Ejnye, Vajda úr

„Bántóan avítt, egyszersmind felszínes gondolatokkal is megajándékozza az olvasót Vajda Mihály »Szög a zsákból« című önéletrajzi kötete. Gyöngyszemeinek egyike, mikor arról vall, hogy »Van egyfajta attitűd, amiről én többnyire felismerem a zsidókat; azt hiszem ennek az attitűdnek a döntő eleme az, hogy mindig van benne egy ironikus visszafogottság a saját álláspontot illetően is, hogy jó, jó, de azért egész biztos nem vagyok benne.«

Csak remélni lehet, ez utóbbi bizonytalanság magára az éles szemű szerzőre is vonatkozik. Ha mégsem, akkor meg kellene magyaráznia, miféle »ironikus visszafogottságot« találhat, mondjuk Kun Bélában, Rákosi Mátyásban, Farkas Mihályban, Gerő Ernőben, Péter Gáborban, stb., akiknek nemigen voltak kételyeik, már ami »a saját álláspontot« illeti. Sőt nevezettek egészen biztosak voltak a dolgukban, történetesen abban, hogy mind eszmeileg, mind gyakorlatilag teljesen tuti, amit csinálnak. Öniróniájuknak legalábbis mindmáig semmiféle igazolható dokumentuma nem került elő.

Vajda talán föl sem ismerte őket? Aligha, hiszen okos ember. Netán más juthatott róluk az eszébe? Ez sem valószínű. Vagy vágjuk át azzal e gordiuszi csomót, hogy aki olyan volt, mint e hírhedett elvtársak, az Vajda sajátos szemmértékével mérve eleve nem lehet zsidó? Ne vágjuk.”