A liberálfasiszta erőszak mítosza

2017. augusztus 18. 20:08

Az a gyűlölet, amely az Egyesült Államokban pusztít és az a hatalom, amely ezt engedi és bátorítja, nem különbözik attól, amely ma Magyarországon ugyanezt teszi.

2017. augusztus 18. 20:08
Kapelner Zsolt
Kettős Mérce

„A demokrácia szétrombolásán fáradozó, rasszista, a világot a nukleáris háború szélére sodró amerikai elnök és a kisgyermekes családokat konténerekben, szögesdrótok közt fogva tartó magyar kormány a józan és megfontolt közép, a békés többség szószólójának szerepében tetszeleg. Bájos.

(...)

A hatalom inkább attól fél, hogy egy másik világ lehetséges; és attól, hogy azok, akik számára ez a másik világ nem puszta vágyálom, hanem létszükséglet rájönnek, hogy képesek megteremteni azt itt és most. Hogy képesek ellenállni a gyűlöletnek, ellenállni a hazugságoknak, képesek a magukénak nyilvánítani egy teret, egy várost, egy országot és azt felszabadítani a gyűlölet, igazságtalanság és kizsákmányolás alól. Mert ha mindez így történik, akkor mindazok, akiknek a hatalma ettől a gyűlölettől és kizsákmányolástól függ – Donald Trumptól Németh Szilárdig – mindent elveszíthetnek.

Nem csak azért kell figyelemmel kísérnünk a Charlottesville-ben és másutt zajló hasonló eseményeket, mert a fajgyűlölet és a szélsőjobboldal globális térnyerését szemmel kell tartanunk; nem csak azért, mert a faji felsőbbrendűség eszméjének áldozataival szolidaritást kell vállalnunk. De azért is, mert az a gyűlölet, amely az Egyesült Államokban pusztít és az a hatalom, amely ezt engedi és bátorítja, nem különbözik attól, amely ma Magyarországon ugyanezt teszi.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2017. augusztus 20. 17:03
Az nem mítosz hanem kőkemény valóság.
Fóbia
2017. augusztus 20. 10:02
Zsolti fiam érdeklődj az után, hogy a fenébe kerültek a fekete emberek Amerikába! !
kortárs
2017. augusztus 19. 19:26
Csak addig kell az ilyen Kapelner féle idióta libsiket eltűrnünk míg fel nem robbantja egy migráncs akit simogatott a buzija!
pollip
2017. augusztus 19. 18:39
A liberálfasiszták gerjesztik a gyűlöletet a demokratikusan megválasztott kormányok ellen, mert nem bírják elviselni, hogy kipottyantak a hatalomból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!