A Fidesz rekordja érthető, na de ez?

2017. december 11. 15:37

Ha pedig valami nem Soros-téma mégis felszivárog a nyilvánosságba, a Fidesznek arra is van válasza: Soros.

2017. december 11. 15:37
Dévényi István
Válasz.hu

„A Fidesznek sikerült elérnie, hogy kizárólag egyetlen téma körül pörögjön a honi közélet, mintha a minket amúgy a kerítés miatt már nagy ívben elkerülő bevándorláson kívül semmilyen gondja-baja nem lenne Magyarországnak. Nem sorolom fel, hogy miről nem szól a politikai kommunikáció, mert mindent ide lehetne venni. Van helyette Soros, Soros-terv, Soros György, Soros-katonák, Soros-simogatók, Soros-malac.

Ha pedig valami nem Soros-téma mégis felszivárog a nyilvánosságba, a Fidesznek arra is van válasza: Soros.

A Fidesznek az egyetlen megmaradt közéleti témára határozott válasza van, míg az ellenzék se pro, se kontra nem tud mondani semmit. A Fidesz sikeresen mutatja magát az egyetlen kormányzóképes erőnek, miközben brutális eszközökkel, de elképesztő hatékonysággal rombolja az ellenzék hitelességét. Igaz, ebből az ellenzék önmaga is derekasan kiveszi a részét.

És bár az előbb azt írtam, hogy nem lehet csodálkozni az eredményeken, azért van itt egy-két elgondolkodtató adat. Például, hogy ki az a 11 százalék, aki a Fidesz baloldali tagozataként működő MSZP-re adná a voksát? És miért? Vagy, hogy miért képes egy Gyurcsány Ferenc önmagán és a családján, meg szűkebb baráti körén túl 6 százaléknyi választót megszólítani? De a Párbeszéd 1 százaléka is… Nem egy nagy, kövér nullának kéne ott szerepelni? És a Momentumnál se hőkölhettek hátra a számok láttán, mert mit is tudunk elmondani a pártról az elmúlt hetek alapján? Na, ugye.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. december 12. 04:38
Egyik nagy csalódásom Dévényi. Igen, lenne mit kritizálni a kormány munkájában, de erre valahogy soha nem tellik a "független" újságíróknak, csak mantrázzák a korrupciót, a fékek és egyensúlyok hiányát, a sajtó-és véleményszabadság megszünése felé vezető utat, és most hozzá jön a sorosozás. Persze nem gondolom, hogy Dévényi nincs tisztában a helyzettel, de azt ugyebár nem írhatja meg, hogy akkor lenne Soros úr egy humánus ember, ha azt a pénzt, amelyet az NGO-ba fektet, azt a szerencsétlen emberek otthon tartásába fektetné, ez nem hozna profitot. Ha azonban az unios országok polgárainak adóforintjaiból "segítjük" meg a szegény "menekülteket", de erre a forrás nem elég, akkor itt áll készenlétben az emberiség jótevője, hipp-hopp kap az unio kölcsönt Soros úrtól, Világbanktól, IMF-től.
tango47
2017. december 11. 22:29
Ez a legény éltanuló a 180 fokos fordulatban.
Mutimi
2017. december 11. 19:40
Dévényi, neked szelektív lett a hallásod. Csalódás. :(
kozmosz
2017. december 11. 19:15
nagy, kövér nullának itt vagy te.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!