Konzervatív össztűz Orbán Viktorra

2017. december 04. 18:20

A magyar kormány a jelek szerint a republikánus kormányzattól ugyanazt kapja jutalmul, amit a demokratáktól büntetésül.

2017. december 04. 18:20
Kárpáti János
Népszava

„A magyar kormány a jelek szerint a republikánus kormányzattól ugyanazt kapja jutalmul, amit a demokratáktól büntetésül. Amikor január 20–án Donald Trump, az Egyesült Államok republikánus elnöke Washingtonban letette a hivatali esküt, budapesti kormánykörökben kirobbanó derűlátással várták, hogy a demokraták hosszú kormányzása után végre olyan politikai elit veszi át Amerika irányítását, amely megértéssel viseltetik, sőt jórészt azonosul is az »illiberális« rendszert meghirdető Orbán Viktor politikájával. A magyar kormányfőt azonban mindmáig nem fogadta az elnök az Ovális Irodában.

Pedig Orbán mindent megtett. Még tavaly júliusban, tehát jóval az amerikai elnökválasztási kampány finise előtt, Tusnádfürdőn nemzetközi felhördülést keltett azzal, hogy nyilvánosan Donald Trump mellé állt Hillary Clintonnal szemben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. december 05. 19:47
Csak a fideszbarmok tagadják, hogy kádár spiclije volt a kommunista kisztitkár, sorostanítvány felcsúti cigány gazdájuk. Az apósa meg a rákosi ávó spiclije. A szülei meg a lehető legmocskosabb kommunisták. Ezek tények. Ezt vagy nem veszik figyelembe a felcsúti cigány kutyái vagy mocskolódásal próbálják eltakarni a gazdájuk kommunista hazaáruló mocskát. Orbán Viktor és Lévai Anikó elhallgatott titka: "apuka" állambiztonsági ügynök volt Forrás: https://kuruc.info/r/2/139965/ "...Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi. A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna." A Kádár diktatúra kegyeltjei és védettjei voltak ezek a hazaáruló tetvek!
Mr.Falafel
2017. december 05. 18:27
Orbán egy taposóakna minden liberális demémonokrata számára, aki viccesen konzervatívnak vagy republikánusnak mondja magát. Trump egy liberális gyökér. Én is reménykedtem, hogy tökösebb lesz, de egy puhány vén szar. Sosem fogja meghívni Orbánt. Lehet nem szeretni a magyar miniszterelnököt, de 56 után ő tett fel minket először a térképre. Orbán jelenleg az egyetlen alternatíva az élhető világ megvalósítására. A liberális demokrácia kipusztítja az emberi fajt.
kaltran
2017. december 05. 17:59
Kisbogaram! Mit ugrálsz? A hazai jobboldal nem tehet arról, hogy Trump rókát hagyott a tyúkólban.
justiceforhungary
2017. december 05. 11:48
Kárpáti camouflage
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!