Az ellenállás szelleme, az Egyház szeretete

Ahogy Ferenc pápa megválasztásának ötödik évfordulója közeleg, egyre többen vélik úgy, hogy az egyháztörténelem drámai és precedens nélküli óráit éljük. Ez csak részben igaz. Az egyház ugyanis megélt már tragikus időket, Krisztus Testének szenvedését a kálvária kezdetétől napjainkig. 

A fiatalabb generációk még nem tudják, az idősebb generációk már elfelejtették, hogy milyen szörnyű évek követték a második vatikáni zsinatot, ami a jelenlegi helyzetet eredményezte. Ötven évvel ezelőtt, miközben kirobbant az 1968-as forradalom, bíborosok és püspökök egy csoportja, – akik a zsinat főszereplői voltak – arra törekedett, hogy radikális változást érjen el az egyháznak a házasságról szóló tanításában. A kísérletet megakadályozta VI. Pál pápa 1968. július 25-én megjelent Humanae vitae című körlevele, ami megerősítette a mesterséges fogamzásgátlás tilalmát, helyreállítva az erőt és reményt az összezavarodott hívekben. Ennek ellenére a Humanae vitae pápája volt az is, aki komoly törést okozott a katolikus hagyományban, amikor az 1969-es új miserítust bevezette, ami minden kortárs liturgiai visszaélés magva.

A pápa meghirdette kelet-politikáját (Ostpolitik) 1973. november 18-án, és  

VI. Pál pápa abban reménykedett, hogy történelmi kompromisszumot érhet el Olaszországban, ami a kereszténydemokraták feje, Aldo Moro és a kommunista párt titkára, Enrico Berlinguer között létrejövő megegyezésen alapult. A művelet azonban hirtelen félbeszakadt Moro elrablásával és meggyilkolásával. Ezt követően VI. Pál pápa augusztus 6-án elhunyt. Ennek már lassan negyven éve.

Az árulás és vérengzés azóta eltelt évei alatt bátor hangok szólaltak meg. Idézzük fel ezeket, mert segítenek eligazodni korunk sötétségében. Két ilyen személyre emlékszünk még az úgynevezett Lefebvre-ügy kirobbanását megelőzően.  (Egy interjúban Athanasius Schneider püspök kiemelte a francia érsek „profetikus misszióját az Egyház rendkívül sötét általános válsága idején.”)

Az első hang egy francia domonkos szerzetespapé, Roger Clamel atyáé, aki már 1969 kezdetétől elutasította VI. Pál pápa Novus Ordóját (új mise), és 1971 júniusában ezt írta az Itinéraires magazinba:

»A papok és laikusok keresztény ellenállása nagyon fájdalmas ellenállás, mert arra kényszerít minket, hogy nemet mondjuk a pápának, a katolikus mise modernista megjelenítésével kapcsolatban. A mi tiszteletteljes, de megingathatatlan ellenállásunkat a totális hűség alapelve határozza meg, a mindenkor élő Egyházhoz, vagy más szavakkal mondva, az élő hűség alapelvéből kiindulva az Egyház fejlődésébe vetett hit. Sosem gondoltunk arra, hogy hátat fordítsunk, vagy akár egy kicsit is akadályozzuk azt, amit ma nagyon kétértelmű szóval fejlődésnek neveznek az egyházban. Mi inkább homogén növekedésnek hívjuk, ami a tanokban és a liturgiában jelenik meg, és a hagyománnyal folytonosságban áll. 

Ahogy Jézus Krisztus urunk példázataiban megmutatta, ahogy Szent Pál tanította nekünk leveleiben, mi hiszünk abban, hogy az egyház  fejlődik és növekszik az évszázadok alatt a harmóniában. A számos támadás ellenére is Jézus Krisztusnak, az egyház jegyesének, a Mi Urunknak a dicsőségés visszatéréséig. Mivel meggyőződésünk, hogy az egyház növekszik, és mivel szeretnénk részt venni ebben a titokzatos és megszakíthatatlan mozgalomban, annyira amennyire csak lehet, ezért amennyire rajtunk múlik, elutasítjuk azt az úgynevezett „fejlődést”, amire a második vatikáni zsinat utal, és ami valójában egy morális eltévelyedés. Visszatérve Lerinumi Szent Vince klasszikus különbségtételéhez, minél inkább vágyunk a jó növekedésére, annál inkább utasítjuk el a káros „pennutatiót”  és bármilyen radikális vagy szégyenteljes változtatást. Radikális, mert a modernizmusból ered, és minden hitet tagad. Szégyenteljes, mert a modernista tagadása ravasz és rejtett.«

A második hang egy brazil gondolkodó és aktivista hangja. Plinio Corre de Oliveira, a Vatikán kelet-politikája elleni röpirat alkotója, ami 1974. április 10-én jelent meg a Hagyomány, Család és Magántulajdon szervezet neve alatt: „Vatikáni Politika megenyhülése a Kommunista kormányok felé: Avatkozzunk be vagy álljunk ellen?" címmel. 

