Kutató: Az Osztrák Néppárt és a Szabadságpárt koalíciója a legvalószínűbb

2017. október 13. 08:43

Az Osztrák Néppárt és a tőle jobbra álló Osztrák Szabadságpárt koalíciója a vasárnapi, előrehozott parlamenti választások legvalószínűbb forgatókönyve Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint.

2017. október 13. 08:43
 

Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az a legvalószínűbb, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a tőle jobbra álló Osztrák Szabadságpárt lép koalícióra a vasárnapi, előrehozott parlamenti választások után.

A kutató az M1 aktuális csatornán pénteken felidézte: az ÖVP és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) közötti nagykoalíció tizenegy éve van hatalmon, szerinte ez az együttműködés „elfáradt” és az osztrák emberek is változást szeretnének.

Úgy folytatta: ha a nagykoalíció nem folytatja munkáját, két forgatókönyv lehetséges. Az egyik, a kevésbé valószínű, hogy a szociáldemokraták az FPÖ-vel fognak össze, ami szövetségi szinten nem fordult elő, viszont Burgenlandban ilyen összetételű vezetés van. Nagyobb az esély arra, hogy az ÖVP és és az FPÖ alkot koalíciót – mondta, rámutatva, hogy Sebastian Kurz ÖVP-elnöknek, és Heinz-Christian Strachének, az FPÖ vezetőjének álláspontja „egyre jobban közeledett egymáshoz”.

Molnár Tamás Levente úgy fogalmazott: Sebastian Kurz „összezárta saját táborát”, és jobbról nyitottá tette, ezáltal el tudott hozni szavazókat az FPÖ-től. Kérdés azonban – tette hozzá –, hogy ez a rövid távon sikeres stratégia hosszú távon mit eredményez.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szívemből magyar
2017. október 13. 11:37
Asszem ez nekünk elég jó lenne.
bsamu
2017. október 13. 10:57
De szép lenne!
MZ/X
2017. október 13. 10:30
alakul...
pppp
2017. október 13. 09:22
Jörg Haider megnyalja mind a tíz ujját, a paradicsomban, és úgy gondolja, így se rossz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!