Elnézést, van egy perce Jehova Tanúira?

2017. augusztus 22. 16:13

Jehova Tanúi lehetnek ugyan jóhiszeműek, de a legszelídebb keresztény tanításokat kifordítva formálják a fiatalok gondolatait, hogy a félelem és bűntudat eszközével maguk és hitük mellett tartsák őket.

2017. augusztus 22. 16:13
Gacsályi Sára
Mandiner

Járdasziget, gurulós kiskocsi, két naphosszat beszélő ember – nem, azúttal nem a kedvesen csevegő nyugdíjasokról van szó, hanem egy szervezetről. A szervezetről, ami világszerte több mint nyolcmillió tagot számlál, aminek hívei kereszténynek vallják magukat, a békességet hirdetik és elhatárolódnak a háborúktól. A szervezetről, aminek követői nem hisznek a szentháromságban, nem ünneplik a karácsonyt, és még akkor is istentelen dolognak tartják a vérátömlesztést, ha életet lehetne vele menteni.

Elnézést, van egy perce gondolkodni Jehova Tanúiról?

Vallásukat hitük szerint Jézus alapította (hiszen keresztények), közösségük újkori szerveződése pedig Charles Taze Russell nevéhez köthető. Russell modern reformátorként a Bibliát tanulmányozva úgy találta, hogy sok egyház eltért az eredeti tanoktól, így kiadványokban hirdette megváltó ismereteit (ezek az első Őrtorony füzetek). Az amerikai mozgalom célul tűzte ki, hogy az első századbeli gyülekezetek életét élhessék – ahogyan élik ma is Jehova igaz Tanúi. Ennek keretien belül…

  • Vallják, hogy a szentháromságnak nincs biblikus alapja, de hiszik, hogy Jézus 1914 óta királya Isten égi Királyságának.
  • Vallják, hogy az emberek megkülönböztetése nem helyes, de hiszik, hogy csak 144 000-en fognak égi életre feltámadni.  
  • Vallják, hogy ha valaki meghal, mindenképp megszűnik létezni, de hiszik, hogy aki a feltámadás után Isten elvárásainak megfelelően él, visszakaphatja életét.
  • Vallják, hogy tisztelik az állami vezetést, mégsem vállalnak közösséget semmilyen politikai nézettel vagy vallási közösséggel. 
  • Vallják magukról, hogy „tanításaikat és vallásgyakorlataikat a Biblia nyers, magyarázatok nélküli szövegére alapozzák, nem döntik el előre, hogy mit akarnak látni benne” (Jason D. BeDuhn), de egy olyan bibliafordítást használnak legtöbbször, amitől a Magyar Bibliatársulat hivatalos közleményben elhatárolódott.

Mindezek mellett, még mindig nem az ellentmondásokkal tarkított világnézetük ébreszt kétségeket, hiszen a legtöbb vallásban találhatunk nehezen összefésülhető gondolatokat, hanem térítési munkájuk és nevelési módszereik a problémásak. 

Hitük tanítása szerint ugyanis az „utolsó napokban” élünk, vagyis a mostani világ vége közel, így az ige hirdetése sürgős és fontos feladat. Ebből adódik, hogy szervezetük jelenleg 119 485 gyülekezetben, 8 340 982 lelket számlálva, 240 országban és egyéb területi egységen neveli hitükre a gyermekeket és fiatalokat, valamint igyekszik megtéríteni mindenkit, aki nem velük ért egyet.

Ennek következményei pedig sokkal inkább szóra és bírálatra érdemesek, mintsem a bibliaértelmezésük. Hogy miért is lehet olykor igen kártékony nevelési módszerük és térítési munkájuk?

Leginkább a keresztény értékek köntösébe bújtatott, személyes pszichés fejlődést gátló, elnyomó nézetek jóhiszemű terjesztése miatt.

Jehova Tanúi elméletileg keresztény gyülekezetek, amik keresztény értékekkel operálva, keresztény nézeteket közvetítenek. A gyülekezetük gyermekei és fiataljai számára tartott hirdetőmunkákban azonban helyenként azt láthatjuk, hogy a legszelídebb keresztény tanításokat kifordítva formálják a fiatalok gondolatait, hogy a félelem és bűntudat eszközével maguk és hitük mellett tartsák őket. 

