Jobbik: Negyven szakszervezet támogatja a béruniós kezdeményezést

2017. szeptember 11. 18:17

Majdnem negyven szakszervezet állt a béruniós kezdeményezés mellé, és csak „a Fidesz által befolyásolt” szakszervezeti konföderációk utasították el azt – közölte a Jobbik.

2017. szeptember 11. 18:17

Csaknem negyven szakszervezet támogatja a Jobbik béruniós európai polgári kezdeményezését, emellett az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára is elismeréssel beszélt arról – közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.

A Jobbik közleményében a Magyar Idők hétfői számában megjelentekre reagált. A napilap cikke szerint az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) határozottan elutasítja a Jobbik béruniós kezdeményezését, emellett a tagállami érdekképviseleteket tömörítő ernyőszervezet a párttól való teljes elhatárolódásra szólította fel tagjait.

Az ellenzéki párt azt írta: a cikk „ismét hazudott” a kezdeményezésről és a Jobbikról, hiszen az ETUC főtitkára tárgyalt Gyöngyösi Mártonnal, a kezdeményezést elindító európai polgári bizottság vezetőjével, elismeréssel szólt az egyenlő munkáért egyenlő bért zászlajára tűző kezdeményezés céljáról, és mindezt írásban is megerősítette.

Arra is kitértek: csaknem negyven szakszervezet fejezte ki támogatását a béruniós európai polgári kezdeményezés iránt. Egy pénteki konferencián egyhangúlag úgy határoztak az érdekképviseletek, hogy létrehoznak egy polgári kampánybizottságot saját képviselőikből, amely sikerre viszi a bérek felzárkóztatását célzó kezdeményezést.

