Élvezettel játsszák ki a nemzetbiztonsági kártyát

2017. szeptember 14. 10:29

Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy egy ilyen, kívülről láthatatlan és nehezen kontrollálható környezetben vígan megél a politikai blöff.

2017. szeptember 14. 10:29
Dezső András
Dezső András
Index

„Nem ez az első alkalom, hogy Németh Szilárd félretájékoztatja a közvéleményt nemzetbiztonsági ügyekben és valószínűleg nem is az utolsó. A fideszes politikust láthatóan az sem rettenti el a hazugságok terjesztésétől, hogy egyszer már lelepleződött, ráadásul egy hasonló történetben. Bő egy évvel ezelőtt a kormányközeli Pesti Srácoknak adott interjújában azt mondta, hogy a nemzetbiztonsági bizottsághoz és a titkosszolgálatokhoz fordult, összegyűjtve a Soros-hálózattal együttműködő szervezetek nevét, kérve a tevékenységük teljes átvilágítását. Ahogy most is, akkor is megnevezett konkrét szervezeteket, például a TASZ-t és az Eötvös Károly Intézetet. Aztán hónapokkal később kénytelen volt írásban elismerni, hogy szó sem volt semmiféle utasítgatásról, ezt ugyanis nem is tehetné meg. (...)

A Fidesznek volt kitől tanulnia, hiszen az MSZP kormányon ugyanúgy kijátszotta a nemzetbiztonsági kártyát. Gyurcsány Ferenc 2006. március 28-án a tavaszi országgyűlési választási kampány hajrájában jelentette be, hogy a választási nagygyűléseken bűnözői körök robbantásos merényleteket akarnak elkövetni a magyar belpolitika destabilizációjának érdekében. A szlovák alvilág nehézfiúi elleni nyomozásból származó információkra alapozott drámai bejelentés pont az MSZP és a Fidesz nagygyűléspárbaja előtt pár nappal történt. Orbán Viktor a Kossuth térre, Gyurcsány a Hősök terére hívta támogatóit. Kövér László, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának akkori elnöke ugyan kételkedésének adott hangot, mert az NBH, az ORFK a határőrség vezetőitől és a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól egy négyórás ülés alatt sem tudták meg, hogy »kik, hol, mikor, kik ellen, miért, kinek a megbízásából« akarnának robbantani, de végül elfogadták a beszámolókat. Végül semmilyen akció sem zavarta meg kampányzárást. (...)

Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy egy ilyen, kívülről láthatatlan és nehezen kontrollálható környezetben vígan megél a politikai blöff. Németh Szilárd következmények nélkül állíthat valótlant és húzhat egyenlőségjelet a valódi nemzetbiztonsági kockázat és aközött, ami kizárólag a Fideszre jelent veszélyt. Ahogy tette ezt akkor is, amikor bő egy éve Soros Györgyöt kiáltotta ki a kormány nemzetbiztonsági kockázatnak, megágyazva ezzel a későbbi hisztériakeltésnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. szeptember 15. 13:21
Ez az álprobléma a te álproblémád, Dezsőke.
BőröndÖdön
2017. szeptember 14. 16:15
Aki hisz a rezsi szilárdnak,az meg is érdemli...
zakar zoltán béla
2017. szeptember 14. 13:46
.....
Aerion
2017. szeptember 14. 13:13
... Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy egy ilyen, kívülről láthatatlan és nehezen kontrollálható környezetben vígan megél a politikai blöff ... Csak az a baj, hogy a jelen ügy nem blöff.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!