Ebben a kisgyerekeknek szóló videóban például láthatjuk, hogyan sulykolják egy óvodásba, hogy a Mindenható miatta „nagyon szomorú”, és hogy „Jehova Isten nagyon szeret, amikor engedelmeskedsz neki”. Mi sem tehetne jobbat egy négyéves pszichés fejlődésének, mint tudni, hogy az Ő viselkedésétől függ a Mindenség Urának kedve, vagy hogy még a szeretet forrása is csak érdem alapján oszt szeretetéből. 

Gyermeknevelési elveiket azok az egykori tagok is jócskán bírálják, akiket az egyház tanításait követő szülők neveltek. „A Jehova Tanúi gyerekek gyakran szenvednek pszichés stressztől, depressziótól és kisebbrendűségi komplexusos személyiségtől amiatt, ahogyan nevelték őket” – olvasható az ex-jw.com oldalon. Számos kutatás bizonyította a múlt század közepe óta, hogy Jehova Tanúi közt arányosan magasabb a pszichés betegségek előfordulása, mint más felekezetek tagjai között (a témában készült kutatások olvashatóak bővebben itt, itt és itt is).

Különösen érdekes bírálatot ad a témában Dr. Jerry Bergman pszichológus, egykori Jehova Tanúja. Bergman megtapasztalhatta a szervezet tanításának hatását az emberi oldalon hívő tagként és szakmabeli pszichológusként egyaránt, ugyanis hittársai lelki ápolását is vállalta. Tapasztalatait jól összegzi a bírálat, amivel Jehova Tanúinak szervezetét illette: „az emberiség XXI. századi tragédiája”

Mindemellett fontos látni, hogy gyermeknevelésüket mélyen áthatja a jóhiszeműség, az illem és szabálykövetés igénye. Meggyőződésem, hogy a szülők, akik ilyen videókat nézetnek gyermekeikkel őszintén szeretik utódaikat, és gyermekeik számára a legjobbat akarva terelik őket Jehova Tanúihoz.

Meggyőződésem, hogy a híveik nagy része jó ember, aki valóban törekszik a világot is jobb hellyé tenni. Szeretnék, hogy a szeretet legyen mindenek felett; szeretnék, ha valóban mindenki olyan életre jutna, amilyet nekik ígérnek. Szeretnék, ha szeretnénk őket, Istenüket és egymást is. Összetartanak, segítik egymást, példamutató erejű közösségeket építenek (amiknek „felhígulását”szigorúan ellenőrzik).

Meggyőződésem, hogy jó dolgok alapján indulnak el, csak tanításaik értéke hatalmas csorbát szenved valahol egy kanyarban a szeretetet és a szabálykövetést összekötő úton. 

Toleranciát, szeretetet és erőszakmentes életet hirdetnek, amit átvéve igyekezhetünk elfogadóak, szeretetteljesek és türelmesek lenni velük is anélkül, hogy józan gondolkodásunkat félretéve elfogadnánk hitnézeteiket vagy nevelési tanácsaikat. 

