Van más választás

2017. december 06. 14:30

A polgárosodás célját csak hosszú és tudatos munkával, politikával lehet elérni.

2017. december 06. 14:30
Szabó Zsolt
Magyar Nemzet

„A kommunizmus még az írmagját is ki akarta irtani a polgári társadalomnak, sokan legfeljebb csak családjukon belül őrizhették a kulturális és erkölcsi hagyományokat. A tudás, a műveltség megszerzése sokak előtt zárva volt, akárcsak a tisztességes vagyonszerzés lehetősége. A rendszerváltozás reményt adott hazánknak, de első szabadon választott miniszterelnökünknek, Antall Józsefnek és kormányának minden tiszteletet érdemlő erőfeszítése ellenére ez a remény hamar szertefoszlott. Hiábavalónak bizonyultak az 1998 és 2002 közötti erőfeszítések is. A spontánnak nevezett, valójában teljesen irányított privatizáció módszereit egyetlenegy kormány sem számolta fel, hanem valamennyi a hatalom megszerzése, majd megtartása legfőbb támaszának tekintette. Pedig Mádl professzor még idejében figyelmeztette a polgárosodás vámszedőit, a politikaitermék-gyártókat: »A polgár betartja a szabályokat. Becsületes. Jog- és törvénytisztelő. Demokrata. Sem az elnyomó gőgöt, sem a szolgai alázatot nem ismeri. Középen áll. Gazdaságban, társadalomban, politikában – és ezekben ízlést és erkölcsöt vár el és valósít meg. Akik túl sok vagyont, túl nagy hatalmat, túl erős befolyást birtokolnak – a felső rétegek –, azok uralkodni vágynak. Kizsákmányolni, irányítani, manipulálni másokat. Nekik nem érdekük, hogy valódi demokrácia legyen. Az alul lévők ellenben azt kívánják, hogy gondoskodjanak róluk. A jólétükről, a biztonságukról, a jövőjükről. Hogy vezessék őket. Így nehezen épülhet demokrácia. Annak igazi bázisa, alanya, fönntartója a polgár.«

Mintha a néhai államfő 1996-ban a 2014 utáni jövőbe is látott volna. Mert a polgárosodás célját csak hosszú és tudatos munkával, politikával lehet elérni. A húsz évvel ezelőtti kampány üzenete az volt: ha van tehetséged, eszed, kitartásod, akkor lesz hasznos munkád, és te is lehetsz polgár. Eltarthatod a családod, békében és jólétben nevelheted a gyermekeidet. Mi lett mindebből mára? Az lesz polgár, akiből a hatalom azt csinál. Például Mészáros Lőrincből. Cége, gyára, szállodája, hajója, tévéje, rádiója, újságja már van, számolatlan. Irodáját telefaragtathatja antik bútorokkal, ő azonban soha nem lesz valódi polgár. Nem érdekelt abban, hogy legyen bármiféle alternatívája is a jelenlegi helyzetnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. december 06. 16:38
Nagyon jó cikk.
vendelin
2017. december 06. 15:32
Én magamat afféle Mádl Ferenc-i értelemben vett polgárnak tartom. Ebbéli minőségemben mondom: sem a gárdamellényt pufajkára cserélő posztradikálisokat, sem a moszkovitából brüsszelitává váló "európai demokratákat", sem pedig az önmagukat XXI. századiként feltüntetni kívánó egykori leninfiú utódokat nem szeretném kormányon látni. Éppen azért, mert mindegyikükből hiányolom a felsorolt polgári erényeket. A középen állást, a valódi demokrata attitűdöt éppúgy (nem az önmagát "demokratának" kinevezők lekezelő, pökhendi és a másként gondolkodókat megbélyegző, kirekesztő "európaisága" az), mint a jog- és törvénytiszteletet (minden vereség után csalást emlegetni, az eredményeket matematikai bűvésztrükkökkel hitelteleníteni nem polgári vonás). Mi marad hát, ha az ember - polgárként - élni kíván demokratikus jogával és kötelezettségével? A jelenlegi kormánypártra szavazás.
zakar zoltán béla
2017. december 06. 15:13
Te kis kadarka! Mádlt az "MN"-ben ne vedd a szájadra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!