Václav Klaus: A népvándorlást meg kell állítani

2018. február 21. 19:37

„Népvándorlás – Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez” címmel magyarul is megjelent Václav Klaus könyve – a szerző ennek alkalmából látogatott Budapestre.

2018. február 21. 19:37

A migrációs válság kezelésére az egyetlen valódi megoldás a tömeges népvándorlás megállítása – hangsúlyozta Václav Klaus volt cseh államfő szerdán Budapesten, ahol Jirí Weigllel közösen írt könyvét mutatták be.

Egy hét alatt írt könyv

Václav Klaus hozzáfűzte, meg kell érteni, hogy Európának nincs szüksége a jelenlegi, mesterségesen generált és szervezett népvándorlásra. Mint fogalmazott, a könyv nem a migránsokat kritizálja, hanem az európai politikai elitet, és „önmagunkat, amiért nincs elég bátorságunk szembeszállni” az uralkodó európai narratívával.

A könyvet 2015 októberében egyetlen hét alatt írták meg, célkitűzésük az volt, hogy vitatkozzanak az európai szellemi elitében akkor uralkodó, hamis és félrevezető elképzeléssel, amely szerint a népvándorlás pozitív és teljesen természetes folyamat, Európának pedig gazdasági szempontból is szüksége a migránsok jelentette munkaerőre – idézte fel Václav Klaus. 

A Népvándorlás – Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez című kötet a Századvég Kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven.

Támogatja Orbánt

A volt cseh elnök szerint az elvándorlás csakis egyéni szinten jelenthet megoldást komoly egzisztenciális fenyegetettség esetén, azonban a 2015 óta zajló tömeges népvándorlás elkerülhetetlenül aláaknázza az Európában fokozatosan kifejlődött társadalmi és kulturális struktúrákat. 

Václav Klaus kitért arra is: több millió racionálisan gondolkodó európai, a cseh emberek többsége, és ő maga is támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök bátor és Európában egyedülálló kiállását a migrációs válság kérdésében. 

Az eseményen Jirí Weigl kiemelte: a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából tömegesen érkező bevándorlók nem azért indulnak útnak, hogy hozzájáruljanak az európai társadalmak gazdagodásához, hanem részesülni szeretnének az európai fogyasztásból és a gazdasági javakból.

Deideologizálni kell az EU-t

Az Európai Uniót „deideologizálni kell”, vissza kell térni a nemzetek feletti unió ideájától az eredeti, nemzetek együttműködésén nyugvó, gyakorlatias unióhoz – hangsúlyozta a közgazdász és arabista végzettségű Jirí Weigl, aki évtizedek óta közeli munkatársa és tanácsadója a volt cseh államfőnek, jelenleg pedig Václav Klaus Intézet ügyvezető igazgatója.

A könyvbemutatón Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: a migráció egyszerre okoz politikai, kulturális és szellemi válságot, amire helyes választ kell adnia az európai elitnek, ugyanis most dől el a kontinens és az Európai Unió jövője. 

A helyes válasz keresését azonban ma Európában a szélsőséges liberalizmus, a politikai korrektség és a rosszul értelmezett multikulturalizmus akadályozza. Ezért a kontinensnek vissza kell találnia a közös európai értékekhez, a zsidó-keresztény gyökerekhez – vélte Barthel-Rúzsa Zsolt, aki szerint Václav Klaus és Jirí Weigl könyve ehhez az útkereséshez járul hozzá. 

A könyvet Maróth Miklós orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja ismertette. Kiemelte: a szerzők részéről rendkívüli éleslátást tanúsít, hogy már 2015-ben, az események sodrában világosan látták a migrációs válság lényegét, és azt, hogy a folyamat szervezett.

