Németország: 54 bevándorló haláláért felelhet egy gyanúsított

2017. október 26. 20:20

Több mint ötven menekült haláláért lehet felelős a Németországban elfogott feltételezett embercsempész – közölte csütörtökön a Norddeutscher Rundfunk.

2017. október 26. 20:20

Elfogtak Németországban egy feltételezett embercsempészt, aki a hatóságok szerint felelős több mint ötven menekült haláláért – jelentette csütörtökön a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság. Az iraki férfi a kieli ügyészség szerint 2015-ben megpróbált Törökországból Görögországba eljuttatni egy csoport menekültet az Égei-tengeren keresztül. Hajójuk elsüllyedt, és a szerencsétlenségben életét vesztette 54 ember.

A most 27 éves férfi a tragédia után folytatta útját Németország felé, végül a Strande nevű Kiel melletti településen helyezték el menedékkérőként. A szövetségi rendőrség egységei ott fogták el a napokban. Időközben előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanúsított ugyan Törökországban szervezte az embercsempész utat, és a végzetes baleset is török területen történt, a kieli ügyészség mégis eljárás alá vonja, arra hivatkozva, hogy németországi illetőségű, és valószínűtlen, hogy a török igazságszolgáltatás felelősségre vonná a terhére rótt bűncselekményekért. A hatóság szerint a nyomozás hamarosan befejeződik, és vádat emelnek az iraki férfi ellen, aki akár 15 évre börtönbe kerülhet.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2017. október 27. 00:20
Példás büntetésre számítok. Minimum a kétszeresét lesz köteles élve bejuttatni.
patkánynak sem nevezhető férgek
2017. október 26. 21:39
Libsik, ugye az összes "menekült" ártatlan agysebész? Ezt az egyedet hányan simogattátok meg?
Nannyó
2017. október 26. 21:09
Két évvel a tragédia után?! Két év kellett a beazonosításához, vagy hogy ?! És 15 év?! Csak 15 év 54 ember haláláért?!
edvind johnsson2.0
2017. október 26. 20:54
Azonnal kiutasítani!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!