Koca nácivadászok

2018. február 22. 09:11

Wass Albert 12 ezer zsidó ember életét mentette meg a német deportálásoktól. Még saját házában is bújtatott családokat. Ez valahogy elkerülte a Wiesenthal-csapat figyelmét.

2018. február 22. 09:11
Pilhál György
Magyar Idők

„Kifogyván az ellenségből, a nácivadász Simon Wiesenthal Központ igazított tevékenységi körén, ezentúl azt fogja megmondani, kikre/mikre emlékezhetünk és kikre/mikre nem. Minap például felszólította a román hatóságokat, járjanak el a háborúsbűnös-kultusz felélesztési kísérleteivel szemben. Arra hivatkozva kérte ezt, hogy Nagyváradon nemrég filmvetítéssel emlékeztek az erdélyi Wass Albertre, születésének 110., halálának 20. évfordulója alkalmából.

(Itt jegyzem meg: az író műveinek leghívebb tolmácsolója a szintén nagyváradi Kiss Stúdió Színház. A negyedszázada alapított minitársulat – Kiss Törék Ildikó és férje, a két éve elhunyt Varga Vilmos – Wass-összeállítása, az Üzenet az otthoni hegyeknek megszámolhatatlan könnyes-fergeteges sikert aratott.)

Wiesenthalékat zavarja az író. Ez azért is különös, mert gróf Wass Albert, aki 1943 őszén a 9. magyar kir. lovasságnál zászlóaljparancsnokként részt vett a világháborúban, egy darabig cionista aktivistákkal is szövetségben állt: 12 ezer zsidó ember életét mentette meg a német deportálásoktól. Még saját házában is bújtatott családokat. Ez valahogy elkerülte a Wiesenthal-csapat figyelmét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Polinéz
2018. február 23. 06:57
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ nem most kezdett "igazítani" tevékenységi körén. Ez már 2011-ben is nyilvánvaló volt. Amikor Képíró Sándor meghalt, rá mintegy két héttel Efraim Zuroff az SWC igazgatója háborús bűnök elkövetésének koholt vádjával Budapesten feljelentette Csatáry Lászlót. Itt látható https://www.youtube.com/watch?v=IIpTf76554A&t=17s a teljes történet.
BőröndÖdön
2018. február 23. 00:51
Albert bácsi legnagyobb baja,hogy olvashatatlan.
Csomorkany
2018. február 22. 21:55
Azért érdekelne, pontosan mire gondol a szerző. A Wiesenthal központon kívül az én figyelmemet is elkerülte, hogy Wass Albert zsidómentő lett volna. SZÖVEGÉRTÉS, FIGYELEM: se pozitívumot, se negatívumot nem írtam Wass Albertről. Kérdeztem.
hamusamu
2018. február 22. 16:48
Wass Albert, mint zsidómentő? Hát, ez teljesen új. Szívesen olvasnék a részletekről és a bizonyítékokról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!