Az oktatás kapcsán borult össze az ellenzék

2017. november 08. 17:23

Egyetértett az LMP, a Jobbik, a Párbeszéd és a Liberálisok egy jobb oktatási rendszer kialakításának szükségszerűségében. Az MSZP politikust nem, csupán oktatási szakértőt küldött az egyeztetésre.

2017. november 08. 17:23

Egy oktatáspolitikai minimum kialakítása érdekében tartottak többpárti egyeztetést az LMP kezdeményezésére ellenzéki pártok szerdán, Budapesten.

Ikotity István (LMP) a találkozót követően újságíróknak elmondta: fontosnak tartják, hogy az oktatáspolitika alappillérei ne változzanak négyévente, ezért – az elmúlt huszonhét évet meghaladva – a későbbiekben civilek bevonására is törekednek a szélesebb körű konszenzus kialakítása érdekében. Emlékeztetett: az ennek alapját képező, Közös nevező címet viselő anyag még februárban készült.     

Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a jelenlegi kormányzat sem szakmailag, sem politikailag, sem pénzügyileg nem tekint befektetésként az oktatásra, nincs fogadókészsége a hosszú távú stratégiára. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke elengedhetetlennek tartja, hogy önálló tárca feleljen az oktatásért.      

Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja úgy ítélte meg: a kormány akadályozza a diákok továbbtanulását, ezért az ehhez fűződő jogot helyezné az oktatáspolitika középpontjába. 

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője kivételesen fontosnak ítélte, hogy a szerinte végletesen centralizált és kézi vezérlésű oktatási rendszer elinduljon egy decentralizált, szabadabb, jobb oktatási rendszer felé, ahol a pedagógusoknak, az intézményeknek autonómiája van. 

A találkozón az MSZP szakértőn keresztül képviseltette magát. 

Ikotity István kérdéseket kapott Weszely Zsuzsa állításával kapcsolatban is, aki a Reflektor blogot korábban arról tájékoztatta: édesapját inzultáltak azért, mert nem töltötte ki a nemzeti konzultációs ívet. Arra a kérdésre, hogy Weszely Zsuzsa az LMP alkalmazásában áll-e, a politikus azt felelte: nem közszereplő lévén, nem hatásköre válaszolni a kérdésre, a közszereplőknek kell tűrniük, ha esetleg meghurcolják őket. 

Arra a kérdésre, hogy a Reflektor blog munkatársai állnak-e munkakapcsolatban az LMP-vel vagy alapítványával, úgy válaszolt: erről nincs tudomása. Kérdésre azt is közölte: tervben van, hogy az ügyben feljelentést tesznek, mivel nem közszereplőt olyan helyzetbe hoztak méltatlanul, ami indokolttá teszi ezt.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bodor Zoltán
2017. november 09. 11:20
Micsoda összeborulás! :) Következő mi lesz? Az ellenzéki pártok szerint a spenót zöld, s ebből is azt szűrik majd le, hogy megszületőben a választási együttműködés? Az oktatási rendszerünk szar, ez tény! Ezt kimondani miért baj?
csuka
2017. november 09. 07:22
FIDESZDSZ maffia hír: https://alfahir.hu/2017/11/08/devizahitelesek_elsetalasi_jog_z_karpat_daniel_jobbik_adosrabszolgsag
balsors
2017. november 08. 20:37
"A Jobbik szavazói összefognának a baloldallal" Pontosítás A Jobbik szavazói összefogtak a baloldallal.
zakar zoltán béla
2017. november 08. 19:27
Kezdjük újra? Pokorni, Fodor, Magyar, Hiller?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!