Még van esély a változásra

2017. november 13. 22:38

Újabb kétharmados fideszes többség esetén a jogállamiság megmaradt bástyái is leomolhatnak.

2017. november 13. 22:38
Hegyi Gyula
Hegyi Gyula
Magyar Nemzet

„Az 1990-es rendszerváltozás kevés jót hozott a nemzetnek. A kapitalizmus neoliberális modelljét a magyar társadalom akarata ellenére erőltették ránk. Minden csalódás mellett annyit mégis elértünk, hogy a korrupt, tehetségtelen vagy egyszerűen csak megunt kormányt rendre elzavarhattuk, vérontás, börtön és általános felfordulás nélkül. A társadalom úgy érezhette, ő választja meg a vezetőit, és a négyévenkénti voksolásnak igenis tétje van. Eleinte folyamatosan nőtt a választási részvétel, és úgy tűnt, hazánk végre normális demokrácia lesz. Olyan, amelyben az emberek mindennapi életét nem befolyásolja, hogy melyik párttal szimpatizálnak, kit támogatnak. Mert a pártok vannak a társadalomért, és nem a társadalom a pártokért – főleg nem egy pártért.

A 2018-as választások alighanem az utolsó esélyt jelentik arra, hogy ez az állapot erőszakos események, váratlan tragédiák és kataklizmák nélkül helyreálljon. Bár sok okot fel tudok sorolni, hogy miért kell jövőre leváltani Orbán Viktor kormányát, a legfontosabbnak mégis a szabad választásokba vetett hit visszaszerzését érzem. A társadalom többsége elégedetlen a kormánnyal, taszítja a fideszesek arroganciája. Az a fajta nekiszabadult gátlástalanság, amelyet éppen a leválthatatlanság tudata alakított ki, olykor eredendően jóindulatú kormánypártiakban is. De sajnos egyre kevesebben hiszik, hogy számít a szavuk és a szavazatuk. Ha a választások az ő félelmüket igazolják vissza, akkor elhal a közélet, tovább atomizálódik a társadalom, és tehetetlen apátiával szemléli majd a hatalom tobzódását. Sokszor volt már így a történelmünkben – és mindig tragédia lett a vége.

Természetesen gyakorlatiasabb okokból is szükség lenne az Orbán-kormány leváltására. Ha maradnak, a korrupció a rendszer legális, büszkén vállalt része lesz, összes, a gazdasági életet demoralizáló hatásával. A sajtó szabadsága lassan, de biztosan megszűnik a független médiumok felszámolása, lenyúlása, kivéreztetése által. A bírói függetlenség szigeteit is nyaldossa a kormányzati önkény, amiről ma már nyíltan beszélnek az érintettek. Újabb kétharmados fideszes többség esetén a jogállamiság megmaradt bástyái is leomolhatnak. Az oktatásban, a kultúrában, a szellemi életben is a meghunyászkodás, a konformizmus lesz a meghatározó, ami szükségszerűen tovább rontja a minőséget, a nemzetközi versenyképességet. Ismét leszakadunk Nyugat-Európától, éppen akkor, amikor a kontinensünk gyengülő vitalitása miatt kegyetlen verseny alakul ki térségünkben a felzárkózásért a »mag-Európához«. Nem nemzethalál lesz persze, csak sorvadás, amolyan Szekfű Gyula-féle »valahol utat vesztettünk«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kálmi
2017. november 14. 15:52
"Ismét leszakadunk Nyugat-Európától, éppen akkor, amikor a kontinensünk gyengülő vitalitása miatt kegyetlen verseny alakul ki térségünkben a felzárkózásért a »mag-Európához«." A fene se akar a " mag -Európához" tartozni. Ez az antagonisztikus ellentét a ballib és a konzervatívok, vagy jobboldal ha tetszik gondolkodásában. Az az őrület ami most napról napra birtokba veszi a nyugatiakat nem hiányzik ide! Ennek anyagilag is meglesz a bőjtje nem is soká!
fogas paduc
2017. november 14. 14:18
Úgy hiányzik az országnak a jelenlegi " demokratikus ellenzék" kormányra kerülése, mint az üveges tótnak a hanyatt esés.
puszika
2017. november 14. 11:18
Gyulám!! És mi a helyzet a Jobbikkal?? Azokkal nem? Vagy a Magyar Nemzetben most nem illik?? Mocsok ember vagy te Gyula!!
Dénia
2017. november 14. 09:22
"A társadalom úgy érezhette, ő választja meg a vezetőit, és a négyévenkénti voksolásnak igenis tétje van. Eleinte folyamatosan nőtt a választási részvétel, és úgy tűnt, hazánk végre normális demokrácia lesz. Olyan, amelyben az emberek mindennapi életét nem befolyásolja, hogy melyik párttal szimpatizálnak, kit támogatnak. Mert a pártok vannak a társadalomért, és nem a társadalom a pártokért – főleg nem egy pártért. A 2018-as választások alighanem az utolsó esélyt jelentik arra, hogy ez az állapot erőszakos események, váratlan tragédiák és kataklizmák nélkül helyreálljon. Bár sok okot fel tudok sorolni, hogy miért kell jövőre leváltani Orbán Viktor kormányát, a legfontosabbnak mégis a szabad választásokba vetett hit visszaszerzését érzem. A társadalom többsége elégedetlen a kormánnyal, taszítja a fideszesek arroganciája. " Nem zavar, hogy ugyanaz a társadalom legitimizálja ugyanúgy demokratikusan a fidesz kormányt? Ráadásul hatalmas többséggel? Szerinted tényleg az a demokrácia, ha ti vagytok hatalmon, ellenkező esetben meg indokolt a véres puccs? Ebből látszik, mekkora büdöskomcsi férgek vagytok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!