Francia belügyminiszter: Felkészültebbek vagyunk a terrorizmus elleni küzdelemben

2017. november 12. 18:57

A szolgálataink felkészültebbek a merényletek meghiúsítására. Minden héten megteszik, hírverés nélkül – mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat második évfordulója alkalmából adott interjújában.

2017. november 12. 18:57

A terrorizmus elleni küzdelemben Franciaország felkészültebb, mint két évvel ezelőtt – mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat második évfordulója alkalmából a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjúban.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a 2012-ben katonák és zsidó gyerekek ellen Toulouse-ban és Montauban elkövetett iszlamista merényletek, majd a 2015 januárjában a Charlie Hebdo szatirikus hetilapnál és egy zsidó élelmiszerboltban végrehajtott dzsihadista támadások után a november 13-i volt „az első tömegmészárlás, amelynek az volt a célja, hogy minél több áldozatot szedjen”„A szolgálataink felkészültebbek a merényletek meghiúsítására. Minden héten megteszik, hírverés nélkül” – hangsúlyozta a belügyminiszter.

Gérard Collomb szerint Franciaországban a terrorfenyegetettség „továbbra is nagyon magas”, de miközben „a terroristajelöltek fejlődnek a módszerek terén, mi is (fejlődünk)”. A két évvel ezelőtti terrortámadást „egyik országból a másikba ingázó, szervezett kommandók” hajtották végre, ami azóta kevésbé jellemző, de „éppen ezért még nehezebb kiszűrni” a merényletterveket – hívta fel a figyelmet.

A börtönökben tapasztalható radikalizálódást a belügyminiszter szerint a hatóságok figyelemmel kísérik. „Egyes elítéltek, akik letöltötték a büntetésüket, azért nem szabadulhattak, mert rájöttünk, hogy merényleteket terveznek, amint szabadulnak. Ezért eljárás indult ellenük” – mondta Colomb.

A belügyminiszter szerint a Szíriába utazó franciák száma mostanra „megközelíti a nullát”, és nincs tömeges hazatérés sem, de egyes dzsihadisták „gyerekeit haza kell telepíteni”. Azt is megerősítette, hogy a párizsi merényletek éjszakáján kihirdetett és november 1-jén véget ért rendkívüli állapot 719 napja alatt a hatóságok 32 terrortámadást hiúsítottak meg. A támadások második évfordulóján Emmanuel Macron államfő hétfőn a túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak kíséretében ellátogat a merényletek valamennyi helyszínére.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. november 13. 09:41
Leszedegetik a kereszteket ennyi a felkészülés?
Kala pál
2017. november 13. 08:45
A gyászoló családoknak nem vigasz ez a nagyképű kijelentés. Ráadásul a történtek után sem próbálnak végét vetni a korlátlan betelepülésnek. Keményen megfizetnek az arabok bombázásáért.
Mutimi
2017. november 13. 08:45
Ki sem kellett volna alakulnia ennek a helyzetnek.
Szerintem
2017. november 13. 08:02
"A szolgálataink felkészültebbek a merényletek meghiúsítására. Minden héten megteszik, hírverés nélkül" Ezt is elérték. Tényleg milyen klassz, hogy már hetetnte kell merényleteket meghiúsítaniuk. Ez olyan idilli európai érték.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!