Eltapsoltunk huszonvalahány évet

2017. december 07. 07:46

Nem érdemes a politikával kéz a kézben járni, mert akkor az ember megszűnik önmaga lenni. Interjú.

2017. december 07. 07:46
Cserhalmi György
HVG

„Egyetért a Jupiter holdja állításával, hogy rugaszkodjunk el a békaperspektívától, és emelkedettebb, spirituálisabb nézőpontból nézzünk rá az egész migránsozó-sorosozó valóságunkra?

Már évek óta itt lenne ennek az ideje. Eltapsoltunk huszonvalahány évet a rendszerváltás óta mindenféle perspektívát kipróbálva. Egyik rosszabb volt, mint a másik. És ezt nagy indulattal nézi az ember, látva, hogy az én életemben már nem fog megváltozni. De mi lesz a gyerekemmel, az unokáimmal?

Nincs déjà vu érzése, hogy kicsit ott tartunk, mint a 80-as években?

1985-ben mondtam Csaplár Vilmosnak: figyeld meg, ennek vége lesz. És csupán attól éreztem így, mert a kezembe került egy szamizdat kiadvány a robottechnikával foglalkozó Dr. Vámos Tibor tollából, ami arról szólt, hogy a Szovjetuniónak a rossz telefonhálózat miatt lesz vége. És úgy jár majd, mint a dinoszaurusz, akinek csütörtökön levágják a farkát, és szombaton veszi észre. 1989-ben a nyakunkba esett a rendszerváltás.  

Most reménytelennek látja a változást?

Epizodisták játsszák a főszerepeket bármelyik oldalt nézem. Egyenként kiváló figurák vannak, de együtt rettenetesek. Kihaltak vagy nyugdíjba vonultak azok, akikre még valahogy lehetett számítani. Az elitkör amolyan kívánságműsor-szerűen el szokta mondani, ki lenne jó miniszterelnöknek, de mindig nagyon mellélőnek. Beszélgettem ez ügyben néhányukkal, de lenéznek az álláspontom miatt, miszerint nem lesz változás.

Az LMP-vel anno szimpatizált, felkerült az EP-választási listájukra. Mostanában nem politizál?

A feleségem mondásához tartom magam: »Gyurka, nem kéne politizálnod egyáltalán, mert nem arról szól, aminek szánod. Nem lehet magánvéleményed, be fognak sorolni valahová.« Furákat mondanak közönségtalálkozókon, úgy is mint: magát nagyon szeretjük, mint színészt, de most megutáljuk azért, mert politizál. Nem érdemes a politikával kéz a kézben járni, mert akkor az ember megszűnik önmaga lenni. ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2017. december 08. 00:42
"Kihaltak vagy nyugdíjba vonultak azok, akikre még valahogy lehetett számítani." Kádár, Apró, Dögei, Aczél, Losonczi... bizony mind-mind csupa megbízható, ember, akikre lehetett számítani. Szép volt, Gyuri! Ezért a mondatodért érdemes volt ilyen későig fent maradnom! :-)
koronaszepe
2017. december 07. 21:58
Cserhalmi az egyik legnagyobb élő magyar színész. Jelen van színpadon, vásznon, közéletben, mindenütt. Azzal együtt is, hogy nem jár "kéz a kézben" vele.
Ezért regisztráltam
2017. december 07. 18:22
Bazz, ez hihetetlen (részlet az interjúból) : "Az a baj, hogy helyenként nagyon jó voltam a filmben, egy záporjelenetet például kénytelen volt kivágni Kornél, mert olyan bivalyerősre sikerült, hogy ütötte volna az egészet." :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D :-D
írmag
2017. december 07. 16:54
Egy olyan nagy generáció nagy színésze, akit nem mérceként számontartani, a mai celebszereplők részéről kényelmes, de nagy bűn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!