Orbán, Schmidt, Gulyás a politikai piacon

„Ez a bolsevikok által megörökölt-elfoglalt, de eredendően nem általuk szétvert állam, az állandó külső fenyegetettség miatt és közepette, kénytelen volt egy nyolcvan százalékban analfabétákból álló lakossággal ipart fejleszteni, villamosítani tíz-tizenöt év alatt, mert már készülnie kellett a többek között a Mein Kampfban beígért új háborúra, később pedig a kilátásba helyezett III. világégésre. Aztán valamit kezdeni kellene azzal is, hogy – miközben esetenként tényleg tombolt az önkény, amelynek, a kívülről jövő fenyegetettség és megtámadottság mellett, a sajátos oroszországi viszonyokban gyökerező okai is voltak  – hatalmas tömegek számára jelentett szociális és kulturális felemelkedést a bolsevikok által létrehozott Szovjetunió.

Ehhez képest ezek az emlékezetpolitikusok csak a bolsevik forradalomhoz, a bolsevizmushoz, a sztálinizmushoz kapcsolódó rémtetteket ecsetelték. Eközben mintha megfeledkeztek volna az egykoron a kereszténység nevében fellépők kegyetlenkedéseiről, a diktatúrákba torkollt polgári forradalmak vérfürdőiről, a formálódó és a beért kapitalizmus felfoghatatlan szörnyűségekkel kísért rabszolga- és (gyerek)munkás-kereskedelméről, a földjeikről, lerombolt házaikból elűzöttekről, az iszonyú gyárakba való bekényszerítésükről – amelyekben az akkor várható élettartam egyharmadáig húzták –, sőt az olcsó munkaerő érdekében rabszolgává, fegyenccé tételükről, mint az például Angliában még a 19. század második felében is törvényesen zajlott.

Érteni vélem persze, hogy miért ez az önmagukra kényszerített amnézia. A kapitalizmus kivételezettjeinek mindig készen kell állniuk arra, hogy az alávetettségben élők egyszer csak fellázadnak, és nagyobb részt kérnek a közös nemzeti vagyon magánhasználatából származó bevételekből, a társadalom egésze által létrehozott javakból. Emiatt a kivételezettek hangadóinak mindig fel kell mutatni valamilyen mumust, hogy fékezzék az alul lényegében szüntelenül fortyogó indulatok felszínre lökődését.”