Nem hagyhatjuk magára az őshonos kisebbségeket

2018. február 20. 19:39

Az európai őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozó 50 millió ember védelme alapvető uniós érdek, és jogaikat tovább kell erősíteni.

2018. február 20. 19:39
KDNP

„Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) a hétvégén Milánóban tartotta a kétévente esedékes Elnökök Tanácsát. A fiatal politikusok tanácskozásán Európa jövője a munkaerő-piaci és mobilitási szempontokból került szóba. A szombati ülésen Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke felszólalásban ismertette a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés jelenlegi állását. Beszédében a jelen levő tagszervezeti elnököknek elmondta, hogy a YEPP delegáltak korábban már az erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) javaslatára határozatot fogadtak el a témában, amiben kiemelték, hogy az európai őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozó 50 millió ember védelme alapvető uniós érdek, és jogaikat tovább kell erősíteni.

A FUEN által kezdeményezett aláírásgyűjtésről Nacsa Lőrinc elmondta, hogy jelenleg közel 700 ezer aláírás gyűlt össze, a határidőig hátralevő 5 hétben még több, mint 300 ezer aláírásra van szükség. »Nem hagyhatjuk magára az őshonos kisebbségeket, hiszen közösségeink értékes tagjai, össze kell fogni jogaikért és megmaradásukért.«

Nacsa Lőrinc kiemelte, hogy az erős nemzetiségi közösségek erejükön felül teljesítenek az aláírásgyűjtésben, különösen Romániában, Szlovákiában és Magyarországon. Az IKSZ elnöke kérte a tagszervezetek elnökeit, hogy támogassák a kezdeményezést és segítsenek az aláírásgyűjtésben, hiszen szerinte ez becsületbeli ügy.”

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2018. február 21. 19:04
Bájos amikor a fidesz-kullancs mikiegerek megszólalnak....
fakocka
2018. február 21. 10:57
Ni, a Mókus őrs is megszólal..........
Vidėken újrakezdő
2018. február 21. 07:37
Besétáltam a legelső postára, elkértem az ívet, aláírtam. 2 perc. Ennyit mindenki megtehet.
balbako_
2018. február 21. 06:22
Ez fontosabb a demokrácia és az európai értékek szempontjából, mint bármi más amit az EU erőltet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!