Maróth Miklós szerint már a kötet címe is helyes állásfoglalás, mert „ma valóban egy népvándorlásnak vagyunk tanúi”. Úgy vélte: az olvasmányosan megírt, ám alapvető igazságokat kimondó rövid kötet rámutat arr, hogy a migráció az egyes nemzetek, a nemzetállamok megbontásának eszköze, és végső soron az Európai Unió egyre erősebb centralizációját szolgálja.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toyoda
2018. március 01. 12:29
"Európának pedig gazdasági szempontból is szüksége a migránsok jelentette munkaerőre" (európai narratíva szerint) Ebben mondatban van elrejtve a lényeg. Miért is van szüksége Európának friss munkaerőre, amikor jelentős a munkanélküliség a kontinensen? Azért mert a nem normális német elit, deflációs politikát folytat, aminek egyik feltétele az, hogyha az árak csökkennek, akkor a "ragadós béreket" is le kell törni, mert különben nem fér bele az ellenértékbe a bérköltség. Csak az a helyzet, hogy a "fehér bennszülöttet" is szorítják a költségek és így nem nagyon viseli el ezt a fajta pénzpolitikát. Az áruló elit (akivel állítólag semmi baj nincs és a nép a hülye) pedig mindenáron véghezviszi a költségek alkalmazkodást, ha kell teljes lakosságcserével. Az, hogy ehhez asszisztálnak szociáldemokrata erők az meg már végképp felfoghatatlan. (Az egész megértése sokkal könnyebb, ha az angol munkaerő piaci helyzetet nézzük, ahol a kelet-európai munkavállalók (és más bevándorlók), úgy leverték a munkabéreket (a lakhatási költségeket meg az egekbe emelték), hogy a bennszülött angol vagy lábbal szavaz, vagy pedig kilép ebből az őrületből.)
Barna_Public
2018. február 22. 01:12
[elnézést azoktól, akik már olvasták] Ez nem egy teljes elemzés (hogy is lehetne), de az egyik domináns szál a krízis fonadékban az "idiocracy"-jelenség. ("Idiocracy" egyébként egy sci-fi filmkomédia címe, minden mandisnak kötelező.) Nemzedékről nemzedékre hülyül (és részben brutalizálódik) a lakosság / népesség mind helyben, mind globálisan, ami abból következik, hogy az alacsony kulturális tőkéjű háztartásokban lényegesen több gyerek látja meg a napvilágot és ez alámossa a kultúrát és a civilizációt. A kilencvenes évektől már egyenesen romlanak az IQ teljesítmények szerte Európában, és a helyzet drámaibb lenne, ha nem volnának számítógépes játékok, a világháló, okostelefonok eszméletlen tömegű stimulussal, információval). Ha jóléti újraelosztásunk van, akkor fogamzásgátlásunknak és minőségi népesedéspolitikánknak is kellett volna lennie, különben a katasztrófa mind lokálisan (mint hazánkban is), mind globálisan borítékolható volt. Szaporodjatok, sokasodjatok, ez a szolgatartó világ alapszabálya - egy "szent tehén". És az, hogy adott társadalmi nívó alatt csak zaj/junk keletkezik (a jelenlegi fegyelmezési rezsim számára, ami civilizált európai polgárokra lett kitalálva, egy megközelíthetetlen „osztályok alatti osztály”, underclass, régiesen lumpenproletariátus, a globális térben pedig roncstársadalom [Bogár László]), az fel sem merül problémaként ebben a megközelítésben. „Az élet él és élni akar”, pláne, ha elszívják a jövedelmek jelentős részét azoktól a háztartásoktól, amelyek hasznos tevékenységek révén biztosítják a bevételeiket, és ezek egy részét feltétel nélkül újraosztják. Akkor aztán az élet igazán élni akar! (Az eladósodott államok és a tőke élősködése az [alsó]középrétegeken felgyorsította a tömeges nemzethalált Európa szerte. Bár nyugat-eu és kelet-eu itt is különbözik, szerintem nálunk lett volna kb. két gyerek, ha nem csökken a reáljövedelem és az állam által nyújtott támogatások értéke, a szolgáltatások színvonala már vagy negyven éve. Nyugat-eu zombi társadalom, ott nem azért nem született meg a második és harmadik gyerek, ha egyáltalán lett gyerek, mert elszegényedtek, az csak most következik be. Orbán Viktornak igaza van, hogy az a régió már menthetetlen, és nagyon kellemetlen