A közleményben megjegyezték: a béruniót eddig kizárólag „a Fidesz által befolyásolt” szakszervezeti konföderációk utasították el „szakmaiatlan és skizofrén magyarázatokkal”, hiszen a polgári kezdeményezés lényege valójában éppen az volna, amiért minden munkavállalói érdekképviselet megalakult és küzd.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2017. szeptember 11. 22:43
http://zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/Szilvi/Ajtatos_OrbanBalog.jpg Van az a pofátlanság: most a hit- és erkölcstan nevű fedősztori alatt tüntetnek el 6,6 milliárdot? 2017. 09. 07. 06:30 Úgy tűnik, nálunk minden rendben van, egyetlen ágazat sem szorul fejlesztésre, kizárólag a társadalom hite és erkölcse az, ahol javítanivaló van. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a kormány újabb 1,7 milliárd forintot tol az erkölcstanba. Az eredeti összeg 4,9 milliárd forint volt, az újabb támogatással 6,6 milliárd forintra emelkedik a lelkünk nemesítésének büdzséje. Hogy mit is foglal magában pontosan ez az összeg, nem lehet tudni, az biztos, hogy aránytalanul többe kerül, mint az amúgy szintén horribilis költségű, 2,4 milliárdos Nemzeti Alaptanterv. Az pedig különösen pikáns, hogy pont ez a kormány szán kiemelt helyet a hit- és erkölcstannak a programjában. Talán először jobban tennék, ha a saját házuk táján söprögetnének. Nevetségesnek tűnik ez az újabb képmutató törekvés a korrupcióhegyek, a hazugságok, a morális fertőként működő Fidelitas Szabadegyetem, az uram-bátyám rendszer – a sort napokig lehetne folytatni - tükrében. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben a pénzek mozgása, elköltése nem nyomon követhető, tehát ha ennek az összegnek a sorsa is úgy alakul, ahogy általában a kormány körüli kiadásoké, akkor hit- és erkölcstan címén tűnik el 6,6 milliárd forint. Lehet a kötcsei találkozót is a keresztény értékek és a család jegyében meghirdetni, lehet az erkölcsről papolni, ha közben szétlopják és tönkreteszik az országot. Ahogy mondani szokás, fejétől bűzlik a hal. Ha a kormánynak problémája van a társadalom hitével és erkölcsösségével, akkor jobban tenné, ha a saját háza táját tenné rendbe. Nem a prédikáció tanít, hanem a példamutatás. Nem baj, ha az egészségügyi rendszer állapota miatt egészségesek nem is leszünk, a gyerekeink legalább megtanulják, mi a rend.
katus
2017. szeptember 11. 22:41
A kvótaper megint csak porhintés, műbalhé: A Fidesz eddig közel 20 ezer migránst telepített be 2017. 09. 08. 06:30 A hét vezető híre, hogy az Európai Bíróság elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét, azaz hazánk elbukta az ún. kvótapert. Ennek értelmében be kell(ene) fogadnunk 1294 menekültet. http://zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/Poppy/OrbanRohogos_comicstyle.jpg Na, ezen aztán megy a purparlé szerda óta. A Fidesz agya, Kósa Lajos rövidre zárta a témát és azt mondta: a Soros-terv végrehajtás alatt van, az Unió Soros kottájából játszik stb. Szijjártó Péter külügyminiszter közölte, az „igazi csata most kezdődik el”. Trócsányi igazságügyminiszter is rátromfolt Szijjártó kijelentéseire, ő megerősítette, hogy jogi csatározásokat fogunk folytatni, és minden létező jogorvoslati lehetőséget igénybe fogunk venni. Mindent meg fognak tenni tehát, hogy megvédjék az országot. Ühüm. Mielőtt elégedetten csettintenénk e szavak hallatán, vagy köpnénk egyet e szavak hallatán, azért gondoljuk már végig kicsit, kinek is kedvez ez a döntés. Nem azon kell leragadni, hogy be kell engednünk 1294 embert, és az anyja valagát az Európai Uniónak! 1294 ember szétszórva az országban gyakorlatilag láthatatlan. Miközben a 2012 óta virágzó letelepedési-kötvény biznisz legalább húszezer embert engedett be ellenőrizetlenül az országba, milliárdokkal kitömve Rogán körének zsebét. Nézzünk csak körül Budapesten: kinek épülnek számolatlanul, minden sarkon a lakóparkok, mikor már alig van itthon munkaképes és tevékeny család? A kvótaper megint csak terelés, porhintés, műbalhé. Az Unió és a magyar kormány közös színjátéka. Hisz ki az, akinek az ilyen döntések úgy kellenek, mint egy falat kenyér? Hát Orbán! Meg a Fidesz, ez az egész hipokrita, álszent banda. Ők azok, akik minden kegyetlen és sajnálatos terrortámadás után mélyebbre tolják a megfélemlítés gázpedálját. Ők azok, akik minden, déli határnál gombászó anyókát három napig mutogatnak a királyi tévén mint potenciális terroristát. Ők azok, akik az ilyen, kvótaperbuktához hasonló európai döntések után ökölbe szorított kézzel tartanak sajtótájékoztatót, ám a paraván mögött pezsgőt pukkantanak: - Nesze, hülyék, zabáljátok a propagandát! Erre iszunk! Röhögnek rajtunk, választókon, mert el sem hiszik, hogy ez ennyire könnyen megy. Keresik a kandikamerát, mert az nem lehet, hogy ennek a népnek évek óta elég az, hogy muszlim invázióval riogatnak. A hírek szerint erre lesz felfűzve a választási kampány is: a migráns, a terrorista, a kerítést bontani akaró ellenzék, a Soros-terv meg a démoni Brüsszel. Sőt, emelik a tétet is: már előre belengetik az utcai zavargásokat, a polgárháborús állapotokat, mert benne van a forgatókönyvben. Ők fognak feszültséget generálni, ők fognak a választások előtt olyan dolgokat végrehajtani, melyekkel tovább lehet erősíteni a rettegést. Ne legyenek illúzióink: nem ördögtől (pontosabban pont az ördögtől) való feltételezések ezek. Szóval: jajveszékeljünk csak tovább, háborodjunk fel az EU magyarellenes döntésein – minden egyes dühmorzsával tovább hízlaljuk a kisgömböcöt! Juncker és Orbán együtt röhögnek rajtunk. Majd’ megszakadnak! Meg is érdemeljük.
katus
2017. szeptember 11. 22:40
VERSORBÁN VIKTORSUHAJJA Üzenet Orbánnak: „Kifosztottad amúgy is szegény népedet, hogy a varjúk egyék keserű lépedet!” 2017. 09. 11. 10:39 Verset írtak Orbán Viktorhoz. Ez nem Rozika néni „Suhajja” c. slágere, ezúttal durva sorokkal bombázták a miniszterelnököt. https://video-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t42.1790-2/21631868_336411386818229_6542942960999202816_n.mp4?efg=eyJ2ZW5jb2RlX3RhZyI6InN2ZV9zZCJ9&oh=22b3953fd05fc56e950efc152650b73f&oe=59B72BD2
katus
2017. szeptember 11. 22:38
Így szivárognak Európába a terroristák 2017. 09. 11. 11:29 Gyorshír: Hamis szír útlevelekkel szivárognak Európába az ISIS terroristái - írja a Magyar Idők. http://zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/Tyler/szeptember/magyari.JPG No meg letelepedési kötvényekkel. Ellenőrzés nélkül - írjuk mi. De nyugi, Orbán megvéd minket. Mindenkitől. Is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!