Plinio Correa de Oliveira kifejtette: »Az ellenállás azt jelenti, hogy azt javasoljuk a katolikusoknak, folytassák a küzdelmet a kommunista tanok ellen minden legitim eszközzel, a haza és a keresztény civilizáció védelmében.« Aztán hozzátette, hogy: A deklaráció sorai nem lennének hatékonyak, ha nem tartalmaznák az Egyházatyák, doktorok, moralisták és kánonjogászok sorát,– akik közül sokakat boldoggá vagy szentté avattak – akik megerősítik az ellenállás legitimációját. Az ellenállás, ami nem szakadás, nem lázadás, nem tiszteletlenség. Épp ezek ellentéte, ez hűség, egység, szeretet és engedelmesség. Az ellenállás szót szándékosan használjuk, ahogy Szent Pál használta, hogy álláspontját kifejezze. Szent Péter, az első pápa fegyelmezési eszközöket használt, hogy megőrizze azokat a gyakorlatokat, amelyek túlélték az ősi zsinagógát. Szent Pál felszólalt ez ellen, és szállt szembe Szent Péterrel, aki nem látta ezt az energikus akciót nem lázadásként értékelte, hanem inkább az egység és a testvéri szeretet cselekedetének tartotta. Továbbá, jól tudván, hogy mikor tévedhetetlen és mikor nem, megfogadta Szent Pál érveit. A szentek a katolikusok példaképei. Ebben az értelemben,

Az ellenállás nem csupán egy szóbeli hitvallás, hanem az egyház szeretetének aktusa is, ami praktikus következményekhez vezet. Akik ellenállnak, elkülönülnek azoktól, akik megosztottságot okoztak az egyházban, nyíltan kritizálják őt, és kijavítják. Ők 2017-ben megmutatták magukat a Ferenc pápához intézett Correctio finalissal. Az életvédő mozgalom szórólapja pedig, ezzel a címmel jelent meg: „Hűséges az igaz tanokhoz, nem a tévedésben lévő pásztorokhoz.” 

Ma ezen az alapon áll Zen bíboros megalkuvást nem tűrő ellenállása a  Ferenc pápa által Kínában képviselt új Ostpolitikkal szemben. Akik azt állítják, hogy „meg kell találni a közös hangot, hogy áthidaljuk az évtizedes megosztottságot a Vatikán és Kína között”, Zen bíboros ezt üzeni: Lehet-e bármi közös bennünk egy totalitárius rezsimmel? Vagy megadod magad, vagy elfogadod az üldözést, de maradj hűséges magadhoz! (El tudnának képzelni egy megegyezést Szent József és Heródes között?) Akik azt kérdezik tőle, hogy a Vatikán most tényleg eladja a katolikus egyházat Kínában, azt mondja: „Határozottan, igen. Ha abba az irányba haladnak tovább, ami mindenben egyértelmű, akkor már a következő hónapokban, években megtehetik.” 

Április 7-én konferenciát tartanak az Egyház jelenlegi válságáról, amit még sokan nem vesznek figyelembe. Ugyanakkor néhány bíboros és püspök részvétele, és mindenekelőtt Zen bíboros jelenléte maximális fontosságot ad a rendezvénynek. Imádkoznunk kell, hogy a találkozóról egy hang szóljon, a teljes szeretet az Egyház irányába, és kemény ellenállás a jelenlegi pápaság teológiai, morális és liturgikus visszaéléseivel szemben. Anélkül, hogy abba az illúzióba kerülnénk, hogy a megoldás Benedek pápa lemondásának vagy Ferenc pápa megválasztásának az érvénytelenségét emlegetni. A kánonjogi problémába való menekülés, azt jelenti, hogy elkerüljük a dogmatikai problémát, ami a jelenlegi válság gyökere.