A korlátlan uralom

2017. augusztus 22. 09:27

Az erős nemzetállam tehát Orbán számára itthon a korlátlan uralkodást, a nemzetközi porondon pedig a szuverenitás abszolutizálását jelenti.

2017. augusztus 22. 09:27
Rakusz Lajos
168 Óra

„Az erősen globalizált gazdaság definíciószerűen kizárja az erős nemzetállamot. A rendszerváltás – minden ellentmondása ellenére – demokratikusan működő, befogadó, nyitott, lassan polgárosodó rendszert hozott létre. Ezt alakította át Orbán – kizsákmányoló intézmények létrehozásával – bezárkózóvá. A cél az uralom minden felett, ami a globális gazdaság felségterületén kívül esik. Átalakította a kormányzati intézményeket, s ennek segítségével aztán megfosztotta polgárainak többségét a felemelkedés lehetőségétől, felszámolta a tisztességes gazdasági versenyt, leépítette a tudásalapú, befogadó társadalomnak megfelelő oktatási, kutatási és innovációs tevékenységek támogatását a munkaalapú, kétkezi munkával számoló rendszer igényszintjére. Ezzel párhuzamosan olyan korrupciós rendszert hozott létre, amelyben a korábbi elitet felváltotta a kedvezményezettek alkotta új vagyonos elit. Az erős nemzetállamra mindezeken túl a költségvetési és uniós erőforrások központi elosztásához, a törvény által leplezett korrupciós vagyonosodásokhoz is szükség volt.

Az erős nemzetállam tehát Orbán számára itthon a korlátlan uralkodást, a nemzetközi porondon pedig a szuverenitás abszolutizálását jelenti. Mindenféle kontroll visszaszorítását, az autokráciát. Mindez nem újdonság. A helyzet új. A következő évek sorsdöntők lesznek. A világban megkezdődött a digitalizáció mindent átható térnyerése. Az olcsó munkaerő ideje lejárt, a tőke a tudástól reméli a profit maximalizálását. A globalizáció miatti nagy felfordulás Európában a progresszív erők előretörését hozta. Az EU kétsebességessé válása válaszút elé állítja az egyes társadalmakat. Orbán nemcsak szövetségesek nélkül maradhat, de itthon is szűkülhet a támogatóinak köre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. augusztus 22. 19:14
Mert övék a bölcsek köve. Mert tudják, merik, tennék!
puszika
2017. augusztus 22. 17:53
Lajos, te nem tudod mi a szuverenitás!!!!!! És mégis írsz róla?? Ahogy elnézlek,már ipari tanulónak sem lennél jó! Ja ,a 168 tóránál csak kontárok dolgoz/hat/nak!!
nyugalom
2017. augusztus 22. 16:40
Rakusz ....??? Nem Krausz? Egy újabb megmondó jós, zseni....
august
2017. augusztus 22. 14:30
„Az erősen globalizált gazdaság definíciószerűen kizárja az erős nemzetállamot. ------------------ :))) Ez egyszerűen nem igaz. Ugyanis a globalizált gazdaságban azon multinacionális cégek uralják a globális piacot, amelyik mögött erős ország áll.. Ezalatt azt értem, hogy ... Lehet egy multinak számtalan leányvállalata világszerte, viszont az "anyaországa " mindegyiknek erős nemzetállam. Amelyik oroszlánként küzd a nagyvállaltaiért, megrendeléseiért, piacaiért.. Pontosan NEKIK nem érdekük, hogy más nemzetállamok is erősek legyenek, hisz akkor sokkal nagyobb ellenállásba ütköznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!