Ha a fiatalok nem látják a jövőt, komoly problémák vannak

2017. november 21. 19:21

Ha a fiatalok nem látják biztosítottnak a jövőjüket és megélhetésüket, ha úgy érzik, nem gondolkozhatnak szabadon, az azt jelenti, hogy nagyon komoly problémák vannak a társadalomban. Ilyen az, amikor a politika csak az adott pillanatban gondolkozik és nem nézi a távlati jövőt. Az értelmiségnek épp az a feladata, hogy tíz-húsz-száz évvel előre gondolkodjon és rávilágítson, hogy lehetne jobb az élet.

2017. november 21. 19:21
Kuti László
Alfahír

„De hogyan tud az értelmiség úgy együttműködni a társadalom többi részével, amikor például a regnáló kormány konkrétan kijelenti, hogy nincs rá érdemben szüksége? Milyen üzenete van annak, hogy a Fidesz már többször hangoztatta: nem az értelmiség által hozzáadott értékre szeretné építeni a gazdaság és a társadalom jövőjét?

A kormány ezzel becsapja magát, hiszen neki ugyanúgy szüksége van a saját értelmiségére, még akkor is, ha - mint minden más társadalmi csoporthoz hasonlóan - itt is van olyan, aki ide, vagy oda húz, esetleg megvásárolható. Sajnos a politika ilyen, így működik, mióta az embert kitalálták, de többek közt épp ezért van szükség szakszervezetre, hogy az ilyen mentalitás ellen fellépjünk, hallathassuk a hangunkat és eljuthassunk a szélesebb tömegekhez. Ebből a szempontból is oktatnunk, nevelnünk és fejlesztenünk kell a társadalmat. Ez egy olyan kihívás, amellyel az értelmiségnek mindig is számolnia kellett, de épp ettől az ami: hogy szembenéz a problémákkal, felismeri azokat és bizonyítani tudja a maga és a társadalom igazát.

Ön szerint mit jelez, hogy a fiatalok túlnyomó többsége már külföldön képzeli el az életét?

Ha a fiatalok nem látják biztosítottnak a jövőjüket és megélhetésüket, ha úgy érzik, nem gondolkozhatnak szabadon, az azt jelenti, hogy nagyon komoly problémák vannak a társadalomban. Ilyen az, amikor a politika csak az adott pillanatban gondolkozik és nem nézi a távlati jövőt. Az értelmiségnek épp az a feladata, hogy tíz-húsz-száz évvel előre gondolkodjon és rávilágítson, hogy lehetne jobb az élet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasvirág
2017. november 22. 11:41
https://youtu.be/WeiiyTBkthc
gonterl
2017. november 22. 10:06
A fiatalok látóterét az ősök határozzák meg. Ha az ősök a szocializmusban szocializálódtak, tőlük azt várni, hogy a kapitalizmusra jellemző jövőképet határozzanak meg az utódoknak, az ábrándozás. Lehet azon gondolkodni. hogy milyen jövőképet nyújtanak a mai fiatalok, az őket követő generációnak?
Mindjárt
2017. november 22. 09:32
"Fidesz már többször hangoztatta: nem az értelmiség által hozzáadott értékre szeretné építeni a gazdaság és a társadalom jövőjét?" Ezt az is alátámasztja, hogy a disznófejű vajda és kutyái nem magyar szakemberek tudásával és szorgalmával csalogatják a multikat hanem az olcsó munkaerővel és a magyar munkaválalók jogfosztottságával. A fidesz maffia gyarmatországában nincs szükség az értelmiségre, cask az éhbérért dolgozó munkásokra. Ez nagyon káros a maqgyarságnak és az országnak mert még a megalázott, kisemmizett magyar munkások is többe kerülnek mint az ázsiai és afrikai munkások. Ezért van, hogy ez a maffia kormány hatalmas kenőoénzekkel és adókedvezményekkel tud ide csalogatni multikat. Talán soha se tudja kiheveri ez a rengeteg balsort átélt ország e felcsúti vajda nemzet-rombolását.
Biivisz
2017. november 22. 08:24
Az "Ön szerint mit jelez, hogy a fiatalok túlnyomó többsége már külföldön képzeli el az életét?" kérdésre úgy kezdődik a válasz, hogy: "Ha a fiatalok ... úgy érzik, nem gondolkozhatnak szabadon ..." Elmondaná nekem valaki, hogy (egyébként már a kérdés is hazug) a "külföldön képzeli el az életét"- ből hogy jön az, hogy "nem gondolkozhatnak szabadon"??? Ennyit ér mellesleg az egész interjú. Tendenciózus hazudozás az egész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!