A magyar identitás szabadságharcos

2017. november 20. 15:19

Mi ezért nem vagyunk befogadó ország, ennek pszichológiailag van értelme. Interjú.

2017. november 20. 15:19
Szabó Zsolt

„Ha már az EU-t említette: megférhet az európai identitás a magyar identitással?

Ami ebben a kérdésben a cseles, hogy az EU-hoz való viszonyt és az Európához való viszonyt külön kell kezelni egymástól. Akikben erős az áldozati tudat, azok általában Unió ellenesek. A politikusaink beszédeiben megjelenik, ha megfigyeljük, hogy az EU hasonlóan működik, mint a Szovjetunió. Mintha nem látnánk a különbséget aközött, hogy önként megszavaztuk a belépést és mint a brit példa is mutatja, szabadon kiléphetünk, a Szovjetunió uralta keleti blokkba viszont belekényszerítettek és katonai erőszakkal tartottak benn minket.

SOKAN AZ EU-BAN EGY ÚJ MEGSZÁLLÓ FENYEGETÉSÉT LÁTJÁK.

A kollektív áldozati tudat nagyon jól használható politikai mozgósítő erőként, ha megvan az ellenség, akivel szemben lehet egységes csoportot alkotni. A menekültek önmagukban nem elegek ehhez, mert nem elég erős csoport, de ha egy hatalomhoz társítjuk őket, máris be tudják tölteni ezt a funkciót. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy mi már tudjuk milyen az iszlámmal élni. Vagyis hazánk egyik legbefolyásosabb politikusa párhuzamot vont a menekültek és az Ottomán Birodalom között.

A plakátkampány is sok tekintetben ezt a szabadságharcos retorikát képviseli. Ez jól passzol az identitásunkhoz, hiszen

A MAGYAROK MINDIG IS SZABADSÁGHARCBAN VOLTAK MINDEN MEGSZÁLLÓVAL SZEMBEN.

A magyar kormány most arra törekszik, hogy átdefiniálja az európai identitást: mi vagyunk az igazi európaiak, az utolsó védőbástya, mi őrizzük az európai értékeket akárcsak Nándorfehérvárnál. Mi találkozunk a végeken a menekültekkel.

Hogyan változhatna meg ez az ellenséges gondolkodásmód?

Nem segíti a magyarok és az EU együttélését, hogy a mi világháborús veszteségeinkről és Trianonról például egyáltalán nem folyik diskurzus. Senki nem beszél erről a magyarokon kívül, ez egy külső probléma. Nyugat-Európa gyakorlatilag a közép-kelet európai zónát odaadta a szovjeteknek, érdekes módon még sincs erről szóló kutatás a nyugat-európai szociálpszichológiában. Az EU-ról való vélekedések azonban mások, mint az európaiságról. Ezt kristály tisztán külön kell választani.

EURÓPÁHOZ TUDUNK KAPCSOLÓDNI, AZ EU-HOZ NEM BIZTOS.

A menekült kérdés kapcsán a Nemzettudat/hasadás konferenciánkon elhangzott olyan érvelés, miszerint az egészséges nemzettudat befogadó, az etnikailag heterogén országok sikeresebbek. Mit gondol erről?

Ezt kicsit így igazságtalannak tartanám. Figyelembe kell vennünk, hogy a nyugati országoknak nagyon más a történelme. Magyarország esetében a kollektív áldozati tudatnak van egy viszonylag objektív része, hiszen tény, hogy a törökök itt voltak százötven évig, tény, hogy itt voltak a Habsburgok, tény, hogy a németek és szovjetek is megszállták Magyarországot. Ezért nyilvánvalóan nagyon másképp reagálunk azokra az eseményekre, amik potenciális veszélyt rejtenek magukban.

NEKÜNK AZ AZ ÉLMÉNYÜNK, HOGY SOKSZOR VISSZAÉLTEK A VISZONYLAGOS GYENGESÉGÜNKKEL.

Ezért amikor jön egy kultúránktól idegen tömeg, logikus módon jobban tartunk tőlük, mint akik nem ilyen világképpel rendelkeznek. Ezért nem is szeretem az egészséges, nem egészséges megkülönböztetést, ami a nemzettudatot illeti, mert az objektív valóságot figyelmen kívül hagyja. A kollektív áldozati tudat immunizálja a csoportot, akárcsak a bántalmazott embereket. Mi ezért nem vagyunk befogadó ország, ennek pszichológiailag van értelme.”

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2017. november 21. 08:40
Attól függ, kit kell befogadni. Nem is nagyon régen a 'világsajtó'-t is meglepte, hogy a délszláv háború menekültjeit magánházakban fogadták be nálunk.
don Fefinho
2017. november 20. 23:42
Kedvenceim a német cikkek a neves nagy mainstream lapoknál, felületen leközlik az agitpropot, alatta meg ott az azzal homlokegyenest ellentétes pőre rögvalóság. Illetve volt. Azóta Zuckerberg is bekeményített, meg a német rendőrség is kopogtat nálad.
don Fefinho
2017. november 20. 23:39
Ezzel csak az az egy bibi, hogy egyébként az átlag nyugati, már bőven azelőtt, hogy a Fidesz kampányt épített volna rá, ugyanezeket gondolta és mondta kezdettől fogva Sorosról és a mór-szerecsen invázióról. Mármint, ameddig még szabadon mondhatta...
békalepcse
2017. november 20. 23:22
Előadta a kötelező soros rizsát, vonul pénztárhoz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!