A másik Schiffer András

2017. szeptember 13. 17:18

Az egykori trockista politikus egyszerre áll ki a nemzetállam és a jóléti állam mellett, továbbá bírálja a kapitalizmust, az iszlamizmust és az Európai Uniót.

2017. szeptember 13. 17:18
Techet Péter
Magyar Nemzet

„Itt akkor álljunk meg egy pillanatra. Oszlassuk el az esetleges félreértést. Eddig esetleg azt hitték, hogy Schiffer Andrásról beszélünk? Nem. Peter Pilzről van szó, az osztrák Zöldek egykori alapítójáról.

Az őszi ausztriai választásokon Peter Pilznek komoly esélye van arra, hogy alig néhány hét alatt összehozott pártjával tabukat döntsön le. Az egykori trockista politikus egyszerre áll ki a nemzetállam és a jóléti állam mellett, továbbá bírálja a kapitalizmust, az iszlamizmust és az Európai Uniót. Nemrég került a könyvesboltokba politikai hitvallása, amit címe alapján elsőre sokan szélsőjobboldali műnek gondolhatnának: »Haza – felhívás az önvédelemre.« Pilz a hazaszeretetét azzal magyarázza, hogy Ausztriát olyan szekuláris köztársaságként, jóléti államként őrizné meg, amilyennek ma is ismerhetjük. A politikus szerint a multinacionális tőke, az európai bürokrácia, a neoliberális nyomásgyakorlás és az iszlamizmus egyaránt legyőzendő-elhárítandó veszélyek és kihívások.

Miután Pilz nem tudta teljességgel érvényesíteni akaratát az osztrák Zöldeken belül, nyáron kilépett, és két hét alatt összehozta saját pártját. A bécsi balliberális elit árulással vádolta, ugyanis egy újabb balos formáció a szocdemek sikerét és a Zöldek bejutását is veszélyeztetheti. A közvélemény-kutatások adatai szerint Peter Pilz pártja stabilan öt-hat százalékon áll, s ezzel akár expártját és a liberálisokat is megelőzve juthat be az osztrák parlamentbe.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2017. szeptember 13. 22:34
2017-ben ez egy tökéletesen kerek marxiánus világkép. Csak Tesé buta és műveletlen, ezért nem érti.
SilentBob
2017. szeptember 13. 22:11
2004-ben, a népszavazáskor ön a kettős állampolgárság ellen érvelt. Bánja már? Schiffer András: Közjogi meggyőződésem változatlan: az állampolgárság intézménye az egy területhez, államhoz való tartozást fejezi ki, nem pedig nemzeti-kulturális összetartozást.
duzur
2017. szeptember 13. 21:01
Peter Pilz, egy igen bátor tényfeltáró politikus. Az ö érdeme, hogy nem hagyta az óriási Hypo-botrányt, a sok Euro-milliárd veszteségével , az érdekeltek által eltemetni. Otthagyta a Zöldeket, mert ott inkább egy csinos fiatal srácot akarnak futtatni és nem öt, aki évtizedek óta rángatja napvilágra az ország sötét ügyeit. Sok "hatalmas"-nak nekiment, ami soha nem veszélytelen.
illiberator
2017. szeptember 13. 19:02
Egy rossz zsidó szid egy jó zsidót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!