Nem gyurcsányozzuk össze magunkat

2017. augusztus 22. 11:39

A választóink nem azért fognak ránk szavazni, mert azt akarják, hogy összefogjunk másokkal, mi pedig nem fogjuk elárulni a Momentum szimpatizánsait. Interjú.

2017. augusztus 22. 11:39
Soproni Tamás

„Miért kellett küldöttgyűlési határozat az önálló indulásra, ha hónapok óta ezt szajkózzák?

A küldöttgyűlés a legfőbb döntéshozó szerv, hivatalos döntést az tud hozni a párt szövetségi politikájáról. Úgy érezték, fontos a megerősítés és a megszólalásuk a témában. A médiában megjelent hangokra is kívántak ezzel reagálni. Nem állunk be az Új Pólusba és nem gyurcsányozzuk össze magunkat.

Úgy is, hogy ön 2014-ben tagja volt egy helyi szintű összefogásnak, az Együtt színeiben indult, de ott volt a DK és a PM is?

Nem voltam párttag, az Együtt támogatásával indultam el a helyi önkormányzati választáson a VI. kerületben. A végtelenül tisztességes, sajnos később elhunyt akkori polgármesterjelölt, Kiss Róbert kért fel.

Annyira rossz emlékű az akkori összefogás, hogy most csuklóból elutasítják?

Nagyon tisztelem az Együttet, az akkori politikájukat végképp, de biztos vagyok benne, hogy most nem az összefogás az Orbán-rendszer leváltásához vezető út. Ahogy Ceglédi Zoltán szokta mondani, lehet, hogy valaki nagyon szereti a Gundel-palacsintát, a gulyáslevest és a tökfőzeléket külön-külön, de ha összeturmixoljuk ezeket, az mégiscsak moslék. Megpróbálták 2014-ben, nem jött össze, most másra van szükség.

De azt még nem próbálták, ami most a terv egyeseknél, hogy lesz egy Új Pólus, amiben benne van az Együtt, a Párbeszéd, talán az LMP, és lesz külön az MSZP–DK.

Ezt még tényleg nem. Mindig vannak új szereplők, akiket ki lehet próbálni, de ha a Momentum bárhová is beállna, nulla százalékot vinne magával.

Ennél azért több van most.

A választóink nem azért fognak ránk szavazni, mert azt akarják, hogy összefogjunk másokkal, mi pedig nem fogjuk elárulni a Momentum szimpatizánsait.”

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. augusztus 23. 12:50
" ... nem gyurcsányozzuk össze magunkat." - mondja. Igen, igen. Csak abba tetszenek nagy ívben belegyurcsányozni, hogy előbb valamivel mégiscsak le kellene mosni ezt a ragacsos, nyúlós, bűzös váladékot, amivel meg összeorbánoztuk magunkat.
Szívemből magyar
2017. augusztus 23. 11:58
Miért nem az együttbe lépett be, ha ennyire dicséri?
hátakkor
2017. augusztus 23. 07:41
Ez a Soproni nekem a Török Zsolt mszp szóvivőt juttatja eszembe. Aki az éjszakai buszon beleszaladt egy népi kezdeményezésbe.
néhai Ch.Pilot
2017. augusztus 22. 23:13
Soproni felvágott. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!