaszpórából származó mintákkal mutatnak közeli kapcsolatot. A dán találat ellenére ez a csoportot is inkább kaukázusi-közel-keleti eredetűnek tűnik. Eredményeink támogatják a középkori krónikáink hitelét, melyek azt állítják, hogy a „honfoglalás” a magyarok második bejövetele, és a honfoglalók itt már magyar nyelvű népességet találtak. Adataink hihetővé teszik az elismerten eredetileg is magyar nyelvű székelyek hun hagyományát, és a honfoglalást megelőző jelenlétüket a Kárpát-medencében…. A finnugor-honfoglaló genetikai kapcsolat hiánya arra utal, hogy a magyar nyelv finnugor rétegeit nem lehet a honfoglalókhoz kötni, ellenben a magyar nyelvben meglévő masszív török nyelvi réteget nagy valószínűséggel hun eredetűnek tekinthetjük. Ez újabb kérdéseket és kutatási irányokat nyit a magyar nyelv lehetséges eredetéről, és rokonsági viszonyairól. Eredményeink fontos eddig nyitott kérdéseket válaszolnak meg, és ezzel számos szakterületen újabb kutatási irányokat nyitnak. A magyarok eredetének kérdése továbbra sem tekinthető lezártnak, hiszen genetikai adataink és a régészeti adatok alapján valószínű, hogy a hun eredetű népesség már a honfoglalás korban is kisebbségben lehetett a Kárpát-medencében…."
zolizolizoltan
2018. február 27. 12:04
Itt olvasható Neparáczki Endre doktorija, ha valaki kíváncsi rá: http://doktori.bibl.u-szeged.hu/3794/1/Neparaczki_PhD.pdf?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201802
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!