iszlamizált/genderizált szomszédsága lesz a maradék Európának.) „Globálisan” pedig csak a minimálisan legnyomorúságosabb körülményeket kell biztosítani, amik között még a szaporodóképes kort meg lehet érni, vagyis csak szórni kell az antibiotikumot, a száraztésztát meg a babkonzervet felülről a „telepekre”, oda sem kell menni, csak repülőgéppel célba juttatni a segélyszállítmányt, utána jöhet a szüret a migráns-útvonalakkal, az embercsempészekkel, az ngo-kal, a bedrogozott  nyugat-európai polgárokkal, lásd „willkommen”). Hankiss Elemér még nyolcvanas években írt esszéjében ismerteti a matematikai játékelmélet egy "bölcsességét", miszerint két (vagy több) eltérő prioritású stratégia együtt hatva kioltja egymás erényeit és felerősíti a másik hátrányait: A jóléti transzfer (újraelosztás) a még a szolgatartó világból örökölt szemlélettel kombinálva, hogy az élet "szent" (akármilyen funkciótlan, roncs, antiszociális etc.) egyenes út a társadalmi pokolba, amit most megtapasztalunk mindannyian. (Minden létező társadalomban, civilizációban pozitív volt a kapcsolat a magasabb társadalmi állás és a felnőtt kort megérő egészséges gyerekek száma között. Vagyis a természetes szelekció nem kapcsolódott ki, sőt kulturális szelekcióval kombinálódott az emberi faj esetében - gondoljunk most értékalapon a szelekcióról akármit.) A sors keserű iróniája, hogy hazánkban éppen azok a családpolitikai kezdeményezések, amiket Fekete Gyula és köre a kommunista vezetéssel „kollaborálva” kezdeményezett fejezte be a "nemzethalál" munkáját. A magyar és a legtöbb európai népesség már mind olyan házak, amik „önsúlyuknál” fogva is összeroskadtak volna egy-két nemzedéken belül, a migrációs / betelepítési árhullám csak pontot tenne az agónia végére. Magyarország esetében: Persze ha hagyjuk! A pajzzsal vagy a pajzson! (Így búcsúztatták a spártai asszonyok a katonákat. Háromszáz elég volt közülük, hogy feltartóztassa Xerxészt Thermopülénél. Megcselekedték…) A fentiekkel a létező jobboldal nem képes szembenézni („kognitív” értelemben), kommunistázik, abortuszozik, vallási reneszánszról álmodik (nyugat-euban nem voltak kommunisták, nem üldözték az egyházakat, és megüresedtek a templomok, tele vannak az imaházak, a demokratikus Írországban represszív abortusztilalom volt, amikor itt nálunk pártállami diktatúra és „liberalizmus”), prüszköl a fogyasztói-materialista szemléletre, meg persze f..ázza a felvilágosodást (állandóan a francia forradalom vérfürdőjével linkeli). Pedig a felvilágosodás éppolyan integráns eleme a civilizációnknak (joguralom, szekularizáció, humanizmus, tudományos problémamegoldás, haladás), mint a kereszténység, és nem a klerikális kereszténység (bár az is nagyon fontos része a történetünknek!), hanem Jézus élete és halála, tanításai, példázata itt a lényegi elemek (a szeretet, az individualizmus és az egyenlőség). No offence, guys! Egyéb „erők” pedig favorizálják a fenti folyamatokat (a még többségben lévők itt szerte Európában pedig vagy leszedáltak vagy eszköztelenek).
péterx
2018. február 21. 21:03
A józan ész , a szív , a sok / és egyre több / köznapi ember bátor kiállása az , ami reményt ad az EU vezérek ostoba és felelőtlen elképzelésével szemben , s támogatja Orbán heroikus harcát .
Bitrex®
2018. február 21. 21:00
Szerintem ez már egy visszafordíthatatlan folyamat, esetleg még lassítható valamelyest. Ezek a dühös, mindenre elszánt, de álomvilágban élő primitív népségek csak jönnek és jönni fognak. Néha többen, néha kevesebben. Mert nincs vesztenivalójuk. És Európa bénán, megdermedve, tétlenül nézi, hogyan hódítják meg. Itt már réges-rég nem a szíriai háborús menekültekről van szó, itt már beindult egy óriási lavina, ami katasztrofális pusztítást fog véghezvinni. Az EU is emiatt fog szétesni, mert nem lesz közös megoldás, de nem is lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!