Eljutni a csillagokig

„Merre forog a történelem kereke? Mindig vissza? Soha sem tanulunk? Nagyon megbánja, aki nem tanul. A „proletariátus” soha még a hatalom közelébe sem került a szocializmus évtizedeiben, amikor a nevében uralkodott egy nagyon szűk, a hatalmat mindenáron akaró, gyakorló csoport. Akik a semmiből jöttek, s minden lettek. (Vagyonuk is lett…) De a „proletariátus” képlékeny masszája volt az álcájuk. Álca kellett és kell. Mégsem mondhatták, hogy mi tizenöten, kétszázan, mi gyakoroljuk a hatalmat. Vagy hogy „éljen a Nagy Puccs”. „Forradalmat” gyártottak. (NOSZF) Ma sem mondhatják a hatalmas üvegpaloták titokzatos lakói, hogy mi tizenegyen vagy háromszázan gyakoroljuk a hatalmat, a gazdasági befolyásunk alapján. A pénz uralmának jogán. „Forradalom kell, a Nagy Nyílt Társadalom.” (NNYT)

Kell egy massza hozzá. Nem a nép. S legkevésbé a népek, nemzetek. Azok elhitték, hogy vannak szabadságjogok, van parlamentarizmus, s ha egy politikai erőnek felhatalmazást adnak, az a döntés megmásíthatatlan. Legfeljebb maguk másíthatják meg, választásokon. Elhitték, hogy van nemzeti függetlenség, szabadság, szuverenitás, vannak emberi jogok, törvény előtti egyenlőség, vagyis, hogy a törvény mindenkire egyenlően vonatkozik. „Osztályok”, kasztok, származások, összeköttetések, rendek és rangok pedig nem számítanak. Főleg itt hitték el, errefelé, mert nagyon sokáig nélkülözték ezeket a jogokat. Meglehet, ahol természetesnek érezték, már elfelejtették. Nem hiszem. Franciák, németek, flamandok, sokféle vikingek, angolok: nem dőlhettek be az új, a sokkal körmönfontabb, emberi törvényeket likvidáló csalásnak. El ne kövessétek a végzetes hibát, hogy amit számonkértek másokon, magatok ellenállás nélkül elvesztitek!

A massza készül. Másképpen nem lehetett. Kívülről kellett hozni nagy tömeget. Keverni, kavarni. Ellentétes értékeket, vallásokat, kultúrákat, amelyek majd kioltják egymás értékeit, s a hivatásos forradalmárok kis csapata majd uralkodhat rajta. Ehhez találnak mindig elég balekot, s abban bíznak, hogy követi, majmolja őket a masszává degradált nép. De soha nem sikerülhet. A szolgahad jelentkezik, túlteljesít, nem is tudja, mit várnak el tőle, de bizony egyszer majd elszégyelli magát. Vagy beleőrül a kifürkészhetetlen elvárásokba. Valaha csak a családot likvidálták volna, ők már a nemeket. Valaha a vallást, ők a hitet. Istent, a keresztet. Lenin szépeket írt „Tanácsmagyarországról”. Nem jól ismert minket. De most nagyobb a baj. Átkoznak, mert tiszteljük a Szabadságot, Istent, Hazát, Nemzetet és Családot. De sohasem volt könnyű méltóképpen eljutni a csillagokig. Főleg, ha már csak mi hiszünk benne, hogy örökre ott fénylenek az égbolton.”