Így lehet megbuktatni Orbánt

2017. október 04. 17:43

0. feltétel: egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt kell, hogy szemben álljon a Fidesz jelöltjével minden (nyerhető) egyéni körzetben.

2017. október 04. 17:43
Pol13
Pol13

„Megírtuk már, mit kellene tennie az MSZP-nek, hogy miért kell beállnia a baloldalnak Karácsony Gergely mögé, most lássuk, milyen konstellációban lenne képes megverni a demokratikus ellenzék a Fideszt!

0. feltétel: egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt kell, hogy szemben álljon a Fidesz jelöltjével minden (nyerhető) egyéni körzetben.

Ezt le se kéne írni, akkora trivialitás, evidencia, magától értetődő, faék egyszerűségű következménye a választási rendszernek - és mégis, néhány ellenzéki párt úgy tesz, mintha nem lenne képes felfogni. Igen, most elsősorban a Momentumra gondolok, akik körmük szakadtáig ragaszkodnak ahhoz, hogy mind a 106 körzetben önálló jelöltet indítanak, és nem lépnek vissza senki javára. Másodsorban az LMP-re, ahol azért vannak jelei annak, hogy előbb-utóbb győzedelmeskedhet a józan ész, bár az ezredik "bázisdemokratikus" kongresszusuk döntésére a párt vezetői sem mernek nagy tétekben fogadni.

Az ún. "koordinált jelöltállítást" össze kell hozni, ebben nincs vita. Aki ebből kimarad, az tényleg Orbánt szolgálja.

A listák terén már bonyolultabb a helyzet. Botka az egylistás megoldásra esküdött, Juhász Péter a kétlistásra (régiek és újak), én viszont három lista mellett fogok érvelni: egy a baloldaliaknak, egy a centristáknak és egy a gyurcsányistáknak.

A cél a szavazatok maximalizálása, vagyis az, hogy minél több választó érezze: van számára megfelelő ajánlat a szavazólapon - ugyanakkor mégse legyen teljesen elaprózott az ellenzéki pártstruktúra.

Egyetértek Tamás Gáspár Miklós cikkével: ha nincs szó a tartalomról, csakis a hatalomról, akkor az már régen rossz. Ráadásul jól mozgósítani is csak pozitív célok mellett lehet: az orbántakarodj, mint láttuk 2014-ben, kevés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. október 06. 11:34
Sot, minusz egyedik feltetel: adjatok epkezlab indoklast arra, hogy MIERT. Valamint arra, hogy mit es hogy ohajtotok csinalni helyette es nelkule. Mert erre meg mindig nincs valasz.
katus
2017. október 05. 23:44
AMIKOR 2017-BEN IS ELŐKERÜL A NÁCI KÁRTYA - FENYEGETŐZÉS VONA GÁBOR MEGHÍVÁSA MIATT Sarkadi-Illyés Csaba 2017. 10. 05. 21:26 AMIKOR 2017-BEN IS ELŐKERÜL A NÁCI KÁRTYA - FENYEGETŐZÉS VONA GÁBOR MEGHÍVÁSA MIATT A Spinoza Színház a "demokratikus játékszabályok, a nyitottság és a párbeszéd-igény miatt" Kire szavazzunk? címmel parlamenti és közismertebb pártok vezetőit faggatná Rangos Katalin segítségével. Csakhogy a Színház vezetői úgy gondolták, hogy a demokratikus játékszabályokba, a nyitottságba és a párbeszéd-igénybe belefér a legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjének, Orbán Viktor egyetlen kihívójának, Vona Gábornak is a megkérdezése. Nos, csalatkozniuk kellett - a kezdeményezésre fenyegetés a válasz. És nem a Jobbik részéről. Amennyiben még létezik hazánkban politikai paletta, akkor a Spinoza Színház és a Jobbik kétségkívül a két végpontban helyezkedik el - ugyanakkor mégiscsak egy országban élünk. S mivel egyre közelebb kerül a 2018-as választások időpontja, egyre égetőbb kérdés a "Kire szavazzunk?". A felelősségteljes válaszhoz azonban elengedhetetlen bizonyos szintű tudás - amely akkor ér valamit, ha az információkat közvetlen módon szívjuk magunkba. A Spinoza ennek megfelelően alkalmat biztosít Gyurcsány Ferencnek, Botka Lászlónak, Szél Bernadettnek és Vona Gábornak, hogy bizonyítsák be, érdemesek arra, hogy egy egész országot képviseljenek. Azonban 2017-ben a demokratikus játékszabályok, a nyitottság és a párbeszéd-igény egyelőre még nem evidens - legalábbis ezt szűrhetjük le a Spinóza Facebook-bejegyzéséből, és az alatta olvasható kommentekből. https://www.facebook.com/spinoza.szinhaz/posts/733172593543979
Akitlosz
2017. október 05. 20:39
"én viszont három lista mellett fogok érvelni" Ki az az én? Mitől számít?
Akitlosz
2017. október 05. 20:37
Felőlem aztán nyugodtan le lehetne váltani a Fideszt. De persze csak valami jobbra, nem balra. A vörösök újbóli hatalomra kerülése nem használna az országnak, hanem ártana, ahogyan a múltban is már túl sokszor is megtörtént. Úgyhogy a Fidesz hatalmon maradására mellett az egyik legfontosabb érv, hogy különben visszatérnének a vörösök. Úgyhogy a leváltásnak a 0-ik feltétele, egy erős, konzervatív, nemzeti, tényleg jobboldali párt megléte, amelyik biztosan nem közösködik a bolsevista akarom mondani "demokrata" pártokkal. Ilyen meg nem mostanában lesz. Ráadásul ha jelenleg éppen kormányváltó hangulat lenne az országban, mindegy ki csak ne a Fidesz alapon, de ilyen persze nincsen, akkor is a szavazók már nem a vörösökre, hanem a Jobbikra szavaznának. A vörösök saját magukat szabdalták szét önként kormányképtelen erőkké.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!