Lehet még programja az ellenzéknek?

Ha valaki – mint például az, akinek ez a szakmája – figyeli: van-e még értelme programokat várni a politikától? Persze erre a kérdésre könnyen rávághatná bármely párt képviselője, hogy na ne beszéljünk ilyeneket, nézzük csak meg a párt honlapját, ott programok özönét találjuk.

Igen, igen.

De nem az a kérdés mi van a honlapokon, hanem az, hogy – uralkodik-e a politikában a programok szelleme. Át van-e itatva a magyar politikai közélet a programok utáni olthatatlan vággyal?

Azt ugye régóta tudjuk, hogy a kormánypárt – progam gyanánt – folytatja. Bizonyára ez a program átlelkesíti a kormánypárti közönséget, s ha egy közönség lelkes, miért is volna szüksége az egyszavas szlogennél bővebb kifejtésre.

Ámde mi a helyzet az ellenzékkel. Nos – bármily furcsa -: ő is totálisan a kormánypárt receptje szerint működik, azaz: folytatja. Csak hát itt a folytatás mást jelent, mint a kormányzati térfélen. Az ellenzék ugyanis nem egy és oszthatatlan, mint a kormánypárt, hanem ezerféle. Itt a folytatás egyet jelent: a szervezeti politika folytatását.

Én például hiába mennék rá bármelyik ellenzéki párt honlapjára, az egész ellenzéknek irányt mutató programot bizonnyal sehol nem találnék.

A mindenkire érvényes programalkotáshoz ugyanis kell valami, nevezzük ezt tekintélynek. A tekintély a politikában fontos, már ha elismerjük egyáltalán, hogy létezik még politika. A tekintély ugyanis ahhoz kell, hogy egy pártnak vagy egy politikusnak elhiggyük: ő képes arra, hogy egy ilyen programot megalkosson.

Az ellenzék azonban most tekintély-előtti (s ez által: program előtti) állapotban van. Külön-külön mindegyik párt akar valamit, s készséggel tanulmányozom is a honlapjaikat. De mi következik abból, hogy mindegyik pártnak, önmagában van valamiféle szakpolitikai programja?

Egy mindenképpen. Hogy még nem ismerték fel ennek az ellenzékiségnek a lényegét, sőt rákfenéjét. Az ellenzéki szerep ugyanis a kormányzathoz való viszonyban nyeri el a kontextusát. Ha az ellenzék például azt állítja egy kormányról, hogy fasiszta, náci, önkényuralmi és így tovább, ebben közvetve az foglaltatik, hogy nincs dolga vele, lényegében meg kell dönteni. A megdöntéshez viszont nem szükséges sem tekintély, sem program.

Értsük jól a helyzetet. Az ellenzék nem véletlen vesztegel ott, ahol. Abból, hogy a kormányzatról való helyzet-meghatározása nem megfelelő, logikusan következik, hogy kristályosodása pontja nem a program, hanem a szervezeti belső harc.

Ahogy a futballban mondják: annyit játsszunk, amennyit az ellenfél megenged. A politikában ugyanez: annyit érünk, amennyire értjük az ellenfeleinket.