Állást kell foglalni

2018. január 20. 17:20

Nem mindkét oldal hirdeti a rasszizmust és a gyűlöletet, csak az egyik.

2018. január 20. 17:20
Zsurzsán Anita
Tett

„A centristák és a liberálisok következetesen azt hirdetik, hogy »mindkét oldal ugyanannyira rossz« (utalva a fasisztákra és az antifasisztákra). 2016 Trump győzelme folytán arról szólt, hogy állást kell foglalni, de ez nem történt meg. Nem mindkét oldal hirdeti a rasszizmust és a gyűlöletet, csak az egyik. Csak az egyik oldal nyilatkoztatja ki az etnikumok, nemek és osztályok közötti szigorú hierarchiát, aminek a nevében el kell taposni őket. A mi oldalunk pedig amellett foglalt állást, hogy megakadályozzák mindazokat, akik a gyűlölet nevében támadnak és gyilkolnak.

Az amerikai Anti-Defamation League’s Center on Extremism legfrissebb kutatása alapján a fehér jobboldali szélsőségesek által elkövetett gyilkosságok száma 2017-ben megduplázódott az előző évhez képest. A tavalyi évben szélsőségesek összesen 34 személyt gyilkoltak meg, aminek 59 százalékát fehér jobboldali férfiak követték el, amihez hozzátartozik az alt right és az alt lite is. 2016-ban ez a szám még csak 7 volt, tehát Trump megválasztása óta ez egy 157 százalékos növekedést jelent.

2017-ről további érdekes statisztikai tény, hogy a fehér szélsőségesek által elkövetett támadások száma meghaladta az iszlám fundamentalisták által véghezvitt terrortámadások arányát. Az ADL intézet igazgatója Jonathan Greenblatt azt nyilatkozta a Huffington Post-nak, hogy egyértelmű tendenciának mutatkozik, hogy a gyűlöletbeszéd és eszmék valamint a határozott rasszista retorika végül erőszakhoz vezet. A centristák és a neoliberálisok részéről örök konfliktus forrása, hogy szeretnék biztosítani a neofasiszták és rasszisták jogát a szólás- és véleményszabadsághoz, aminek az eredménye a gyűlölettel teli eszmék szaporodása és publicitása. A New York Times például számos portrét készített az amerikai alt right és egyéb jobboldali szélsőséges csoportok képviselőiről, amiben kifejezetten karizmatikus és normális, mindennapi emberekként ábrázolja őket, már-már szimpátiát ébresztve az olvasókban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2018. január 22. 11:26
Hülye bolsi liba.
Peter8811
2018. január 22. 06:38
Állást kell foglalni, ha már az üléseket elfoglaltátok.
Peter8811
2018. január 21. 20:28
Ezt a nénit valami farfekvéses helyzetből hozhatták a világra, mert nagyot deformálódott a koponya, vagy rossz a beállítás?
puszika
2018. január 21. 11:20
Honjaim! Miért van az,hogy a féktelen liberalizmus támogatói,megvalósítói,gyakorlói...............túlnyomó többségben nők? Csak a magyar viszonyokat nézzétek. Pont úgy viselkednek mintha még mindig égnének a máglyák,nem lenne szavazati joguk,csak a fakanál mellé lennének kényszerítve vagy erényöv viselésére lennének kötelezve...............! Mindig valami ősellenség jelenlétét tételezik fel! Van egy gyanúm.Ezek nem tudnak feloldódni a családi élet szépségeiben,a gyermeknevelés áldásában, a gondoskodás felemelő érzésében!Soha nem érzik a jól végzett munka örömét. Hogy mire vezet ez,nem tudom!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!