Születőben az Új baloldal

2017. december 06. 21:53

Miközben az MSZP és a DK azon versengenek egymással, hogy melyik a nagyobbik baloldali párt, szép lassan olvad a támogatottságuk.

2017. december 06. 21:53
Pindroch Tamás
Pindroch Tamás
Mozgástér

„De valahogy Gyurcsány még Kunhalmi Ágnes miatt sem szeretne összebútorozni az MSZP-vel, hiszen 2014-ben is az lett a vége az akkori biznisznek, hogy a közös listán négy fővel bejutottak a parlamentbe, így még frakciót sem tudtak alakítani. Azóta sincs parlamenti szakmai stábjuk, nem lihegnek a nyakukban az ilyen-olyan tanácsadóik, és nem jött be a képviselőcsoporttal automatikusan járó anyagi támogatás sem a párt kasszájába. Na, ezt el akarják kerülni.

Csakhogy a nagy időhúzás és egymásra mutogatás közepette, miközben az MSZP és a DK azon versengenek egymással, hogy melyik a nagyobbik baloldali párt, szép lassan olvad a támogatottságuk. Elmegy mellettük a velük közösséget eddig soha nem vállaló LMP, és a folyamatos gyengülésüket, ötlettelenségüket látva a baloldali-liberális ajtórésbe már hónapokkal ezelőtt betette a lábát a Jobbik is. Születőben tehát az Új baloldal.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2017. december 08. 09:17
Az a baj ,hogy a nyomorult ballib öngyilkossága miatt tényleg elfog tűnni a közéletből.Brüsszel meg számon fogja kérni Orbánon ,hogy hol van az ellenzék?
istvánkeve
2017. december 07. 12:25
Igy bizony, "születöben" van! Nyugalom, már csak 20-25 évet kell áttelelnünk. (feltéve ha elmennek választani!)
Google
2017. december 07. 07:36
A Jobbik nem akar reszt venni a valasztasokon - csak megzavarna a baloldali valasztokat. Akik majd egyet valasztanak, de kettot fognak kapni. A Jobbikot is ki kell majd valahogy fizetni!
hátakkor
2017. december 07. 06:48
A "Új Baloldal" mai fedőneve : XXI. századi pártok. Jobbik, NLMP, Momentum. A Jobbik Mikulásra be is dobta, hogy nem indul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!