A valódi rendszerváltás akadálya az állami titokzatoskodás

2018. február 02. 10:13

Tudatosítsuk magunkban, hogy a köz ügyeinek titkosítására csak rendkívül szűk körben és alaposan, jogilag is részletesen megindokolva lehet helye...

2018. február 02. 10:13
Morvai Krisztina
OS-MTI

„Szegény néhai Édesapám nagyon reménykedett benne, hogy megéli a szovjet (alias ruszki) csapatok kivonulását, a szocialista (alias kommunista) rendszer összeomlását. Megtörtént. Boldog volt.

Talán egy év sem telt el a »Továrisi konyec« és az első demokratikus választás után, amikor Apukám a tv híradót nézve elkeseredetten csattant fel: »Nem volt itt semmiféle rendszerváltás! Ezek is mindent ugyanúgy titkosítanak, mint a komcsik!« A hírekben, azóta is szokásos módon azt jelentették be, hogy ezt vagy azt az információt/dokumentumot 20/30/X évre titkosítja az állam a saját polgárai elől. A diktatúra és a demokrácia közötti egyik fő különbség, hogy a diktatúrában az állam ellenőrzi, és korlátozza a polgárát, a demokráciában a polgár ellenőrzi és korlátozza az államát, azaz igyekszik megelőzni a hatalom totális koncentrációját. A rendszerváltás ezen a területen sem hozott gyökeres változást. Megszoktuk, és sajnos gyakorlatilag el is fogadtuk, hogy nekünk polgároknak, kvázi gyerekeknek »nincs közünk a felnőttek dolgaihoz«, széles körben titkosíthatnak előlünk információkat, adatokat, dokumentumokat, amelyeket ily módon nem ellenőrizhetünk, így azt sem tudjuk megállapítani, hogyan sáfárkodik a mindenkori kormány/állam a tőlünk, polgároktól kapott hatalommal, amely tehát számos területen ellenőrizetlen és korlátozatlan.

Fogalmilag az állam ügyeinek kellene nyíltnak, megismerhetőnek, »nem titkosnak«, azaz »közügynek« lenniük, a polgárok ügyeinek pedig »magánügynek«, titkosnak, védettnek az állam elől. Nálunk ez megfordult, illetve »megfordult maradt« a diktatórikus rendszer bukása után. A polgár ellenőrizhető, a magánszféra nem »titkos«, hiszen az állam széles körben kutakodik az interneten magántitkaink után, s bőszen hallgatja telefonbeszélgetéseinket – világszerte (különösen a 2001. szeptember 11-én Amerikában történt események óta, amint azt Snowdentől tudjuk).

A Hazánk a miénk. Az államunk a miénk. Közünk van hozzá.

Tudatosítsuk magunkban, hogy a köz ügyeinek titkosítására csak rendkívül szűk körben és alaposan, jogilag is részletesen megindokolva lehet helye... Ezt a szemléletváltást és a belőle következő jogszabály-változtatást és gyakorlatváltást is nekünk, polgároknak kell kikövetelnünk. A pártoknak ez nem érdekük, hiszen hatalomra kerülve bármelyikük élvezheti a polgárok előtti titokzatoskodás előnyeit. Kedves Magyar Polgárok, fogjunk össze, és csináljunk végre valódi rendszerváltást!”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2018. február 04. 13:30
Demokrácia: A plebsz átbasz@sának legfejlettebb formája. Amúgy egy néphülyítésre alkalmas utópia. Ezért is nem alkalmazza a Természet. Aki hisz benne, az elsősorban saját magát csapja be, de nagyon. Ha egy demokratikus államvezetés közel hibamentesen működik, az azt jelenti, hogy minden mellékes, vagy nem nagyon fontos dolgokba beleszólást enged, viszont a sajtója, a kommunikációja és a népszerű intézkedéseinek szintje olyan magas, hogy a népben a legfontosabb kérdések már fel se merülnek. De akkor is át vannak verve, akkor is meg vannak vezetve, mert a vegytiszta demokrácia, amit az álmodozók követelnek, na az nem létezik, mert életképtelen.
Kanóc
2018. február 02. 19:11
Ennek meg mi baja?
Mich
2018. február 02. 18:58
Nem volt itt semmi náciváltás - ezek ugyanazok...
2018. február 02. 18:55
"hogy megéli a szovjet (alias ruszki) csapatok kivonulását, a szocialista (alias kommunista) rendszer összeomlását" Milyen szerencse, hogy a Fidesz restaurációja nem hagyja cserben a nosztalgiázó lelkeket, megkísérli jóvá tenni a '89-ben elhibázottakat, és nemzeti vérszívókra lecserélni a kommuno-globalista parazitákat. Hazai ütőérre hazai vérszívókat, mondaná Bödöcs mester, hogy az euro-Kriszta mama is hallja, ha mén nem öntöttek a fülébe forró ólmot Orbán hű martalócai. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!