Összesen 206 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mahatma Gandi
2019. október 19. 00:28
Miért kell betiltani, mert nem egyezik a tiéddel?
biznis
2018. január 14. 05:57
JEHOVA KÖZPONT FEGYVERGYÁRTÁSBÓL is PROFIT talán még ebből is?! Ki tudja a biztos választ ?! ezek csak kérdések. tagok 99% a becsületes,tisztességes,egyszerű,szerény és SZEGÉNY emberek. DE SAJNOS MAGA A PÉNZTERMELŐ VÁLLALKOZÁS ÉS GAZDÁI AZ PONT AZ ELLENTÉT ! és nem is akár hogyan megvalósítva évtizedek óta. ÉVI SOK MILLIÁRD DOLLÁR PROFIT KELETKEZIK ÉVTIZEDEK ÓTA ÉS EZ IGAZ!!! HISZEN TÉNY HOGY INGATLANOKBA FEKTETETT MILLIÁRDOK CSAK GYŰLNEK GYŰLNEK GYŰLNEK egymás után ÉS MINDEGYIKNEK A GAZDÁJA 1 db RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ! EGYHÁZ ?! VALÓBAN ?! amelyik azt mondja békés és nem fog fegyvert?! közben meg JEHOVA központ, Az Őrtorony Társulat befektetései a hadiipari technológiába : kattints rá ! http://www.exjt.hu/wtwarhu.html , központ WATCH TOWER BIBLE AND TRACT SOCIETY befektetései ami óriási évi sok milliárd profitot termel pl FEGYVERGYÁRTÁS Két céget érdemes kiemelni a listából. egyik a Northrop Grumman, az USA meghatározó repülőgépgyártója, elsősorban haditengerészeti repülőgépek nagy számú előállításával is foglalkozik. másik a Lockheed Martin, katonai repülőgépeket és hordozórakétákat gyárt. az USA állam hivatalos papíron szerepel és nem valami hamisítványnak tűnő okmány. elég ha 1% is valóság belőle amik itt szerepelnek! , de leellenőrizhető! továbbá akkor nem egy usa részvénytársaság amelyik USA 4 ik legnagyobb ingatlanjának tulajdonosa mint ingatlan üzletet is megtestesítve. persze egyház de ilyenekbe befektető amikről a tanuknak sem tudniuk sem beszélni is óriási bűn és kiközösítéssel jár. ezek igazak ?! én nem tudom nem vagyok hatóság sem szakértő , utána kell nézni akit érint. Ezen leírtak semmi vallást sem hitet nem támadnak, szó sincs vallásról vagy hitről, csak nyilvánosan fellelhető információk ide leírása. Csak egy magán véleményem, hogy az egész egy kiváló óriási profitot termelő vállalkozás ami ingyen munkával dolgoztat és azt befekteti további profitért részvényekbe és nem is akár milyenekbe és mindent a 99% tagság tudta nélkül. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikk: Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson és eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen.
quiet
2017. augusztus 24. 10:13
Rengeteg témát felvetsz. Vicces, hogy szinte semmiben nem értek egyet a véleményeiddel. :)) Valamiről viszont megint nem beszélsz. A témában is van Krisztusi szó: Mikor a hamis prófétákról beszél. Véleményem szerint ma sokkal könnyebb "elérni" az embereket, de nem a csoportokat ! Vallási témával kizárólag egyéneket lehet elérni, vagy kisebb csoportokat a hiteles ( és teljesen kifáradt állapodban lévő ) ún nagyegyházakon keresztül ( tudod, amelyeket egy kezeden meg tudsz számolni..) mint Pál a kezdetben, meg a hittanok ma.. Ez a hamis próféták kora, és a gondolkozó emberek ennek megfelelően viselkednek ma. A nem gondolkozókat jobbra-balra viszi a szél, de éppen ezért nem is nevezhető ez vallásnak, inkább divatnak. Tudod annak a tételnek, hogy " a személy igazsága az elsődleges " vannak következményei. Időben élünk és a CSOPORTOS személyes élménytől ( Krisztus és az apostolok egy szobában, egy városban ) egyfolytában TÁVOLODUNK. Ez a távolodás az az egy döntő mozzanat szerintem ( az általad említett rengeteg más helyett ) , ami a mai evangelizáció jellegére aktív és döntő hatással van. De itt a valódi, az EREDETI evangelizációra gondolok, nem az általad is említett " összesuszterolt " pótevangeliumokra.
annamanna
2017. augusztus 24. 06:34
"Hárommilliárd forintból építene spirituális elvonulási központot a kormány a Pilisben – derült ki nemrég a Magyar Közlönyből. Ugyanakkor részleteket senki nem tud a leendő projektről, ami „egyházturisztikai fejlesztésként” szerepel. A Magyar Turisztikai Ügynökség későbbre ígért tájékoztatást, de azok sem hallottak erről a tervről, akik ilyen – persze összehasonlíthatatlanul olcsóbban felépített – központokat üzemeltetnek." http://index.hu/belfold/2017/08/23/azok_sem_hallottak_meg_semmit_a_milliardos_meditacios_kozpontrol_akik_ezzel_foglalkoznak/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!